a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Visszabújok melléd az ágyba. Az oldaladon fekszel, nézem, ahogy alszol. Végtelenül békés vagy álmodban is. Még akkor is ilyennek látlak, mikor úgy horkolsz, mint egy traktor. A karjaid keresztben. Nem tudom eldönteni, hogy öleled magad, vagy elzárkózol tőlem.
– Segédlelkész úr, maga nem tudhatja, mert most került ide. Hát az a Margit, ott laknak a Székács utcában. Minden nap jön az a szerencsétlen, nincs annak gyereke, csak itt a temetőben, de itt aztán…- a másik asszony nem hagyja, hogy végigmondja, ő folytatja.
Ráhajol a kormányra, csak a lassú remegést látom a vállán. Köhögni kezd, a fájdalom elakad a torkában, egyre erősebben rázkódik a teste. A halk nyüszítés egyszerre dagad elemi erejű üvöltéssé, felegyenesedik, a feje előre-hátra csuklik.
