novella

Kiss Ildikó Judit: Utóhang

Minden olyan volt az álombeli szobában, mint a valóságban, még a kinti körúti zajokat is hallottam, teljesen elhittem, hogy ébren vagyok. Felemeltem a paplant és anyám gyönyörű kezeit láttam, de semmi mást csak a kezeit ahogy markolják a bokám.

novella

Háhner Petra: Talán holnap

Amikor minden bátorságát összeszedve megszólította, Annamária a tőle megszokott hetyke intéssel jelezte, hogy épp nem ér rá. Ez a kínos jelenet bevett része volt annak a teátrálisan megkomponált valaminek, ami vállalati hierarchia címszó alatt egyre elviselhetetlenebbül fojtogatta a csapat minden tagját.

novella

Kartali Zsuzsanna: Ice Ica

A férfiak a látványtól ihletet kapva elhatározták, hogy a vacsora utánra beharangozott jégszobrász-showra előkészített, üvegszerű jégtömbökből kérnek egyet, és kifaragják Ica jégmását, Ice Icát. Hát kell ennél jobb program a csapatépítő tréningre?

novella

Molnár Sára: Macskatánc

“A lábujjaim közé égő gyufát tettek éjjel, jeges vizet öntöttek a nyakamba, a kólámba darazsat, az arckrémes dobozomba szart kentek. Ha valami eltűnt, rámfogták, minden balhét én vittem el. “

novella

Kozák Rebeka: Fontos

Anita egy dolgot utált jobban a várakozásnál: a szegénység orrfacsaró szagát. Balzsamot, sampont, krémet és az Alpesi hegyeket hátrahagyva kisétált a boltból és a hentes fele vette az irányt.

regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro

Veszprém megyei sváb úrilány volt, férfifehérnemű-szabó a polgári világban, szövetkezeti varrónő a kádárkorban, aki hetven forintért cserélte a zippzárat a nyolcvanas években a pártbizottsági sofőr, a kezdő fiatal ügyvédek, és Gutmann doktor nadrágjaiban, aki hatalmas ember volt, és mindig azt dörmögte “hogyvagyunk?, hogyvagyunk?”amikor belépett a Heiser nagyiék kertvárosi házának előszobájába.

novella

Takács Péter: Az új medence

Addigra Apu már eléggé sokat ivott.
Aztán egyik nap megjelent egy kislány, nagyon jó szaga volt és kedves volt és Apu azt mondta a kutyának, hogy mostantól délutánonként ő visz sétálni, leszarom, hogy mennyibe kerül, végül is neki is jó, meg neked is, hát nem?

novella

Kiripolszky Michaela: A hálanapló

A legtöbb falubelinek még a közmunka is elérhetetlen, és három nap alatt költenek annyit, mint amennyit az előbb kifizettem a kávémért. Persze én sem álltam mindig ilyen jól, de most, hogy már csak egy záróvizsga van hátra a doktori cím megszerzéséig és biztos állásom van egy menő ügyvédi irodánál, úgy érzem, nem kell annyira spórolnom az utolsó ösztöndíjjal.

regényrészlet

Nagy Kriszta: Olvadás (regényrészlet)

Sötét van, mikor magamhoz térek. A fejem fáj. A nyakamig húzott paplan alól csak a jobb kezem lóg ki. Tű fölött ragtapasz. Robert az ágy melletti széken ül. Arcán kék sebészi maszk. Először nem is ismerem meg. Háta görnyedt, kezei ernyedten lógnak az ölében. Szeme a szürkére kopott kórházi szoba falát nézi. Meredten. Üresen.

novella

Lukács Edit: Advesz

– Tudod, egy olyan problémám van, ami általában ellenkező előjellel szokott fellépni a pároknál – mondta Viri. Mióta terhes lettem Eszterrel, majd a szoptatás alatt, sőt, utána sem kaptam meg Bálinttól azt a szexuális közeledést, ami előtte megvolt. Ő boldog így, de én nem bírom tovább, el akarok költözni. Nekem ez nagyon fontos, ezt Bálint mindig is tudta.

novella

Koskovics Éva: Mád, 1940. január 16.

Napok óta ítéletidő van. Azt mondják az öregek, ilyen nagy télre még ők se emlékeznek, mint amekkora ez az idei, negyvenes január. Nem elég nekünk, hogy hadakoznak, hogy ijesztgetnek minket ezzel a háborúval már megint, épphogy elfelejtenénk azt a másikat, már megint egymásnak kell menni. Ki érti meg ezt, mért van erre szükség?