a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Talán szerencsém van, és a Netflix elvonja rólam a figyelmet a leszállásig. Megkönnyebbültem fújom ki a levegőt. Majd felcsap bennem a bosszúság: hogy lehet az, hogy leül melléd a volt menyasszonyod, és te észre sem veszed?
Neked ne legyen gondod semmire – nyugtatott meg engem a nő, aki téged szült. Bizonytalanul fordultam feléd, látni akartam, mit szólsz ehhez az egészhez.
Elismeréssel adózott a festmény közepén tornyosuló férfialak erejének és nyilvánvaló bátorságának. Várta, hogy elöntse lelkét valamiféle megkönnyebbülés, de hiába, a mindent átmosó, megváltó érzések nem keltek életre benne.
Anya szemrehányásai követték mindenhová. A „csak magadra gondolsz” ősrégi rigmusa, keveredve a „csalódtam benned” csúcsra járatott mantrájával.
Gyere ide, anyukám! A kis szomszédasszonyod meg akarja nézni, jól vagy-e! Aggódik! – röhögött. – Na, gyere már, ne kéresd magad!
– Már ennyi az idő? – kiáltott fel. A táskájához rohant és látványosan szedelőzködni kezdett. – Várnak a fiam iskolájában. Ugye nem gond, ha neked kell bezárnod, drága Icukám? – kérdezte. Igazából nem várt választ.
A munkahelyén is csak profitál a szupererejéből, ahogy magában hívta. Nem tudnak olyat kérni tőle, amit ne tenne meg. Nincs annyi túlóra, amit ne vállalna be. A főnöke imádja. Hogy este, lefekvés előtt, sírva omlik össze a tehertől, az nem az ő dolga.