Két utcával lejjebb állt meg, mint a cím, elég rossz környéknek tűnt. Nem akart közvetlenül a ház elé, mert bár kevés volt az esélye, hogy ismerős jön arra, de fő a biztonság, meg a diszkréció. Ült még néhány percet a kocsiban, kicsit bánta már, hogy ilyen feltűnő márkát és színt választott, de státuszszimbólum, a haveri köre is megszólná, ha valami olcsóbbal járna. Esni kezdett, előbb nagyszemű lusta cseppek verték a szélvédőt, majd aprók és fürgék. Úgy suhantak lefelé, mint a gyerekkönnyek. Gyorsan elfordult, és valami kabátfélét keresett a hátsó ülésen.
A csomagtartóban van egy esernyő – jutott hirtelen eszébe. Persze elázott, amíg az ernyőhöz jutott, és amikor kinyitotta, a hirtelen feltámadt szél kifordította. Dühösen elhajította, egy kisteherautó már nem tudta kikerülni, a sofőr felemelt középső ujjával elég egyértelműen jelezte, hogy mi a véleménye. Ez is jól kezdődik, pedig hogy várta ezt a délutánt, mint egy felhevült kamasz, szinte reszketett a türelmetlenségtől. A házak fala mellé húzódva ment, lehajtott fejjel, érezte, hogy vékony kabátja nem védi meg a hidegtől. Értekezlet volt kettő, meg egy prezentáció, amúgy is minden nap öltönyben jár, a munkaköre megköveteli. Szereti az élére vasalt nadrágokat, meg a szép, méretre készített ingeket, telik rá, akkor miért ne? A felesége még tisztítóba se viszi, kézzel mossa óvatosan, és gyönyörűen kivasalja. Alig emlékezett valamire a mai napból, csak a rutin segítette át a kellemetlen pillanatokon. Állandóan a találka furakodott be a gondolatai közé, a pásztoróra.
Amikor ezt mondta Majának, az tágra nyitotta azokat a csodaszép szemeit, és nevetni kezdett. Fogalma se volt róla, hogy ő mit mond. Igaz, huszonkét éves, ő meg elmúlt negyven, na jó, mindjárt üti az ötvenet, de nagyon jól tartja magát. Az olasz cipő – pedig rohadt drága volt – a második pocsolya után kezdett átnedvesedni. Már a márkákban sem lehet megbízni, mindenki csak a haszonra hajt, a minőség meg smafu – zsörtölődött. A sarkon majdnem feldöntött egy koldust, ült a szélben-esőben, előtte bádogtányér, kiszuperált terepszínű katonai sátorlap védte. Mire kiszedett egy ötszázast a tárcájából, vizes lett a papírpénz, az a borostás ember meg se köszönte rendesen, csak morgott valamit az orra alatt. Olyan dühös lett, hogy már a táskáját se tartotta a feje fölé, ami idáig egy kis védelmet nyújtott. Persze gondosan nyírt haja rátapadt a koponyájára, ilyenkor kilátszik a fejbőre. Egy kerékpáros suhant el mellette teljesen szabálytalanul, és beterítette mocskos sárral, olyan szerencsétlenül, hogy még a nyakába is jutott. Sírni tudott volna, zsebkendőért kotorászott, elázva húzta ki a belső zsebből, ahogy széthajtogatta, egy kis figura esett ki belőle. Gurult néhány métert, és pont a csatornafedélnél állt meg. A kisfia kedvenc kis állatkája, nélküle sose megy az óvodába, ezt szorongatja, amikor aludni kell délutánonként. Késői gyerek, a nővére már végzős egy jó nevű gimnáziumban, Beni meg csak úgy becsúszott, nem is számítottak rá. Lehajolt a kis sárga figuráért, letörölgette, az eső már úgy zuhogott, hogy a túloldalra se lehetett átlátni. Ott van a lakás, amit Maja valamelyik barátnője adott kölcsön, hogy nyugodtan együtt lehessenek. Állt, kezében a játék oroszlán, a dereka kicsit megfájdult a hirtelen mozdulattól. Egy koszos kirakat visszatükrözte alakját. Kicsit kopaszodó, lassan pocakot eresztő férfit látott, akin úgy lógott a drága öltöny, mintha valahol turkálta volna. Hangosan felnevetett kínjában, eszébe jutott a sátorlapos koldus. Ha neki is lenne egy, odaülhetne mellé, és várhatnák együtt, hátha jön valami marha ebben a lucskos időben, és lökne nekik egy kis aprót. Nekidőlt a falnak, a vakolat rápergett a hajtókájára. Sokáig állt ott, nézte a túloldalt, látta Maja árnyékát, ahogy meggyújtott egy villanyt, biztos olyan kis selymes fényt adót, az ágy melletti kis szekrénykén állhat. Nagyot nyelt, de nem volt nyála, kinyújtotta a nyelvét, és begyűjtött néhány hideg cseppet, mert a felhők még mindig nem mentek el, ontották terhüket erre a pocsék utcára. Tisztára mossa legalább, ráfér. Gondosan zsebre tette a kabalát, aztán elindult visszafelé. A koldus még mindig ott ült, beleürítette az összes aprót a tányérjába, de nem várta meg a köszönetet. Lehet, hogy nem is kapott volna. Esett rendíthetetlenül, sötétedni kezdett, néhány oszlopon kigyulladt valami halvány fény.
A kocsija ott állt, nem történt semmi baja, ennek megörült. Leterített az ülésre egy utcáról felszedett nejlonzacskót, ne ázzon át annyira. Hangosan tüsszentett egyet, rákapcsolta a fűtést. Majd kér a feleségétől valami gyógyszert, sok munka lesz a héten, nem engedheti meg magának, hogy beteg legyen. Aztán forró zuhanyt vesz, s ma ő fürdeti meg Benit. Amikor már nyakáig ér a hab, hirtelen felmutatja neki a sárga kis oroszlán, mint egy tengeralattjárót, talán berreg is egy kicsit, pedig ő nem olyan játékos típusú apuka. Aztán együtt nevetnek.
A lány sokáig állt az ablaknál, nézte az üres, pocsolyás utcát. Holnap új munkahelyet keres.
Fotó: cottonbro studio, kép forrása: Pexels