– Nusika! A meccs hőse! Na, vegyétek le a kabátot, és gyertek beljebb! – a szélesre tárt ajtóban egy büszkeségtől sugárzó férfi állt.
– Szervusztok, kedveskéim. Későbbre vártalak – kúszott egy szirupos női hang a konyhából, amitől a levegő ragadós és émelyítő lett. – Jánosom, adjál nekik papucsot! Mindjárt kész az ebéd.
A lányok zokniban álltak az apjuk új otthonában. Eddig egy kis albérletben találkoztak, de végre lezárult Mary válópere, aki megkaparintotta a hatalmas, mediterrán típusú villát. Az apjuk, miközben a tömörfenyő-cipőszekrény egyik tárolóját nyitogatta a másik után, az időjárásról beszélt, hogy milyen kellemes a vénasszonyok nyara, és két nap után végre az eső is elállt. A lányok azt hitték, cipőboltba csöppentek, és ámulva lesték a menő sportcipőket, a csodás tűsarkúkat, a fénylő bőrcsizmákat, a trendi fél-, és az elegáns vászoncipőket. János fejét ingatva zárta be mindegyik ajtót. Nagyot sóhajtott, majd elkiáltotta magát:
– Mary! Hol vannak a papucsok?
– Épp terítek. Mindjárt megyek – koccantak össze a tányérok az étkezőben.
– Ne gyere, csak mondd meg! – mormogott a férfi, és homlokát vakarva emelgette a cipőpadon álló lábbeliket, és a fogason lógó kabátokat. – Áh, mindegy, vegyétek vissza a cipőt – született meg kopasz fejében a megoldás. A lányok kérdőn egymásra néztek, megrántották a vállukat, és a falnak dőlve visszahúzták a bokacsizmákat.
– Menjen mindenki kezet mosni, kész az ebéd – jött az utasítás a konyhából –, én gyorsan átöltözök, mert mindenem olajszagú.
Az étkezőben fehér terítő, kristálypoharak, porcelán tányérok fogadták a lányokat, akik akkor vették észre, hogy az apjuk vasalt nadrágban és ingben van, új felesége pedig flitteres ruhában, Claudia Schiffer magabiztosságával vonult a terített asztalhoz, nyakában gyöngysorral és hozzá illő, apró gyöngy fülbevalóval. Óvatosan nézték egymást, és a saját farmer-póló összeállításukat.
– Nem hiszem el, hogy mindenen végigtrappoltok a sáros cipőben! Otthon is ezt csináljátok? Tegnap takarítottam. Jánosom, miért nem adtál nekik papucsot? Mindent nekem kell csinálnom?! Azonnal vegyétek le!
A lányok engedelmeskedtek, és bokacsizmával a kezükben, meredten nézték a drága járólapot. A ház asszonya megérkezett két pár hófehér, ikeás frottír papuccsal.
– Na, mire vártok! Cipőket kivinni! Kézmosás! – forgatta a szemét, és megmutatta, hogy ki hova üljön. Miközben szedett Jánosnak a levesből, mosolyogva folytatta, hogy tudja, egyikük a vega hóbortot követi, de nem fog kétfélét főzni. És hogy nézne ki a vasárnap húsleves és rántott hús nélkül. Nemhogy örülnétek, hogy van mit enni!
– Bezzeg az én időmben… csak akkor ettem húst, ha a disznóvágáson segítettem a szomszédoknak… nem volt ilyen jó világ, mint most, ezért legyetek hálásak!
János megsimogatta újdonsült felesége arcát, és lágyan megcsókolta, majd a ház uraként magához vette a szót. Nusika előző napi meccséről szónokolt, hogy ő már sokkal hamarabb időt kért volna, mindenki három-nullra számított, és a szettveszteség csak a béna edző hibája. Egyre jobban belevetette magát a témába, hosszú monológját az evőeszközök csörgése kísérte.
– Nusika szerezte a legtöbb pontot, és három ászt is nyitott. Hallod, Mary, három ászt! – közben bal kezén három ujját magasba emelte, és újra elmondta, hogy három ász. Mary mosolyt erőltetve magára csak annyit mondott, hogy ő ehhez nem ért.
Ebéd után mindez a tágas nappaliban folytatódott, amiről a lányok magukban megállapították, hogy nagyobb, mint a lakásuk. Az apjuk elmesélte, hogy a szurkolók szerint kéne egy új feladó, és a meccs végén legalább húszan, áh, inkább ötvenen gratuláltak neki Nusika teljesítményéhez. A helyi tévé délután meg is ismétli a meccset, amit mindenképpen a lányokkal együtt akar nézni, hogy lássák, mennyire okos és hozzáértő apjuk van, uzsonnáig ki sem fogyott a kérdésekből, amiket természetesen meg is válaszolt. Egyedül Mary hallgatta rajongva. Nusika kétszer elkezdte, hogy az edzőnek nemrég halt meg az anyja, és a feladó még nem százszázalékos a sérülése óta, de az apja csak legyintett.
A konyhából ismét utasítás érkezett:
– Menjetek kezet mosni, majd gyertek asztalhoz! Mivel a krumplipüré elfogyott, így rántott húsos szendvics lesz. Sajnálom, hogy csak ez van. Rengeteg pürét csináltam, de nem gondoltam, hogy valaki háromszor fog szedni.
Uzsonna közben János már nem a meccsről értekezett, hanem a röplabda jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről.
Búcsúzáskor a lányok illedelmesen megköszönték a vendéglátást. Igen, jóllaktak, nagyon finom volt minden. Persze, majd jönnek máskor is. Nem esik az eső, nem kérnek esernyőt. Nem visznek kaját, köszönik, nem kérnek semmit.
Nagyot sóhajtottak, ahogy bezáródott mögöttük az ajtó, és észre se vették, hogy cipőjük minden lépésnél egyszerre cuppan a nedves betonon.
– Hát ez fárasztó volt – törte meg Nusika a csendet, ahogy kellő távolságra kerültek a kaputól.
– Ja – jött a rövid válasz a nővérétől.
– Már kértem apát, hogy ne hívjon Nusikának. Tök ciki.
– Cseszd meg, Anna, neked ez a legnagyobb bajod? Egész idő alatt hozzám se szólt! Csak rólad pofázott végig. Mintha ott sem lettem volna. Arról nem beszélve, hogy a drágalátos Mary, akit csak azért is Máriának fogok szólítani, tudja, hogy nem eszek húst, de csak azt csinált, majd szóvá tette, hogy elfogyott a krumplipüré. Hát jó, hogy háromszor szedtem, mert semmi mást nem tudtam enni.
– Inni tudtál volna mást is a boron kívül – jegyezte meg halkan Anna, de nem tudta félbeszakítani a nővérét, aki a vizes faleveleket rugdosta.
– Hányni tudnék Máriától. Ahogy villog az exférje vagyonával, ahogy parancsolgat, ahogy hurkás kisujján viseli a gyűrűt, ahogy csüng a tokája alatt a gyöngysor, ahogy Armani ruhával próbálja leplezni, mekkora suttyó, ahogy botox-szal akar fiatalabbnak tűnni, ahogy negédesen kérdezi, hogy van édesanyátok, mintha nem miatta váltak volna el a szüleink, ahogy a nevünket se ejti ki, csak azt mondja, lányok, azt is csak szűri a foga között. Áááá, alig várom, hogy érettségi után jó messzire elhúzzak!
– Bezzeg a cigijét lenyúltad.
– Megszólalt apuci kedvence. A tizenöt éves extraligás játékos. A Nemzeti Sport címlaplánya.
– Miért velem szívózol? Nagyon jól tudod, hogy eddig velem se foglalkozott. Öt év alatt egyetlen meccsemre se jött ki. Azóta létezek számára, mióta ír rólam az újság. Te is voltál junior, onnan felkerülhettél volna a felnőtt csapatba. Ha bulizás helyett edzésre jársz.
– Leszarom az okoskodásod – legyintett Laura, jobbra vette az irányt, és a járdáról áttért a park salakos talajára.
– Hova mégy? – kérdezte ingerülten Anna, és zsebre dugott kézzel megállt két pocsolya között.
– Mondd meg anyának, hogy felmentem Eszterhez tanulni! – felelt Laura, és hátra se nézett, csak megnyújtotta lépteit. – De ők nem arra laknak.
– Helló – intett a húgának, és a vörös sárban mély nyomokat hagyott a kínai műbőr bokacsizmája.
(Illusztráció: Finta István)