novella

Zeck Julianna: A megfelelő pillanat

Meglátta Tamást az ajtóban, egy hosszúnak tűnő pillanatra feszült csend lett, majd megjelent mögötte a faszija. Másodpercek alatt próbáltuk felmérni a helyzetet. Vajon ki fog megszólalni előbb? Éreztem, hogy van valami a levegőben, itt valami titoknak kell lennie.

novellapályázat 2022

Gergó Judit: Herpesz

Levi-lóvé. Na ja, a trónörökös. Még csak négyéves, de már lakás van a nevén, elektromos kisautóval mennek reggelente oviba, és arany nájki jel van a gyerek fülébe lőve. Az lesz az első, hogy kiszedi, ha sikerül lelépniük. Ha sikerül.

novella

Háló Zita Éva: Vilike

Mélyet szippantok vizslaillatából, memorizálni akarom, hogy fel tudjam idézni majd a későbbiekben is. A vizsla nem büdös, a vizslának vizslaszaga van – szoktuk mondani a gyerekeinkkel. Óvatosan elveszem a holnapra még kijavítandó dolgokat a mellettem lévő íróasztalról és próbálok úgy dolgozni, hogy Vilikémet ne zavarjam az alvásban.

tárca

Kováts Kata: Menni vagy nem menni 

Mindenki hallgat, mi is csak néha szólalunk meg, azt is suttogva. Fejemben érvek cikáznak a befogadás mellett és ellen. Olga – gondolom – a tábori élettel van elfoglalva, mivel hamarosan meg is kérdezi, hogy itt tudok-e maradni Magyarországon, amíg visszajönnek?

novella

Tatai Lajos: Pákásztanyán

Légyfogás, hajítás, libatoll, merülés – követte egyik mozdulat a másikat, és repült a hal a vödörbe. Így ment ez néhányszor, aztán a fogással ladikba szálltak. Csobbantak az evezők, és a szűkülő mederben evezni kezdtek fölfelé.

Exit mobile version
%%footer%%