
Kovács Dalma: Gyilkosság 11 percben
Tűsarkújában, és combközépig érő kosztümjében, amelyben imádta mutogatni a piszok jó lábait, kiszállt a Kabrióból, és a bejárathoz lépett. Nyílik az ajtó. 19 óra 25 perc. Indulás. Az óra ketyeg.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata

Tűsarkújában, és combközépig érő kosztümjében, amelyben imádta mutogatni a piszok jó lábait, kiszállt a Kabrióból, és a bejárathoz lépett. Nyílik az ajtó. 19 óra 25 perc. Indulás. Az óra ketyeg.
Gyökereim már szilárdan tartanak, koronám madarak tucatjainak ad otthont. Itt-ott össze is ér a tölgyével.
Ahogy most a tükörbe nézek, apám vonásait látom mélyülni az arcomon. Anyámnak igaza volt, ahogy a lányomnak, Jennifernek is: Amon Göth, a Krakkói-Paszlow zsidó tábor rettegett ezredesének vére ott csörgedezik az árják képzeletében kékre festett ereimben. Le sem tudnám tagadni, hogy a lánya vagyok.
Én nem haragszom, apu. Nekem a faszom tele van. Az állandó búvalbaszottságával, hogy nem bírja összeszedni magát, hogy jó dolgában azt se tudja, mit csináljon. Meg ezzel a kibaszott állandó rettegéssel, hogy vajon melyik nap hívtok majd a kórházból.
(Vigyázat, felkavaró tartalom!)
Hosszas keresgélés után megtalálta a telephelynek legmegfelelőbb telket. Megvásárolta, és felépítették a raktárakat, vettek és béreltek is munkagépeket, lázas munkával teltek a napok. A költségek ugyan napról napra nőttek, de nyugodt volt, ha beindul az üzlet, minden rendben lesz. A külvilág problémáival nemigen foglalkozott.
Az én legfőbb kéjpíájom most a kutyakaki! Hahaha. Mit szólna ehhez a főnököm? A séták során legalább napi kettő, de inkább három a tuti. Hogy elkerülhetők legyenek az otthoni balesetek. De ma még nem volt egy se…
Már lefeküdni készülnek, amikor mindketten furcsa neszre figyelnek fel. Ádám János magához ragadja mordályát, amikor a bárka peremén, mintegy vezényszóra egyszerre 6-8 fej bukkan fel, mindegyik szájában egy-egy handzsár.
Vigyázz a szádra fiam, mert kimosom szappannal! Amióta Pesten laksz, nagyon csúnyán beszélsz! Jól van, nem kiabálok, nem, nem akarok veszekedni. Azért nem szóltam, mert be volt programozva az egész nap. Ti meg úgyse voltatok Pesten.
Az összenevetésből beszélgetés lett, közös mászás, először bent a mászófalon, majd kint, valódi sziklákon, egyre kevesebb felszereléssel, kötelek, vasak, sisak nélkül és ahogy a biztonság fogyott körülöttük, úgy nőtt közöttük a bizalom.
Tizennegyedik nap. A tálibok most már három, egymást követő reggel rontanak be a kórterembe, egy-két golyót a falba eresztenek, és levizelik azt, aki nem tápászkodik fel az ébresztőre.
Minden változott, egyvalami megmaradt. Az élet. Hogy meddig? Arra még a latin szavakkal dobálódzók sem tudták a választ.
Ha Párizs a szerelem fővárosa, akkor Havanna a szenvedélyé, mert itt lassan már mindenről ez jut eszembe.
Minden látogatásomkor kitett néhány apró üvegpoharat az asztalra, a fehér csipketerítőre. Tojáslikőrrel koccintottunk. A szájához emelte, ízlelgette, aztán csettintett a nyelvével.
A mentők pár perc múlva megérkeztek. Nem akartam látni, és nem akartam tudni semmiről. A hátsó kertbe menekültem.
Lady Josephine egy nagy sírhelyhez lépett és letérdelt. Mély lélegzetet vett, érezte a hideg verejtéket a tarkóján. Lelkében egyesült a félelem és a bosszú különös káosza.