a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
– Manapság már nem szoktunk megégetni embereket – válaszoltam. Skizofrén, gondoltam. Velük pengeélen táncol a pszichiáter: a leereszkedő, kioktató hangnemet nem tűrik, de azt sem szeretik, ha mindent rájuk hagynak. Ava válasza alapján nem sikerült megtalálnom az arany középutat.
Hihetetlenül kevesen képesek a személyiségüket levetkőzve, stratégiát váltva pókerezni. Ha mégis megpróbálják, engem akkor sem tudnak meglepni. Az újítás vágya még nem is tudatosul bennük, amikor a feromonok már elárulták őket.
Az ötven az új negyven! Engem pontosan hét és fél évvel később a fél évszázad betöltése ütött ki, és vagy öt évbe telt, mire lilára vert fejjel lassanként kezdtem magamhoz térni a ring sarkában. Te észre sem vetted, amikor padlót fogtam. Ott feküdtem a szorító közepén, és még annak is örültem volna, ha valaki rám számol.
A Péterfy Akadémia regénykarbantartó csoportjának hallgatói beszélgetnek írásról, ihletről, munkakedvről és önfegyelemről. A résztvevők: Zakar Veronika, Lukács Edit, Vályi-Nagy Erika, Kocsis Gergely, Sáringer Attila, Bak Zsófia.
Az Alef mindvégig ott volt a tudatom mélyén, és most először beszélhettem arról a néhány végtelen másodpercről, amikor megtapasztaltam.