a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
A létrán állva a ruhásszekrény felső polcán kotorászott, mert a százötven centijével máshogy esélye se volt elérni, amit keresett, mikor a polc megadta magát. A rajta lévő ruhák úgy záporoztak alá, mint a hirtelen jött tavaszi eső.
A titok az arányérzék: a lehető legtöbb indulattal kell végrehajtani a gyakorlatot, de olyan finoman, hogy az még a huzat számlájára írható, ha később magyarázkodni kényszerül az ember. Boszorkányos, ha jól csinálják
Ugyanazok a sziluettek és ugyanazok a fények, mint nyolc-tíz éves kölyökkorában, amikor még lovaskocsik szállították télen a szenet, nyáron a jeget. Ennyi autót egy hónap alatt sem látott, mint amennyi most, a várakozás negyedórája alatt húzott el a belváros irányába vagy onnan kifelé.
Bodorkák. Bámult fel apám az égre, amikor egy nap összeesett egy vidéki vonatállomáson. Kezét a gyomrára szorította, úgy nézte hanyatt fekve azokat a felhőket, közben érezte a testét összerántó kínt, az éles nyilallásokat a bordák alatt.
Kovács Bálint prózája után nehéz megszólalni, vagy bármit is írni. A kötetben szereplő összes karaktert szinte lemeztelenítve láthatjuk magunk előtt. A novellákat végigkíséri a reményvesztettség, a szeretet és a ragaszkodási vágy. A mindenáron valamibe kapaszkodás érzése, akkor is, amikor már minden reménytelen.
Hallotta, hogy Joe is bemosakszik. Megismerte a hűtőszekrény ajtajának szusszanását, amint férje elővette a Petri-csészét, amely az ő petesejtje és Joe hímivarsejtje egyesülésével keletkezett zigótát tartalmazta.
– Itt egy toll, egy papír, írja! – kiáltott rá a szakértő. – Első pont: csináljon egy álprofilt, azon sosem találnak önre! Akkor bármit írhat.
Végre tiszta a levegő. A fotós bekíséri őket a terembe. Letisztult hangulatú, világos helyiség, minimalista bútorokkal. A földön finom, puha, fehér műszőrme szőnyeg, hozzá illő díszpárnák és némi karácsonyi dekoráció.
Valaki felhozta, hogy miért nincs itt Marco. Erre apám, Sárika nagyapja csak ennyit mondott: „Biztosan a másik családjánál van”. A levesnél jártunk. Megálltak a levegőben a kanalak, a torkokon megakadt a sárgarépa, vagy a csirkezúza.
Rebeka elkezdett összetakarítani a betegágy melletti kisasztalon. Miközben a maradékokkal megpakolt tányérokat és koszos zsebkendőket átrakta az ajtó melletti asztalra, eldöntötte, hogy új ápolónőt fog kérvényezni a főorvostól a következő konzultáción.
Anyu most pénteken egy papírt nyom a kezembe, hogy olvassam el. Ő nem járt iskolába, nem tud vele mit kezdeni.
Ücsörgött a Starbucks-ban, és elképzelte, hogy itt fog élni. Nem volt nehéz, látta magát, ahogy lezseren, kávéval a kezében elvegyül a tömegben, munkába siet, ahol hangosan, nevetve üdvözli a munkatársait, hétvégén kocogni megy a Central Parkba, vagy kiruccan New Jerseybe.
Átbotorkálok egy kisebb kőmezőn, és elérek a pontom közelébe. Csak akkor fagyok le, amikor meglátom a bójától távolodni azt a futót, aki az én kategóriámban négy perccel utánam indult. Hiszen nem hibáztam!
