Tag: Salánki Anikó
Salánki Anikó: Mindenkinek van mobilja
Salánki Anikó: Dísz a karácsonyfára
Talán nem is tűnne olyan ijesztően magányosnak, de már hetekkel hamarabb csak azt harsogja az összes reklám, hogy vegyen mindenki ajándékot, mert jön a család, meg mindenféle extra finomságot kell főzni-sütni az unokáknak. – Ha lenne kinek! – sóhajtott fel ilyenkor.
Salánki Anikó: Ne halj meg cipőben!
A tigrismintás fotelt nézte, meg egy nagybajuszú férfit ábrázoló festményt az íróasztal fölött. Olyannak látta, mint papust, amikor egyetlen szó nélkül ott hagyta a kapu előtt a két idegen nővel és a szúrós szagú pokróccal, amit elvettek tőle.
Salánki Anikó: Jó reggelt, macska!
Ő meg csak csodálkozott, hogy mondhat ilyet, szép és fiatal, úgy emelgeti a nehéz ládákat, mint a pelyhet, az ura meg milyen magas, fess ember, mint a filmekben a hősök. Ezt meg is mondta, mert bizony ki-kiszalad a száján néha egy kis meggondolatlanság.
Salánki Anikó: Zserbó néni
Nagyapám felállt, ez egy kicsit nehezen ment, mert mondjuk az ünnepvárás örömére minden nap bedűtött vagy fél literrel a jobbikból, majd derékban meghajolva bemutatkozott.
Salánki Anikó: Egyszer összeadódik és klappol
A családom persze kiakadt, mert állítólag mindenki tök norma, csak én nem. Az édességutálatom miatt, hisz állítólag a gyerekek imádják a cukrosat, meg a szövőnők is cukros ételekről álmodtak a poétánál – na, ekkor elmosolyodott a doktornő, és ragyogni kezdett a szeme –, meg a számolás.
Salánki Anikó: Hány éves vagy, királyfi?
Kitérdelt munkásnadrág meg vagy két számmal nagyobb zubbony volt rajta, és valami olcsó pálinka bűze áradt belőle. Csak remélni tudta, hogy Zia nem fut össze vele.
Salánki Anikó: Útkereszteződés
A bemondó pont ott tartott, hogy ma van a bűncselekmények áldozatainak világnapja. Ezt még hallgatta volna, hogy hátha megmagyarázza valaki, mit is jelent, de nem volt rá idő.
Salánki Anikó: Első esküvőm története
A szép fehér damaszttal terített asztalnál ültem bambulva, és csak ámultam, ahogy határozottan rendel mindkettőnknek. Ezen azért eltöprengtem, hogy honnan a jó francból tudja, hogy nekem éppen mire van gusztusom.
Salánki Anikó: Csukott ajtó
Ki az a Badari? – kérdezte, csak úgy, mert lehet itt valami, ha ennyire felhúzta az apját, aki mindig azt mondta, hogy ő már semmin se csodálkozik. Meg azt is, hogyha kis zöld emberkék jönnének, az a lényeg, hogy lecsuszatolják a sarat a csápjaikról – és ezen az egész kocsma röhögött. Ez még akkoriban volt, mikor ivott, és fizetett boldog-boldogtalannak.