a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Picassóval ellentétben, mesélte, aki született zseni volt, aki hatévesen hatvanéves volt és hatvanévesen hatéves, akitől rettegtek a kortársai, hogy elszívja előlük a levegőt, Van Gogh nem szívott el senki elől semmit. Simán csak elhangyásodott harmincöt évesen, aztán rákente a festéket a vászonra. Ennyi történt – elemezte a múltat.
Nem bírta az erős fényt, megfájdult tőle a feje, így inkább egész nap a lakásban maradt. Folyton pakolt. Ha nem tehette, vibrált benne a feszültség, amiről sosem tudta megmondani, honnan ered, csak azt érezte, ahogy átveszi az uralmat a teste felett.
Belül ujjongtam és sikítottam, mint tinilányok a Beatles koncerten, de azért igyekeztem rezzenéstelen arccal hallgatni. Kérte, hogy fogjam fel a helyzet súlyát és ne mosolyogjak, mert nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést, és ez egy meghatározó pillanat az életében.
A szomszédból átszűrődő zajok egyre hangosabbak lettek. Az asszony a falhoz somfordált, tölcsérként emelte a kezét a füléhez, és úgy hallgatózott.
– Épp most törtek össze valamit – tudósított
Szaporán szuszog. Keserű verejtékszag árad belőle. Beállt velünk kosarazni az órán, élet-halál harcot vívtunk a pályán, és én a negyvenöt perc alatt végig hitegettem magam, hogy csak a megerőltetéstől liheg, és csak a hatékony védekezés érdekében tolja nekem az ágyékát vagy karol át hátulról.
Anyámmal megkönnyebbülve öleltük meg egymást, de mégsem voltunk felhőtlenül boldogok. Eszembe jutott az az idő, amikor még rajongtam érte. Fogalmam se volt, hol bicsaklott meg ez az egész.
A hajnali város egyik kapualjában elvarázsolták egymást. Állva. ,,Jól van úgy!” – gondolta Márk, a filmekben is így csinálják. ,,Menő vagyok, menők vagyunk, Baby!”
A kislány copfja lebeg, ahogyan fut a kis pufi kabátban. Szedi a lábát, igyekszik tartani a tempót a fiúval, aki idősebb és fürgébb is nála. A kisfiú egy papírfigurát szorongatva siet a bácsihoz, nehogy elunja a várakozást és faképnél hagyja őket.
Ahogy a tömeget fürkészte, nem is olyan messze észrevett egy ismerős arcot. – A Gizi! – örült meg volt szomszédasszonyának, és úgy intézte, hogy a szertartás végén a temető kapujában összefussanak.
Jöjjön vissza, drága, ide mellém, az ágyra! Olyan nagyszerűen szórakoztunk az éjjel, kérem, töltse velem a reggelt is! Csengetek majd a szolgálónak, hogy hozza nekünk ágyba a reggelit!
Azon szorongott, vajon képes-e eleget gyártani. Amikor pedig később elmaradtak a megrendelések, az volt a baj.
Robi a fineszes rabok közé tartozott, azt híresztelték róla, hogy tökéletes portrét képes készíteni bárkiről. Bélának is felajánlotta, hogy lerajzolja őt.
Mindig így sírt. Mosogatás közben. Automatikusan rakta a tegnap esti poharakat a szárítóra, a könnyei mögül homályosan látta a mocskos edényeket. Tapintással ellenőrizte, hogy koszosak-e még.
Az égen áttetsző fehér, füstszerű és szürke felhőrétegek kergették egymást. Felettük fekete gomolygás. Már érezni lehetett az eső illatát.
Nyújtom feléd a kezemet, te meg elfordítod a fejedet, rám sem nézel, csak el, tőlem, én meg nem értem, egyszerűen nem értem, mi romlott el, mikor és miért. Vagy lehet, el sem romlott, mindig ilyen volt, fasz se tudja már az elejét, meg a végét se.
Míg a téli időszakban, amikor együtt vagyunk Magyarországon, nos, hát akkor valahogy felszaladnak a kilók… Most meg miért mosolyogsz ilyen rejtélyesen? Hogy a fogságelmélet? Te nagyon vicces vagy ám!
− Szükség van a történetekre − mondtam ki, amit már megfogalmaztam, de olyan volt, mintha csorogna, aminek ömlenie kellene. − Szükség van a tábortüzekre, az ősemberekre.
Talán szerencsém van, és a Netflix elvonja rólam a figyelmet a leszállásig. Megkönnyebbültem fújom ki a levegőt. Majd felcsap bennem a bosszúság: hogy lehet az, hogy leül melléd a volt menyasszonyod, és te észre sem veszed?
A férfi bólintott, a kalapja pereme alá tette a mutatóujját, majd a füléhez érintette és az arccsontja mentén lassan az állához húzta. Jaime kinyitotta az ajtót, a férfi beült, kalapja súrolta az autó mennyezetét. Még egyszer bólintott, és megismételte a korábbi mozdulatsort; majd, mint akinek a tekintetét odaakasztották a záróvonalra, elfordult Jaime-től, és az útra meredt.