Tag: Beke Borbála

Nagyanyám a nevetést, az ölelést és a verseket mérték nélkül osztogatta, ám minden mást szigorúan kimért. Így amikor már nagyobbak lettek a gyerekek, a hintázás is születési sorrendben történt.

Az égen áttetsző fehér, füstszerű és szürke felhőrétegek kergették egymást. Felettük fekete gomolygás. Már érezni lehetett az eső illatát.

A kis szobába aludtunk, egy kupacban. Mire kikeveredtünk reggelente, nagymama már előkészítette az ebédet is. Amint beléptünk a konyhába, már kente a vajat a pirítósra, és merte a forró kakaót a nagy piros lábosból.

Érzem, ahogy a kötél lendül egyet, a cipőm orrával próbálom megtartani magam, de megcsúszik a talpam. A büdös francba, hallom fentről Pista bácsi hangját, jaj, csak óvatosan, kiabál anyu, jó érzés, hogy aggódik.

A koszorú pár perc alatt elkészül, sokkal hosszabb az idő, amit üldögélsz előtte. Arra gondolsz, már csak négy hét, aztán egy ötödik, és véget ér az év.

Még öt perc, és odaér. Hányszor beszélgettek erről! Hányszor félt ettől! Amikor melltartó nélkül vette fel a topját. Amikor erősen húzta ki a szemét és rúzsozta ki a száját.

De jó lenne egy kis meggyes piskóta, hunyorog rám a fiam, és már keveri is a tésztát, múlt héten mutattam, hogyan kell. Elég lesz ennyire? – kérdezi, és orrom alá tolja a felvert tojásfehérjét. Még egy percig, felelem, és már csöpögtetem is le a tavalyi meggybefőttet.