Kicsit korábban érkezem meg a pszichológushoz, ahová anyám küldött, hogy legyen valaki, aki segít feldolgozni a válásukat. Egy fekete bőrfotelben töltöm el a lassan múló perceket, míg egyszer csak meghallom a nevem.
– Emma Geller-Green? – visszhangzik a kérdés az üres váróban.
– Igen, én vagyok Emma. – Próbálok kecsesen felállni a testemet felhőként körbeölelő karosszékből.
– Üdvözlöm, Beverly Hofstadter vagyok. Kérem, fáradjon be a rendelőbe – mutat kimérten az ajtó felé a pszichológus.
Kicsit zavarban vagyok, nem tudom, hogyan üljek, és mit is mondjak. Ő fog kérdezni, vagy magamtól kezdjek bele a történetbe? A szoba közepén egy ütött-kopott narancssárgás-barnás kanapén foglalok helyet. Előtte egy patikusasztalka áll, még a gyarmatosítások idejéből származhat. Leteszem a táskámat, a papírdobozos zsebkendő mellé. Beverly az asztaltól balra lévő zöld fotelben helyezi magát kényelembe.
– Az édesanyja azt kérte, hogy jöjjön el hozzám, és beszéljük meg, hogyan hat önre a szülei válása. Kérem, meséljen a szüleivel való kapcsolatáról – hangzik érzelemmentesen.
– A szüleimnek ez lesz a harmadik válása, apának pedig már az ötödik. Szóval nem értem, mire ez a nagy felhajtás. Pár év vagy csak pár hónap és újból együtt lesznek. Úgysem tudnak egymás nélkül élni, még akkor sem, ha szakításban vannak.
– Tehát a szülei már háromszor váltak el egymástól? Mikor történt az első, és azt hogy sikerült feldolgoznia? – Közben szorgalmasan jegyzetel.
– Az még a születésem előtt történt. Las Vegasban voltak, és olyan sokat ittak, hogy jó ötletnek tartották, hogy összeházasodjanak. Bár akkor már rég nem is jártak együtt. Másnap nem emlékeztek rá, csak a barátaik mesélték el nekik a történteket. Aztán apám kicsit elhúzta a jogi procedúrát, mert nem akarta, hogy egy év alatt kétszer is elváljon. Persze emiatt anyám nagyon mérges volt rá, de hamar megbocsátott neki. Olyannyira, hogy egy magányos estén újra egymásra találtak. Ebből az afférból születtem én. De ez sem volt elég nekik, hogy újra együtt legyenek. Apám csak akkor jött rá, hogy még mindig szerelmes anyámba, amikor Párizsba készült költözni velem egy új munka miatt. Már elmúltam egy éves, amikor ez történt. Szóval hárman költöztünk Franciaországba. Három éves lehettem, mikor óriási esküvőt rendeztek. Annyira nem volt nagyszabású, hogy egy galamb húzza anyám ujjára a gyűrűt, de a Pláza Hotelben rendezték meg, akárcsak Monicaék nagy napját. Monica a nagynéném, apu húga, valamint anyu legjobb barátnője is egy személyben – magyarázom szinte hadarva.
– Tehát a második válás volt az Ön számára az első válásuk?
– Igen, akkor tíz éves voltam. Apám kapott egy dékáni állást a New York Egyetemen, ezért vissza akart költözni Amerikába. Anya még Párizsban szeretett volna maradni, de meghozta apámért ezt az áldozatot. Mégsem tudta neki megbocsátani, hogy otthagyta miatta a divat fővárosát. Akkor két évig éltek külön. Anyám megalapította a saját divatcégét. Az RKG-t, mint Rachel Karen Green. Gyorsan befutott, így sikerült túltennie magát a költözésen. Várható volt, hogy ismét egymásnál fognak kikötni, hiszen folyton Monicáéknál voltunk, ahova apu átmenetileg beköltözött. Chandler, Monica férje és apu kollégiumi szobatársa folyton győzködte anyut, hogy fogadja vissza apámat. Szerintem nem csupa önzetlenség vezérelte, inkább már nem tudta elviselni apám légtisztítójának a hangját. Bár nem tudom, hogy az ikrek lármája mellett hogy hallotta meg a gép zúgását. – tűnődőm el ezen az értelmetlen kérdésen. Veszek egy nagy levegőt, és kérdőn nézek Beverlyre. Észreveszi az elakadásom, és érkezik is a kérdés.
– Milyen a kapcsolata Monicával? És a férjével, Chandlerrel?
– Nagyon szeretem őket. Mikor visszaköltöztünk Amerikába, a szomszédjukban álló házat vettük meg. Így szinte minden délután együtt játszottam az unokatesóimmal, Ericával és Jackkel. Volt egy kacsájuk és egy libájuk, akiket sokat kergettünk. Általában náluk vacsoráztam, mert Monica istenien főz. Szakács, és mindig tele volt a hűtőjük mindenféle finomsággal. A kerületben nyitottak pár éve egy éttermet, amikor Chandler újra karrierváltásba kezdett. Ő viszi a gazdasági részét, míg Monica a séf -veszek el ismét a részletekbe.
– Ön szerint, ők ideális házasságban élnek?
– Régen azt gondoltam, hogy igen. Sose veszekedtek, és Monica mindig nevetett Chandler idétlen viccein. Tavaly Halloween óta kissé megváltoztak. Anyuékkal az ABBA tagjainak öltöztek be, de Chandler is női ruhába bújt. Egész este olyan önfeledten szórakozott, amilyennek előtte még nem láttam őt. Aztán egyik délután mikor átmentem hozzájuk, láttam, hogy Chandler megint női ruhában állt a tükör előtt, miközben a Dancing Queent énekelte. Szerintem vicces volt, de Monica olyan ideges lett tőle, hogy a homlokán lévő erek külön életet kezdtek élni – nevetek fel hangosan miközben visszaidézem ezt a furcsa jelenetet.
– Most, hogy az anyjával ismét ketten élnek, hogy érzi magát? – tereli vissza a szót Beverly.
– Nem maradtunk ketten, mert Joey, a szüleim egy régi barátja, most épp nálunk lakik. Joey színész, de megbukott a film, amiben játszott. Tudja, húsz év után egy új mozi résszel folytatták az Életünk napjai című sorozatot. Drake Ramoray a kórház szellemeként tért vissza, de a kritikusok eléggé lehúzták az alakítását. Ezért az újságírók elől hozzánk menekült. Bár már egy hónapja tart ez a rejtőzködése.
– Gondolja, hogy van Joey és az anyja, Rachel között valami?
– Nem hiszem. Bár régen Joey teljesen bele volt zúgva anyámba. Mikor megszülettem, majdnem el is vette feleségül. Most Joey az egyik legjobb barátnőmmel kavar. Van köztük legalább harminc év, de ha nekik így jó…
– És az apja hol lakik most? Ismét a testvéréhez költözött?
– Nem, most Benhez, a bátyámhoz cuccolt át. Így legalább van lehetősége bepótolni, hogy huszonöt évig nem igazán volt jelen az életében.
– Nos, lejárt az időnk, jövő héten innen folytatjuk – zárja le az ülést Mrs. Hofstadter. – Rettentően szakad az eső, hívjak önnek egy taxit? – ajánlja fel, miután az ablakon nem lehet kilátni a sűrű eső miatt.
– Nem, köszönöm. Anyu egyik barátnője, Phoebe jön értem. Mikor a férjével nem turnéznak, a nagyanyja régi taxiját vezeti. Bár nem értem, hogy egy sikeres zenész miért taxizik, de nagyon élvezi, hogy fura emberekkel találkozhat. Mike, a férje zongorázik, Phoebe pedig gitározik és énekel. Arénákat töltenek meg. Hihetetlen! – mesélem gyermeki rajongással.
– A Smelly Cat-es Mike és Phoebe? – csillan fel Beverly arca. Eddig nem gondoltam róla, hogy érzelmeket is ki tud fejezni.
– Igen, ők. Ön is ismeri? – döbbenek le, mivel nem gondolnám, hogy ez a nő modern zenéket hallgat.
– Kifejezetten kedvelem – mondja a szokásos mértékletességgel. – Üdítően őszinte és nyers a szövegük – folytatja, míg kinyitja az ajtót, hogy behívhassa a következő páciensét.
– Üdvözlöm, Janice! Kérem, jöjjön! – invitálja be a fülig érő szájjal mosolygó hölgyet, miközben helyet cserélünk.
– Várjon Ms Geller-Green! A táskája itt maradt! – szól utánam Beverly, amikor megnyomom a lift hívógombját.
Janice hirtelen megfordul, és teátrális mozdulatokkal fülsüketítően harsány orrhangon szakad ki belőle:
– Ó, TE JÓ ÉG!