Tag: Králik Emese

Szeretem nézni a szemközti falon a menyasszonyt. Én leszek a legügyesebb, fogadom meg a fotónak, hetekig magolom az anyák napi verset. Ő a leghátsó sorba ül le, a pillantásától elvesznek a verssorok a fejemben.

Megszerették a falubeliek a bolondériáit is. Megszokták, hogy beszélgetett az állatokkal, mert hitte, hogy azoknak is lelkük van; hogy a szőlőben csakis a nagyapjától örökölt fehér kalapban dolgozott; hogy imát mormolt és keresztet vetett, mielőtt elmetszette az ebédre szánt csirke nyakát; hogy szenteste előtt, bármilyen csikorgó is volt az idő, sosem gyújtott be a házban.

A tálaló fiókjából kis csomagot vesz elő. A foszlott, barna csomagolópapírt kirojtozódott spárga fogja szorosan körbe. Alig olvasható már rajta az írás, és a vöröskeresztes pecsét.

Az ajtó nem mozdult. Erősebben próbálta. Rángatta, taszigálta, hátha megszorult a nehéz tölgy a keretben. Újra és újra mozdította a kilincset. Odavilágított az elemlámpájával, látta, hogy a nyelv minden alkalommal rendben kicsúszik a zárólemezből. Eluralkodott rajta a kétségbeesés.