a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
– Az a csomó nagyobb lett. Ki fogom metszeni. De még nem tudom, hogy ezzel megmenthetjük-e a mellét. De semmi baj, a kollégám nagyon szép plasztikákat készít. Csak legyen tünetmentes. Öt évig. Aztán jöhetnek az új cicik! – és bátorítólag megfogja Irén kezét. Irén lenéz az őt érintő kézre. Metszeni? Öt év? Új cici? Mintha nem is róla lenne szó, annyira távoli.
Mialatt révedezik, engedni kezd a szorítás. A melle újra békés, Peti még percenként néhányat szív belőle, a csepp lefolyik tejszagú arcán, és beleszundít a békességbe.
A szeme sarkából látta csak, hogy mozdul a függöny a gyerekszobában. Ekkor elővett egy égősort, szándékosan belegabalyodott, és felborult.
A férfi kis törölközőt terít mellé, és odaül. Megfogja a nő tűszúrásokkal teli kézfejét, és a kanül mellé csókol, mint minden érkezéskor.
– Átöltözöl még a Bohémélet előtt? – veti oda a pezsgőjét szürcsölő nővérének, aki megrázza a fejét. – De nem jöhetsz testhez simuló nadrágban az Erkelbe. Pavarottira megyünk, elfelejtetted?
Ahogy ordít, hogy ne. Ahogy a benne elakadt gyerek nem jut tovább. – Túl nagy a feje – kiabál valaki, ő pedig a fülét befogva várja a következő fájást.
– Nagypapa, mi az a fürdőszoba? – kíváncsiskodik a kislány, aki elképzelni sem tudja, hogy ki az a megveszekedett, aki a konyhában a sparhelt melletti mosdótálat külön szobába rakja.
– Zúgolódj ott, te mocsok! – mondja, ahogy behúzza a cipzárt. Az apjára gondol, aki néhány órával ezelőtt, a csehszlovákiai kiküldetésből hazaérve adta neki a nyugati ereklyét: Mostantól szebb lesz a világ!
Anna ötven évvel később belép az apró panellakás hálószobájába. Könyvekkel rakta körbe a franciaágy fölött a falat, hogy soha ne érezze magát egyedül. Hogy amikor lopakodik a hajnal, Márquez melegedjék fel először, déltájban Thomas Mann gerincét csiklandozza a napsugár. Anna csak beesik az ágyba, tőle aztán most fázhat Kundera és reszkethet Ady a ködben.
A liszt először csak örvénylik és magába fordítja a vajat. Utána ragadni kezd és kis gombócokként szalad körbe a tálban. Aztán a gombócok valahogy utolérik egymást, és masszaként kezdenek új életet. Közben gazdagodnak porcukorral, fényesednek a tojástól, ellágyulnak attól a két kanál tejföltől, amit Eszter a nagyanyja bádogkanalával merít.
A vályog falain kócosan futnak a mészben az ecsetnyomok. Olyan iramban kuszálódnak, hogy Endre minden reggel beleszédül. Szereti ezt a hideg labirintust.
