Szöszi tőle kicsit feljebb lakott a József Attila sugárúton, a szemközti oldalon.
Ha kihajolt az ablakon, éppen rálátott a házuk kapujára. Gyakran megjelent a kislányával. Óvodába vitte és hozta a gyereket. Folyton rohant, a kaput is nyitva hagyta.
Szép hosszú haját csatokkal tűzte fel, kiemelve telt nyakát és ívelt vállát.
Egyáltalán nem volt kövér, de mindenütt gyönyörűen gömbölyű és feszes.
A közeli szomszédság révén mindenki ismerte egymást, egészen a Szent György térig. Sokaknak nem tudta a nevét, de köszöntek és beszéltek is néhány szót. Hogy vagy? Mi újság? Mit csinálsz? Kösz, jól vagyok. Semmi különös.
Szöszi egy éve bukkant fel az életében.
Megkapták a tanácsi lakást, látta, amikor beköltöztek, pakoltak a teherautóról.
Nemsokára a csemegeboltban találkoztak, majd egyre gyakrabban az utcán is. Folyton kereste az alkalmat, hogy összefusson vele, de minden elképzelés nélkül. Vagyis elképzelése bőven akadt, de a realizálásról halvány fogalma sem volt. Túl fiatal és tapasztalatlan volt, Szöszi pedig túl öreg volt hozzá, legalábbis az akkori felfogás szerint.
Veszettül szép nő volt, huszonhat éves, ő mindössze tizenhét.
Szöszi szövőnő volt, két műszakban dolgozott a textilgyárban, az éjszakai műszakból felmentették a gyerek miatt.
A férje karbantartó lakatos volt ugyanott, három műszakban, minden harmadik héten éjszakás. Ritkán látta őket együtt, leginkább hétvégéken, hétköznap sohasem.
Akkoriban kezdett a haverokkal járogatni a közeli kocsmába, sokszor ott volt Szöszi férje is. Szelíd, rendes fazon volt, néha odaültek hozzá, leginkább a fociról szeretett beszélgetni.
Hallgatta, mit mesél a meccsekről, ki mekkora gólt rúgott, kit hogyan vágtak fel.
Sokszor elveszítette a fonalat, mert közben Szöszin járt az esze, kóstolgatta pihés nyakát, simogatta mellét, hozzásimult csípőjéhez.
Szöszi férjének fogalma sem volt erről, ő vígan rúgta a gólokat és itta a nagyfröccsét.
Gyakran elküldték a boltba tejért vagy szifonpatront cserélni. Szöszi egyik alkalommal tömött kosárral állt előtte a pénztárnál, kezében tejesüveggel, a hóna alatt egy kiló kenyérrel, ami éppen kicsúszni készült a karja alól. Még el tudta kapni, mielőtt a padlóra esett volna.
Így hát megmentette a kenyeret, és végre megszólította Szöszit, amit amúgy elfogadható indok nélkül nehezen mert volna megtenni. Nem mintha gyáva lett volna, hanem mert nem tudta, hogyan és mit mondjon neki. Megszólítási, figyelemfelkeltési kísérleteket végzett az előszoba tükör előtt, amik esetlen hadoválásba, grimaszolásba torkolltak. Rémült, majd rémisztő képet vágott, aztán átcsúszott komikus vigyorba, dadogva kérte a tükörképét, mondjon valami elfogadhatót, valamit, amit felhasználhat, hogy Szöszit közelebbről megismerhesse.
Ha akarod, segítek hazavinni, mondta reszketeg hangon.
Jó, mondta Szöszi, és mentek, Szöszi meg Ő. Egy lépéssel mögötte haladt, mélyen beszívta a nyakáról és meztelen válláról legördülő levegőt.
Cseresznye illatú. Finom, friss cseresznye illatban úszva cipelte a szatyrot, és szívta a cseresznyét.
Cseresznye illatod van, gondolta, és nagyot szippantott a hajkazalból. Szöszi észrevette. Cseresznye illatú a dezodorom. Behozod? A szatyrot? A szatyrot, amit hazáig cipeltél.
A férjem délelőttös, a lányom az óvodában van, megfőzök, és én is megyek dolgozni.
Krumplis tésztát főzök. Szereted?
Szeretem, gondolta Szöszi és egy tál krumplis tészta között vergődve.
Hallod, amit mondok? Szereted a krumplis tésztát? A krumplis tésztát? Azt szeretem.
Ennél belőle? Megvárod? Megvárom.
Majdnem két évig tartott, szépen beosztották a váltott műszakot, legfőképpen az éjszakákat.
A karbantartó lakatos műszakba ment, Szöszi gyereket altatott.
Az idő telik, az ember változik, a körülmények is alakulnak. Szöszi lánya nagycsoportos lett az óvodában, tovább nem járt a munkaidő-kedvezmény. Két műszakban dolgozott. Hatkor beadta a gyereket az üzemi óvodába, kettőkor ment érte. Az ura beosztása is két műszakos lett, váltásban dolgoztak délelőttösként vagy délutánosként, így minden héten másikuk hozta el az oviból a gyereket.
Ez az operatív változás erősen behatárolta a lehetőségeiket. Nehezen tudta elfogadni a ritkuló találkákat. Neki is változott az időbeosztása. Készülni kellett az érettségire és a felvételire. Kicsit megfakult a cseresznye illat is. Szöszi arcán álmos ráncocskák árulkodtak az idő múlásáról. A tanulástól ellopott félórák nem tudták visszavarázsolni a szerelmes éjszakákat. Jól sikerült az érettségi és kitűnően sikerült a felvételi. Felvették a tanárképző főiskolára. Ősszel bevonult előfelvételis katonának tizenegy hónapra. Az első három hónapban egyáltalán nem engedték haza. Alapkiképzést kapott. Megtanult menetelve nótázni, ágyazni, körletet takarítani, elsajátította a harcászatot alapfokon, tájékozódást éjszakai terepen, fizikailag is felkészült rengeteg futással. A sikeres kiképzés után írnok lett. Attól kezdve minden hétvégére hazajött, hétköznapokon viszont nem engedték szabadságra. Egyáltalán nem tudott Szöszivel találkozni. Egyszer-kétszer összefutottak az utcán, így röviden tudtak beszélni a dolgok alakulásáról.
Szöszi beiratkozott a dolgozók esti gimnáziumába, két év alatt érettségit tehetett, és szándéka volt továbbtanulni, tanítónő akart lenni. Rengeteg időt és energiát felemésztett a tanulás és a munka, nem jutott idő a családra, elmaradtak a hétvégi közös főzések, tévézések. A gyerek iskolába ment. Jó eszű volt, de így is sok segítséget igényelt az írás, olvasás tanulásában. Ez utóbbit Szöszi nagyon szívesen csinálta, előtanulmányként, mert közben ő is leérettségizett, és felvették a tanítóképző főiskolára levelező hallgatónak. Nagy reményekkel hagyta ott a szövödét és jelentkezett gyermekfelügyelőnek az egyik nevelőotthonba. Szívesen fogadták, és a tanulásban is segítették.
Szöszi férje egyre többet járt a kocsmába. Nem lett részeges, csak éppen a társaságot kereste. Nagy lett otthon a csönd. Sokszor beült a délutáni mozifilmekre, néha az estiekre is. Segíteni akart Szöszinek a tanulási idő megteremtésében, közben nem vette észre, hogy teljesen eltávolodott a családtól. Főzni, mosni, takarítani, bevásárolni nem tudott, más tennivaló viszont nem volt otthon. Eljárt maszekolni a vasmunkában, elég szép pénzt adott haza, legalább anyagi problémájuk nem volt. Közben kiderült, hogy a sok távollétben közrejátsznak egyik munkatársnője gyengéd érzelmei, amit ő is őszintén viszonzott. Szöszivel a válással kapcsolatban mindent megbeszéltek, összecsomagoltak, és elköltözött új nejéhez.
A következő két évben egyáltalán nem találkoztak Szöszivel, A főiskola kollégiumában lakott, élte a hallgatók laza életét, sok bulival, kirándulásokkal tarkítva. Tanév közben ritkán jött haza, a sok program ott tartotta. Nyári szünetben a hallgatók az NDK-ban dolgozhattak egy hónapot, egy hetet pedig csavaroghattak Kelet-Németországban. A maradék időben beállt dolgozni egy balatoni lángossütőbe. Hamar eltelt a négy év. Diploma után állást keresett. Csábították olyan vidéki iskolákba, ahol tanárhiány volt. Szívesebben ment volna nevelőintézetbe, már évekkel korábban kinézte az egyik bentlakásos intézményt. Telefonbeszélgetés után behívták bemutatkozásra. A jó hangulatú beszélgetés után az igazgató közölte vele, hogy elsejétől felveszi. Megbeszéltek néhány adminisztratív teendőt, aztán a viszontlátásig elköszöntek egymástól. Kilépett az igazgatói irodából. Tétovázott, merre induljon, aztán odalépett az udvari ablakhoz, hogy az emeletről, madártávlatból is feltérképezze az intézetet. Az udvari focipályán egy alsós csoport délutáni mozgásfoglalkozáson vett részt. A szőke tanárnő maga is végezte a gyakorlatokat, és irányította a gyerekeket. A rosszcsont kölkök a tanítónőt is körbefutva játszottak. Kihajolt az ablakon, hogy jobban szemügyre vehesse a szőke hajkazlat. A tanítónő felpillantott az ablakra, elmosolyodott, kedves-tétován intett. A kergetőző gyerekek egy pillanatra megálltak, elvégezték az integetős gyakorlatot, és vágtáztak tovább.
Az udvar és a folyosó megtelt cseresznye illattal.