a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Néha sírtam, főleg, amikor anya nem engedett ki az udvarra játszani, nehogy apa elraboljon, mert azt hallotta az ügyvédjétől, hogy amíg a bíróság nem hoz meg valami szabályt, addig apának nem kötelessége visszaadnia minket anyának.
Leellenőrizte, hogy zárva van-e minden ablak, aztán begyújtotta a gáztűzhely mind a négy gázrózsáját. Korábban már kipróbálta, két percig nem szabad elfújni a lángokat, mert másképp elzár a biztonsági szelep.
Egy pincelakásban lakunk, albérletben, patkányok és egerek között. Rendes fény alig éri. Beteszem a szekrénybe a ruhát, amit az alapítványtól kapok, bezárom a szekrényt, másnapra minden penészes lesz.
– Manapság már nem szoktunk megégetni embereket – válaszoltam. Skizofrén, gondoltam. Velük pengeélen táncol a pszichiáter: a leereszkedő, kioktató hangnemet nem tűrik, de azt sem szeretik, ha mindent rájuk hagynak. Ava válasza alapján nem sikerült megtalálnom az arany középutat.
