– Aú! – szisszent fel Ilona. – A rosseb egye meg!
– Mi az, mi történt? – kiáltott János a nappaliból.
– Semmi baj, csak véletlenül megfogtam a forró serpenyőt – kiáltott vissza Ilona.
János megcsóválta a fejét, majd visszamerült napilapjába. Kisvártatva megjelent Ilona a nappaliban, egy ollóval a kezében.
– Kedvesem, elárulná, mi a terve azzal az ollóval? Remélem, nem az újságomból készül origamit hajtogatni! – kuncogott János.
– Jaj, menjen már! Csak vágni akarok egy darab aloét.
– Ugyan, minek?
– Ez az új gyógyír! Ha nézné néha az internetet, magától is tudná!
János horkantott egyet, és megrázta az újságját.
– Azért van a puff, hogy arra rakja a fájós lábát!
János kényelembe helyezte lábát a puffon, majd álomba szenderült.
– Ébresztő! Keljen fel, édes uram! – rázogatta János vállát Ilona.
– Mi az, mi történt? – riadt fel János.
– Öltözzön át szaporán, mindjárt itt vannak!
– Jól van, jól van, megyek már – kecmeredett fel János a kanapéról. Ilona a hóna alá nyúlva segített neki felállni, és rohant is vissza a konyhába.
– A Zsolnay-tányérokat szántam ma estére, amiket Bencééktől kaptunk – kiáltotta Ilona.
Egy darabig várta a választ, majd vállat vont, és a szekrényhez lépett, hogy kipakolja a tányérokat. Hirtelen megszólalt a csengő.
– Itt vannak! Te jó ég, itt vannak! – tette le Ilona a tányérokat. – Édes uram, megérkeztek, jöjjön gyorsan!
– Jól van, kedvesem, nyugodjon meg, nem a pápa jött!
– Kértem, hogy ezzel ne viccelődjön! És a hajam, meg sem tudtam igazítani!
– Maga így is gyönyörű, kedvesem – lehelt egy csókot János Ilona homlokára. Ilona vett egy nagy levegőt, majd sietős léptekkel megindult az ajtó felé.
– Drágáim, fáradjatok be! Olyan pontosak voltatok, még a terítést sem fejeztem be!
Ilona befejezte a terítést, meggyújtotta az adventi gyertyákat, majd kisietett a konyhába. János éppen aperitifet töltött a poharakba.
– Jó uram, mit művel? Az aperitifes poharak már az asztalon vannak!
– Anya, ne aggódj, ezek is tökéletesek lesznek!
– Hát… jó – igazított egyet Ilona a szoknyáján.
– Anyuka! – mosolygott Zsanett Ilonára. – Hoztunk francia krémest, ez Bence kedvence! – mutatott Zsanett a konyhapultra helyezett süteményekre.
– Ó, hát ez nagyon kedves tőled! De igazán nem kellett volna. Én sütöttem rizskochot, mert ez a Bencus kedvence! – nyitotta ki Ilona a sütő ajtaját.
– Ó… értem – hebegte Zsanett. – Nagyon szép a rizskoch.
– Ugye? – nézett rá Ilona széles mosollyal. – No de most mindenki foglaljon helyet az asztalnál, mert mindjárt tálalok. Jaj, kedvesem, a cipődet ne felejtsd el levenni!
Zsanett Bencére támaszkodva levette cipőjét, majd mindannyian a nappaliba indultak az asztal felé.
– Anya, nagyon kitettél magadért, micsoda teríték!
– Ugyan, fél pillanat volt az egész. Látod a tányérokat? Tőletek kaptuk!
Ilona megérkezett egy edény húslevessel, amit óvatosan az asztal közepére helyezett. Szedett mindenkinek a levesből, legvégén magának, majd ő is helyet foglalt az asztalnál.
– Anyuka, ez nagyon finom! – áradozott Zsanett.
– Igen, anya, nagyon finom.
– Köszönöm! És meséljetek, hogy vagytok? Zsanett, megvan még a munkád?
Zsanett letette a kanalát.
– Igen, Anyuka. Kicsit nagy a hajtás az év vége miatt, de persze, még megvan.
– Az nagyon fontos! A mai világban nem szabad csak úgy ugrálni a munkahelyekről!
– Anya, az a te világodban volt! – vetette oda Bence.
– Ez nem igaz! Édes uram, maga szerint igaza van?
János felnézett a tányérjából, majd Ilonára pillantott.
– Anyádnak van igaza, Bence. A legfontosabb a biztonság.
Egy darabig csendben ettek tovább, majd Ilona hirtelen felpattant, és egy Nők Lapjával a kezében tért vissza. Kinyitotta a megjelölt oldalon, majd a gyerekek elé tette.
– Majd elfelejtettem megmutatni! Mit gondoltok ehhez a recepthez karácsonyra?
– Karácsonyra? – kérdezte Zsanett.
– Igen! A karácsonyi vacsorára.
– Anya, már beszéltünk róla… Mi karácsonykor nem leszünk itt. Találtunk nagyon jó áron repjegyet a Kanári-szigetekre.
– És már meg is vettétek?
– Igen, anya. Már megvettük.
– Tudja, Anyuka, annyit dolgoztunk egész évben, és januárban megint nem tudunk pihenni, ezért…
– A karácsony egy család szent ünnepe! – kiáltott közbe Ilona.
– Nekem is van egy családom. És ők nem bánják – mondta halkan Zsanett.
Ilona hirtelen felpattant, és kiviharzott a konyhába.
– Elnézést… – állt fel János nehézkesen, és Ilona után battyogott.
– Kedvesem, nyugodjon meg, és jöjjön vissza az asztalhoz!
– Minek menjek oda vissza, ahol nem kell nekik a család? – törölgette szemét Ilona egy zsebkendővel.
– Anya! Beszéltünk már erről telefonon, így tényleg nem értelek! – lépett Bence a konyhába Zsanettel.
– Azt hittem, csak beszélgetünk róla! És pont karácsonykor? Ki tudja, hány karácsonykor leszünk még itt nektek!
– Ilona, ezt fejezze be, kérem! – szólt rá János.
– Én… én csak azt akartam, hogy együtt legyen a család.
– Anya, öt nap az egész!
– De pont karácsonykor! – szipogott Ilona. – Tudod mit? Menjetek! Kinek kellene két öregember?
– Jaj, anya – ült le Bence az anyja mellé. – Nem gondoltam, hogy ez ennyire fontos neked.
– Pedig az – motyogta maga elé Ilona.
Bence Zsanettre pillantott, majd elővette a telefonját.
– Akkor megnézem, át lehet-e rakatni későbbre, jó?
– Az csodás lenne! – ragyogott föl Ilona arca.
– Bence! Megígérted, hogy elutazunk! – csattant föl Zsanett a sarokban.
– El is fogunk! Csak hadd nézzem meg a járatokat!
– Hú, Bence, nőj már fel!
– De kedvesem! – nézett János Zsanettre. – Ha pár nappal később mennétek, mi történne?
– Tudja, mi? Az, hogy ismerem már ezt a nótát. Ebből nem lesz pár nappal később!
Zsanett kiviharzott a lakásból. Bence felpattant, hogy utána menjen, de Ilona elkapta a kezét.
– Hagyd, Bencuskám, biztosan csak sétál egyet. Gyere, egyél egy kis rizskochot, mielőtt kihűl.
Fotó: Andrea Piacquadio, kép forrása: Pexels