Orsi meséi 6.
Rita lustán nyújtózott el a szabadtéri medencében. Élvezte arcán a januári napsugarak meleg cirógatását, és minden igyekezetével azon volt, hogy a fején kívül minden testrésze a forró vízben maradjon. Kíváncsian nézegette az embereket, és próbálta kitalálni, hogy vajon ki az, aki több napig lógatja itt a lábát, és ki az, aki – mint ők is – csak egy napra áztatgatja magát a gyógyvízben.
A sárvári fürdő medencéje kicsit barnás volt, és mi tagadás, nem feltétlen patyolattiszta. Rita a híres termálkristályokra fogta, de Robi váltig kitartott elképzelése mellett, miszerint az emberek többsége lusta ahhoz, hogy a mellékhelyiségig elvonszolja magát. Ritát ez elborzasztotta.
Red flag.
Pár hónappal ezelőtt, amikor éppen úgy döntött, hogy feladja az online társkeresést és előfizetésének lejártával búcsút int a platformnak, Robi ráírt, hogy a nőiessége megfogta, és szívesen ismerkedne vele. Rita az esélytelenek nyugalmával engedett a férfi csábításának. Végül is, egyszer élünk.
Robi mesteremberként dolgozott, egy kis csapatot irányított. Imádta a munkáját, tele volt megrendelésekkel, és szerencséjére munkáinak többségét a város tehetősebb megrendelőinek házaiban és lakásaiban végezte. Ritának imponált az ereje. Mindig is csodálta azokat a férfiakat, akik sok mindenhez értettek, és nem okozott problémát számukra a házban történő bármilyen kisebb, netalántán nagyobb szerelési munka.
Bejött neki Robi életigenlése is. Rita szerint nagykanállal habzsolta; gyakran megfordult étteremben, divatos és márkás ruhákat hordott, az őt érdeklő filmeket a premier hetében látta. Rita érezte, hogy sok nő megfordult az ágyában, de voltak olyan kérdések, amiket inkább megtartott magának.
– Este, ha jössz, elmegyünk vacsorázni. Egy igazi, magyaros vendéglőbe viszlek. Mi lenne, ha én választanák neked? – javasolta egyik délután Robi, amikor megcsörgette.
– Választanék – mondta Rita csendesen.
– Nem mindegy?! Választanák vagy választanék? Ne javíts ki, én így beszélek! Na, van kedved? – sürgette Robi.
Red flag.
Minden héten találkoztak, időbeosztásuktól függően egyszer vagy kétszer. Jól érezték magukat egymás társaságában, Robi mindig megnevettette Ritát, és mindig tudtak miről beszélgetni. Egyszóval, sosem unatkoztak, és úgy érezték, tényleg mindketten megfogták az Isten lábát.
– Szívem, tudom, megbeszéltük, hogy jössz holnap, de valami közbejött. Csak ma tudom elvinni azt a két bútort. Azonnal ki is fizetik. Este későn érek haza, halasszuk el, jó? – hívta fel Robi egy csütörtök délután Ritát a munkahelyén.
– Oké, ha így alakult, majd beszélünk – válaszolta Rita, némi szomorúsággal a hangjában. Többet nem is tudott volna mondani, mert munka közben muszáj volt koncentrálnia.
Red flag.
Hazafelé menet azonban többször eszébe jutott a beszélgetés. Hiányzott neki a bocsánatkérés. Szoknia kell még, hogy a dolgok folyamatosan változnak, mindig közbejöhet valami. Hiába, a rugalmasság nem tartozik az erényei közé. Lehet, hogy ez a kapcsolat ezt tanítja neki?
Egy novemberi, fázós hajnalon keltek útra, hogy megnézzék a tatai vadludak reggeli kirepülését. Ritával a négyórás ébredés óta madarat lehetett fogatni, mosolyogva öltözködött és dudorászott magában, hiszen olyan régóta vágyott már erre a programra. Az egyik pont volt a bakancslistáján. A kisvárost tíz perc alatt maguk mögött hagyták. Az autópályán a kezdeti ködöt a hajnal csodaszép fényei váltották fel. Robi az út első félórájában bömböltette a zenét, és azon dohogott, hogy nyilván elmebeteg, aki hajnalban azért kel fel, hogy hülye madarakat bámuljon az égen, ráadásul ezért 150 km-t autózik is. Persze, mire odaértek, kiengedett, boldogan készítette a fényképeket és a videókat. Akkor meg végképp kisimult az összes ránca, amikor bevásárolt a kedvenc füstölt kolbászából.
Red flag.
Egyik autóútjuk során arról beszélgettek, hogy kinek mi a fontossági sorrend az életében. Rita a gyerekeit sorolta legelőre, utána Robi következett, megelőzve ezzel a munkát. Robinak a párkapcsolat csak a harmadik helyen volt, a munka és a gyerekei után. Rita megbékélt ezzel. Még örült is, hogy a férfinak tényleg fontos, hogy a szeretteinek biztonságot adjon.
– Tessék, ez a tiéd – nyújtotta át neki Robi a sálat az egyik hétfőn, amikor épp csak belépett a lakásba.
– Tetszik?
Rita kezébe vette a klasszikus bézs és szürke kockás anyagot, nézegette, tapogatta, barátkozott vele.
– Ugye, milyen puha? Várjál, miből is van ez? Mondta a nő, aki hozta. Á, megvan, kasmír – hadarta a férfi a sálra vonatkozó, általa legfontosabbnak vélt információt. – Ebben gyere ma este vacsorázni, nagyon jól illik a kabátodhoz. Úgy választottam. Naaaa, mit szólsz?
– Köszönöm, nagyon szép. Annyi mindent adsz nekem. Folyton kényeztetsz – formálgatta a szavakat Rita. A férfi mindig zavarba hozta az ajándékaival. Néha azt érezte, hogy kilóra megveszi.
Red flag.
Teltek a hetek, a hónapok. A találkozások jól sikerültek, továbbra is megvolt a vidám hangulat, mindig volt valami programjuk, de általában az, amit Robi választott. Rita túl régóta volt már egyedül ahhoz, hogy ezen túl sokat merengjen. Életében először tényleg a pillanatnak, a mának élt, és élvezte.
A kémia is tökéletesen működött köztük. Szinte minden találkozásukkor együtt is voltak, bár Ritának sokszor hiányzott a puhaság, a finomság. Amennyire kényeztette őt Robi a hétköznapokban, annyira direkt volt az ágyban.
– Huuuu, annyira teleettem magam. Alig bírok mozdulni – pittyegett a telefonja késő délután, amikor megkapta Robi legújabb üzenetét. Rita már nagyon várta, hogy pár óra múlva újra együtt lehessenek.
– Rájöttem, hogy direkt csinálod. Félsz a teljesítménytől – ugratta Rita.
– Hogy mi? Én, a teljesítménytől? Te miről beszélsz? – kérdezett vissza Robi.
– Szerintem jól érted – kacsintós smiley, kacsintós smiley még ötször, folytatta a húzást Rita.
– Azt hiszem, most túllőttél a célon – jött a sértődött kisfiú válasza.
Red flag.
Hiába tisztázták azonnal az üzenetet, valami mégis megváltozott. A jó hangulat, a programok maradtak, de az intimitás, a simogatás megfogyatkozott. Robi részéről eltűnt a vágy. De Rita türelmes volt. Ha néha elő is jött ez a téma, Robi sosem utalt vissza a korábbi üzenetváltásra.
– Akkor szilveszterkor együtt leszünk? – érdeklődött Rita egyik este.
– Az mikor is van? Huuu, két nap múlva, előtte és utána meló, te is a gyerekeiddel vagy – fejtegette Robi hangosan, de ez inkább mentegetőzésnek hatott.
Red flag.
Aznap éjjel Rita álmodott. A tesója gimnáziumi osztálya egy színdarabot adott elő a művházban, ahová őt is meghívták, mert sokat segített a próbák során és a díszletek beszerzésében. Sőt, azt csiripelték a verebek, hogy valamiféle elismerést is kapni fog, és felhívják majd őt is a színpadra.
Aznap meghívta a tesóját ebédre. Gyömbéres-sáfrányos csirkét csinált rizzsel.
Az előadás kezdete előtt a tesójának iszonyatos hasgörcse lett. Kiderült, hogy allergiás a sáfrányra. Mire a művházba értek, Ritát is elfogta a hasmenés. A tesója előrement, és abban maradtak, hogy majd az osztálytásaival megvárják őt a hallban.
Komótosan tisztálkodott, készült a darabra, de mire kijött a mosdóból, az előadás megkezdődött, és a hall üres volt.
Rita elmosolyodott, arca kisimult, nyugodtság, béke tükröződött rajta. Annyira vágyott rá, hogy velük együtt menjen be, hogy hozzájuk tartozzon, de amikor szembesült a néptelen teremmel, rájött, hogy semmi keresnivalója a színpadon, mert ő a kakukktojás, hiszen csak tiszteletből és hálából fogadták be.
Hajnalban, amikor felébredt, és ráeszmélt, hogy az ágyában és nem a művház üres halljában van, immár ébren is elmosolyodott. Megköszönte Álommanónak és a Jóistennek az üzenetet és a segítséget, mert világosan megértette az álmot. Ideje, hogy lezárja ezt a kapcsolatot, és elengedje Robit.
(Fotó: A. G. Rosales, kép forrása: Pexels)