Nem hitte, hogy valaha ki tud lépni a házasságából. Férje kiszámíthatatlan hangulata élete meghatározó részévé vált. Amikor a férfi megnyílt, ő barátként hallgatta, támogatta, nőként ölelte. A némaságával nem boldogult. A férfi ki nem mondott szavainak súlya, a magában tartott, cserébe mindent átitató feszültség vadállatként járt szobáról szobára, méregként ivódott a nő testébe, felfalva türelmét, szeretetét.
A kevés bizalmat, amit kapcsolatuk elején kapott, gyorsan elvitték az évek. Állandósult a feszült csend, amit négy éve megszületett kisfia miatt tanult meg elviselni. Hordta, mint egy újonnan vásárolt, stílusidegen ruhadarabot. A tűrés beköltözött életébe. Mintha nem maradt volna más, mint azt lesni, hogyan érkezik haza a férfi, mintha nem létezne más feladat, mint ehhez alkalmazkodni fia és önmaga védelmében. Sosem a kezével bántotta őket, lelküket nyomorította meg pusztán létezésével.
A nő egy hónapja találkozott a másikkal. Magáról már rég lemondott, ezért meglepte, hogy képes még érezni. A másik ölelő, neki adott figyelme, szenvedélyes szerelmük életre keltette. Mint a kémiai anyagra szórt katalizátor, úgy hatott rá a férfi. Gyorsan, szinte gondolkodás nélkül döntött. A kapcsolat adott hozzá erőt és akaratot, úgy érezte, szíve felébredt.
El akarta mondani. Mielőbb. Nem taktikázott, egyedül az estét várta meg. Lefektette a gyereket, meggyőződött mély álmáról. Sok év után is friss az emlék, ahogy fülében zakatolt saját szívverése.
Szerelmes lettem valakibe, el akarok válni. Hat szó. Egyetlen mondat, ami fojtogatóan lebegett fölöttük, beborította a fürdőszobát. A nő még sosem érezte a férje némaságát ilyen fenyegetőnek.
Jó, felelte a férfi, miközben kilépett a kádból. Ki az, ismerem? – kérdezte. Mást becsaphatott volna a hang könnyedsége, a nő gyomra azonban megremegett.
Nem, felelte. Várta a robbanást. Figyelte a kádra fél lábbal támaszkodó izmos férfitestet, a törölközés kényszeres lassúságát. Minden idegsejtje, izma készültségben állt, miközben olyan volt, mintha lassított felvételen nézne egy filmjelenetet. A férfi nem nézett rá, hanyagul ledobta a fehér fürdőlepedőt a kád oldalára, majd kerülve az érintést, oldalt fordulva kilépett a küszöbön.
A nő gyorsan magára zárta a fürdőszoba ajtaját, kezét gyomrára szorítva roskadt a kád szélére. Elmondta.
Hosszasan zuhanyozott. A meleg víz és a kettejüket elválasztó zárt ajtó időt hagyott, gyomra szorítása lassan engedni kezdett. Éjfél is elmúlt, mikor kilépett a fürdőszobából. Teljes volt a csend, és remélte, a férfi elaludt. Benyitott a kisfiához. Úgy érezte, a gyerek nyugodt szuszogása az egyetlen, amibe kapaszkodhat a történtek után.
Sötét volt a hálóban, mikor belépett. Férje egyenletesen, hangosan lélegzett. Óvatosan lefeküdt a nagy franciaágy szélére, bár tudta, aludni nem fog. Éberen várta a hajnalt, de még sötét volt, mikor kiment a szobából. Homlokát a térdére hajtva, lábait átölelve ült a konyhában.
A szokott időben, égő szemmel ébresztgette a gyereket. Csendben készülődtek, a nő tízórait csomagolt. Rá-rápillantott a hálószoba csukott ajtajára, megnyugtatta annak mozdulatlansága.
Ahogy a korai napsütésben távolodtak a háztól, olyan hosszan fújta ki a levegőt, mintha tegnap este óta először tenné.
Napközben felhívta szerelmét. Tárgyszerűen mondta el a történteket és csak akkor fakadt sírva, amikor neki és önmagának is kimondta, fél férje kiszámíthatatlanságától. Elhúzódott a munka, késve rohant a gyerekért az óvodába. Ahogy kézenfogva sétáltak hazafelé, hirtelen férje sportautója kanyarodott eléjük. Rápillantott a feléjük közeledő férfi arcára, és tudta, a mostanáig szunnyadó, kitörni készülő indulatot semmi nem állíthatja meg. A legjobban attól félt, fia tanúja lesz apja dühének.
Nem lepte meg a szája sarkát felszakító ütés, a vér íze, férje ordítása. A szeretőddel henteregsz, ezért lekésed a gyereket, üvöltötte. A nőben egy pillanatra felmerült, vajon melyik szomszéd lehet tanúja a jelenetnek. Erősen szorította a gyerek kezét, fejét lehajtotta, és kotorászni kezdett a táskájában. Szégyellte magát. Átölelte az ijedt kisfiút, rámosolygott a könnyben úszó, vékony kis arcra, majd papírzsebkendőt szorítva felrepedt ajkára, sietősen beléptek a lépcsőházba. Hallotta, ahogy férje a gázra lép, és nagy sebességgel kifarol a parkolóból.
Este a megszokottnál több lett a közös játék, beszédesebb a vacsora, hosszabb, vidámabb a mese. Azt remélte, a gyereknek az a legjobb, ha ő úgy tesz, mintha.
A férfi aznap nem jött haza. Távolléte nyugalmat hozott, ám a felszínes érzést gyorsan elsodorták a következő napok. Alig volt otthon, de mikor megjelent, beszélgetni akart. Nem értette a közönyt a nő szemében. Változást ígért, most már tényleg. Volt, hogy sírt, vagy üvöltve átkozódott. Néha könyörgött a nőnek, ne hagyja el, máskor azt ordította a fülébe, nem is akar egy áruló kurvával együtt élni.
A nő még soha nem volt ilyen erős. Ereje akkor sem hagyta el, amikor a férfi az egyik dühkitörése után megerőszakolta. Még így utoljára, vetette neki oda gúnyosan. Utoljára, gondolta a nő. Az erőszak irtózattal töltötte el, ugyanakkor felszabadította a bizonyosság, hogy ezzel vége van. Most van vége. Soha nem volt ilyen boldog.
Nem emlékezhetett, mikor történt, hiszen észre sem vette, de amint felismerte a nő erejét, ő is válni akart. Nem tartott igényt a kisfiúra, így gyorsan megegyeztek. Nem gondolta, hogy egy árulónak bármi is járna, mégis vett egy lakást nekik. Megtehette, így megtette, de kizárólag a kisfiú miatt. Bár, azt is nehezen viselte volna, ha az ismerősök megszólják, így mondhatta, gálánsan válik.
A költözés után egy ideig látni sem akarta a gyereket, az előre egyeztetett hétvégeket lemondta.
Mardosó dühére a nők sem hoztak enyhülést. Nem volt kit megcsalni, elkopott az izgalom. A múló idő végül megkegyelmezett, haragja halványodott, értetlensége nem. Mindent megadott ennek a nőnek. Lakást, autót, utazást, pénzt. Mindent.
Idővel a kettesben töltött apás hétvégék is elég jól sikerültek, sokat fociztak, jó éttermekbe jártak, néha már tudott nevetni is. Távolról még a nő boldogságát is elviselte, de egy dolog nem változott. Ahányszor csak eszébe jutott, árulóként gondolt rá.