Mini-monodráma
Szereplő: egy nő
Helyszín: egy temető
NŐ (okostelefonba beszél, miközben a sírok között sétál)
Oda nézz! Még mindig itt van az a sírkő! „Hívj, jövünk!”
Nahát… Tavaly azt hittem, lebontották,
de valószínűleg csak másik útvonalon mentem.
Faragatlan egy faragvány,
az ezredfordulón készülhetett, látszik.
Gombos műgránit bunkófon, külső antennával.
Képtelen vagyok megszokni, olyan ízléstelen.
Drágám, nem unod még a kommentárjaimat?
Én egy kicsit unom. Mégis, kényszeresen
tudósítok neked, kihangosítom az ismerős látványt,
hogy nyugtázhasd: még mindig
megbízható vagyok.
Élő videót is tolhatnék, de minek. Tudom, hogy
úgyse figyelsz igazán. Miért tennéd épp most, sose tetted.
Jól fejlett bólogatóizmaim tanúsítják.
Vagy tudod, mit? Juszt is rányomok a kamerajelre.
Na, most figyuzz, akasztják a hóhért!
Kéretlen tartalom az exfirkász arcába. Nem bántásból,
csak jólesik kicsit gonosznak lenni, úgyis
viccnek veszed. Nem így van?
Utólag megedződtünk, ugye?
Most biztos arra számítasz, hogy a csaphoz
és a vizeshordóhoz kanyarodjunk,
úgyhogy megteszem, csak azért,
hogy most is igazad legyen.
Megint nem lehet elzárni a vizet, folytonos a locsogás.
Feszített tükrön molnárka-vízipóló, alattuk
szinkronúszó szúnyoglárvák tánca.
A békalárvákról egy bizonyos kulacs jut az eszembe.
Abban vittem haza pár ebit a kicsik kedvéért, de persze
otthon a dunsztosban felfordult a sokktól a sok ivadék.
A srácainkat mégis, még most is csak ez veszi rá,
hogy néha kijöjjenek velem ide, hozzád.
Meg a mekizés ígérete, hazaútra.
Na, itt az odvas tuskó, az ürege most üres.
A macskaremete koldul valahol, vagy
felfordult talán.
A rigók nagyon elszaporodtak. Mindenhol szétrúgják a sódert.
Bezzeg a kedvenc kövünk!
– Itt a törött sárkányfej, vigyázz! –
Nehéz nekik. Nem tudják kizabálni alóla a férgeket.
Felbillentem a kedvükért, meg a te kedvedért is,
hogy elsüthesd a beugratós kérdést:
Hány lába van a százlábúnak?
Betéve tudom minden sztoridat, de ez sosem zavart.
Tudom, hogy tudod.
Programozott meglepetés.
Mint évente egyszer a selyemibolya, anyádnak.
Oda süss, milyen realisztikus művirág! Ezt még
szeretni is tudnám a kedvedért,
hozok ilyet a Mami sírjára legközelebb.
Kompromisszumképpen mindig
örökzöldet vagy szárazvirágot hozunk apádra,
neked pedig marad a cserepes kövirózsa. Nyáron
ez is kiég, télen meg kifagy,
de megszoktam ennyi év alatt.
Miért ne hoznék mindig újat?
A rítusok megtartanak.
Kifelé menet megint
a kőmobilos síremlék felé kanyarodom,
hogy körberöhöghessük. Mit szólsz?
Eljátszom újra a felháborodást
– csak itt, csak most, csak neked,
mint tizennyolc éve mindig, oké?
Mindjárt le kell tennem, itt a főkapu.
Hogy mondod?
Tessék?!
…
… Igen.
Gondolom, tudnának faragni
érintőképernyőset is.
(Fotó: Chris Arthur-Collins, kép forrása: Unsplash)