Anya azt mondogatja, mindig meg kell írnom a szorgalmit. Csak tanulnom kell, más dolgom nincs. Főleg az angolt. Hogy egyszer távol kerüljek a nyolckertől. Sokszor éjszakázik a gyárban, ilyenkor apám a kocsmában melegszik. Kártyázik. Sosincs pénzünk. Reggelente, amikor anyám a fáradtságtól kimerülve hazaér, gyakran mondom neki, hogy fázok itthon, de ő csak énekel a jéghideg lakás kopott falai között. Ilyenkor nem hallja apám részeg kiabálását, és nem látja a lehányt padlót. Azt mondja, énekeljek. Az felmelegít. Virágos rét borítja a szakadt tapétát. És rengeteg színes madár. Nincs villany. Az asztalon egy gyertya ég, fénye megvilágítja a legnagyobbat.
Apám előző este is ordított, amikor hazaért. Szájából artikulálatlan szavak fröcsögnek. Bebújok a dunna alá. Visszafojtom a lélegzetemet. A lábfejemet nem tudom megmozdítani. Nem is akarom. A kezem összekulcsolom a mellemen. Jéghideg. Mint a fal mellettem. A pálinkaszag bekúszik a takaró alá. Hirtelen egy nagy huppanást hallok. Kidugom a fejemet. Apám a konyha kövén fekszik. Hanyatt. Horkolni kezd. Visszabújok a dunna alá. Elszenderedek.
Éjszaka arra riadok, hogy valami folyik a lábamon. Felmelegít. Másnap könyörgök anyának, hogy menjünk el itthonról. Csak mi ketten. Anyám megsimogatja az arcomat, és tiszta ruhát ad. Azt mondja, felnőttekkel is előfordul, hogy bepisilnek. Egy altatót dúdol. Földön csak a szerelem, és a hold az égen.
Pénteken a menzán forró gulyáslevest kapunk túrós tésztával. Sok porcukorral szeretem. Késő délután érek haza. Odakint mindent hó borít. A lakásban csak egy gyertya világít. A házimat már megcsináltam a napköziben. A tanító néni rányomott egy Szépen dolgoztál! pecsétet, egy mosolygós arccal. Itthonra csak a szorgalmi feladat maradt. Egy szöveget kell angolról magyarra fordítanunk. Egy vörös és arany színű madárról… A főnix akár 500, mások szerint 1461 évig él, és a fahéjfa ágaiból rak fészket magának. Miután elkészül vele, meggyújtja és vele együtt porrá ég.
Ahogy a füzetembe írok, az ujjaim elgémberednek. Leteszem a tollat. Összedörzsölöm a tenyeremet, rálehelek. A szomszéd Janikától örökölt kötött sapka melegíti a fülemet, mégis vacog a fogam. Anya kezének szappanillatát érzem magamon. A kabát a térdemig ér, feltűröm az ujját, és meggyújtok egy karácsonyi gyertyát. Egyetlenegyet. Az utolsót. Kesztyűben nehéz kivenni a gyufát. Fahéjllat terjeng a lakásban.
A falióra mutatójának kattogását még hallom. A szomszédban nevetnek a gyerekek. Énekelnek. Eszembe jut a karácsonyunk. Mi akkor sem nevettünk. Nem is énekeltünk. Apám borszagúan jött haza. Anya szemének sarkából legurult egy könnycsepp, ahogy a törött tányér darabjait felsöpörte a konyha kövéről.
A gyomrom korog. Nyelek egyet. A túrós tésztára gondolok. Kétszer szórtam rá porcukrot. Reggel óta esik a hó. Hazafelé felnéztem az égre, és kinyitottam a számat. Érzem, ahogy a hópelyhek elolvadnak a nyelvemen. Mint a porcukor a túrós tésztán.
Ásítok, és egy pillanatra becsukom a szemem. A főnixmadarat megvilágítja a pislákoló gyertyafény.
(Fotó: Pixabay)