
Beke Borbála: Családi ezüst
A kis szobába aludtunk, egy kupacban. Mire kikeveredtünk reggelente, nagymama már előkészítette az ebédet is. Amint beléptünk a konyhába, már kente a vajat a pirítósra, és merte a forró kakaót a nagy piros lábosból.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
A kis szobába aludtunk, egy kupacban. Mire kikeveredtünk reggelente, nagymama már előkészítette az ebédet is. Amint beléptünk a konyhába, már kente a vajat a pirítósra, és merte a forró kakaót a nagy piros lábosból.
Bevillant, ahogy este Bence ajtaja előtt álltak. Tamás lehajtott fejjel nézte a földet, ő pedig indulatosan, de suttogva kérdezte tőle, hogy mégis mi a francot vár? Hogy majd csak úgy parancsra megbocsát, mert „most már elég volt a gyászos hangulatból”?
Carpe diem, habzsolta az életet, egyetem, bulik, fejenpörgészet. Aztán menő meló, mindent elsöprő szerelem, hangos esküvő, gyerek, kutya.
Egyszer becsöngettek valami önkéntes sihederek. Adtam nekik bevásárló listát meg pénzt, aztán úgy elporzottak a nyugdíjam felével, hogy vissza se néztek. Én aztán egy fityinget se adok többet ilyen pernahajdereknek! Inkább elbicegek a sarki boltig.
Ő itt Ana, nem Anna. Mintha itt lenne igazán önmaga, mintha levethetné fáradt, elnyűtt arcát, fehér, plöttyedt, unalmas testét. A mediterrán naptól lebarnul egy kicsit, kipirosodik az arca, és ragyogni kezd a szeme.
Az akarat hatalma – mormolta magában –, képes vagyok rá, az agyammal uralni tudom a testemet! – sziszegett, és az erőlködéstől kissé véresre harapta a szája szélét, de győzelmet aratott a fájdalmon, elmúlt a belső feszültség.
Sajnos fogalmam sincs, milyen egy normális apa, és nem tudom, mi kellene a változáshoz. Úgy érzem, már minden tőlem telhetőt megtettem, mégsem mondtad soha, hogy szeretsz, vagy, hogy büszke vagy rám. De ez biztosan az én hibám, mert nem tudtam elég jó lenni neked.
„Apcika ette azt a szar háztartási kekszet, Tysonnak meg hozta a vizes zsemlét, és szidta a világot.” Anya óvatosan beteszi Papát a gödörbe, mögötte megy nagynéném a kutyával.
A pszichológus azt mondta, vegyek egy radírt és töröljek, de én csak töltöttem a sorokközét:
Örök haragomat, amikor Tomi bevallotta, hogy a fiúkhoz vonzódik.
Szopizni akarom az ujjamat, de nem bírom, mindenemet leszíjazták. Elképzelem a másik részem drága hangját, aki mindig megnyugtat az éneklésével. Már hallom is. Érzem, hogy mindjárt itt lesz.
Nekem egyébként nincs bajom magammal. Jól érzem magam a bőrömben, csak attól a tíz kilótól szeretnék megszabadulni. Diétáról szó se lehet. Aztán meg majd a duplája jön vissza. Nincs diéta.
Neked ne legyen gondod semmire – nyugtatott meg engem a nő, aki téged szült. Bizonytalanul fordultam feléd, látni akartam, mit szólsz ehhez az egészhez.