Gedőné negyvenöt évesen kezdett kocogni. Addigra minden vele egykorú ismerőse futott, nem számított nekik a lumbágó, a sarkantyú, a sajgó talpi bőnye, a lúdtalp, a recsegő térdízület. Sokáig szemlesütve hallgatta a sztorikat arról, hogy a többiek maratonon, tókörön, városi futóversenyen vettek részt, míg neki csak kamarási szőlő meg a gyümölcsös marad hétvégére. Igaz, kapálásban, gereblyézésben, befőzésben verhetetlen volt, de ez senkit nem érdekelt.
A kilók alattomosan kúsztak fel rá az évek alatt. A lesajnáló tekintetek égették gömbölyded idomain szépen feszülő, de már finoman pergamenesedő bőrét. Nem bírta tovább. Egy csütörtökön lázadt föl a hétvégi telkes program ellen. Még aznap megvette a futófelszerelést, és szombaton Kamarás helyett a kiserdőbe ment. Az első néhány alkalmat kínkeservesen gyűrte le, de szigorúan követte a letöltött edzéstervet, és két hét alatt belejött. A kiserdőben rendszeresen összetalálkozott néhány hozzá hasonló nővel. Mind unták a férjüket, a gyereküket, a home office-t, a főzést, a sorozatokat, de mindenekelőtt a kilóikat. Nemsokára már együtt futottak, és Kocogó Kocáknak kezdték nevezni magukat.
Csak a kutyákat gyűlölték, a kutyával futókat pedig megvetették. A gyerekeseket és a biciklizőket csak azért viselték el, mert ugyanúgy gyűlölték a kutyásokat, mint ők. A Kocogó Kocák legszívesebben kitiltották volna a kutyákat az erdőből, és ennek érdekében semmitől sem riadtak vissza. Álprofilokkal posztolgattak a kiserdei csoportba történeteket kutyás támadásokról, és rövid idő alatt sikerült két gyűlölködő táborra osztaniuk az addig békés közösséget.
A kutyások nem hátráltak meg, továbbra is az erdőben sétáltatták kutyáikat, és izzó hangvételű posztokban szabadságot követeltek nekik. A Kocogó Kocák idővel képtelenek voltak a futásra koncentrálni, csak a kutyákat lesték, és terveket szövögettek, hogyan tudnák átvenni az erdőben az uralmat. Így született meg a csavaros kolbászok ötlete.
Több kutya életét csak a gyors állatorvosi beavatkozás mentette meg, de a kutyások nem tágítottak, továbbra is az erdőbe jártak, és szabadon engedték a kutyáikat. A csavaros kolbászok begyűjtésére járőrcsapatok szerveződtek, és vérdíjat tűztek ki az ismeretlen tettesre.
Ugyanekkor Gedőné lába hirtelen szőrösödni kezdett, a hangja mélyebb és öblösebb lett, szuszogása röfögésszerűvé vált. Aznap egyedül futott az erdőben. A kopó alighogy meghallotta, üldözőbe vette, és jellegzetes csaholással hajtani kezdte. Gedőné futott, ahogy bírt, de a kutyával nem tudta felvenni a versenyt. A kopó hamar egy fához szorította, és térdre kényszerítette. Leült elé, és lógó nyelvvel, lihegve várta, hogy odaérjen a gazdája.
A bozótból kilépett egy tagbaszakadt vadász.
– Szép koca! Finom kolbász lesz belőle!