a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Gizi mindig félelemben élt. Lánykorában a házasságtól rettegett, asszonyként a férjétől. Gyorsan eljárt a keze, ezt mondták Béláról a faluban. Valójában mindenért eljárt a keze, ha pedig ivott, akkor még a semmiért is.
Ezen a napon, kettőezernyolcban, péntek volt. Negyven fok árnyékban, és én egyetlen órával ezelőtt landoltam Andalúzia fővárosában, a festői, buja, napszagú Sevillában, ahol sosem jártam még.
Miguel iszonyúan másnapos volt, a tegnapi éjszakát Pedróval nagyon csúnyán átitták, az anyja hozott nekik friss rumot a szülőfalujából, azt szopogatták egész este. Pedro úgy hányt, mint egy terhes csitri.
