Tele bevásárlókocsival érkezett a bolthoz, ahol kicsit nehézkesen adta elő, mire lenne szüksége. Közben hosszasan kotorászott a táskájában, majd előhalászott egy ormótlan mobilt. Mentegetőzött és gesztikulálva magyarázta, hogy le kellett cserélnie az iPhone-t, mert nem volt elég tárhely benne a navigációs rendszerhez, ráadásul a hidegben mindig lefagyott, pedig nem is volt igazán tél, és akkor vette itt ezt a készüléket, ami egy batár az előzőhöz képest, és nem tartja meg az autóban lévő, mágneses mobiltartó. Ekkor az eladók felfogták, hogy mit is akar: egy car phone holdert.
Boldogan vitte haza az új szerzeményt egy elegáns kartondobozban, amin ezüst betűk hirdették: premium quality. Kitette a nagyasztalra, hogy lefotózza. Majd ha felszerelte az autóba, megint csinál egy képet, és messengeren átküldi a gyerekeinek, ne izguljanak, elboldogul ő ebben az okos és oktalan kütyübirodalomban anélkül is, hogy állandóan a segítségüket kérné. Ahogy nézte az elkészült képet, azonnal címet adott neki: Kütyü 4711 Eau de Cologne, mert a doboz akár egy parfümé is lehetett volna.
Napokig várt, nem bontotta ki. Csak gyönyörködött benne, és büszke volt magára, hogy rátalált. Eddig vezetés közben irigykedve nézte, hogy mások autójában ott villog, világít valami, ami mutatja az utat a sofőrnek, vagy eredeti tartozékként, vagy egy olyan kütyün, mint amit most ő is beszerzett.
Előre örült, hogy most már nem a Waze Lottijának szenvtelen iránymutatása alapján talál majd oda, ahova tart, hanem nézheti is az útvonalat zavartalanul, akár vezetés közben is. Arról nem is beszélve, hogy híváskor sem kell kinyomni vagy kézben tartani a mobilt, hanem csak be kell tennie ebbe a csoda-tartóba, és kihangosítva, biztonságosan cseveghet.
Egyik nap vidékre kellett mennie. „Itt az idő” – kiáltotta, és kibontotta a szépséges dobozt. Egy fekete műanyag holmi fordult ki a csomagból, szerencsére volt hozzá útmutató, hogyan helyezze el az autóban. A szöveges részt átugrotta, mert tudta, úgysem lesz érthető, vagy mert eleve úgy fogalmazták, vagy csak érthetetlenül fordították. A képeket figyelve fölrakta oda, ahol elképzelése szerint stabilan áll. Gyorsan kattintott egy képet róla, és már küldte is a lányainak.
Elmosolyodott, amikor ömlöttek a szivecskék, és átadta magát az új gyönyörnek, hogy látja is a navigációt, nem csak hallja. Élvezte az utat, a helyzetet, egészen addig, amíg nem ért egy zötykölődős útszakaszig, ahol először a telefon esett ki a tartóból, majd maga a kütyü is a mélybe hullott. Félreállt az autóval. Azon gondolkodott, most hajítsa ki az ablakon a cuccot, vagy majd otthon. Környezetvédő lévén az utóbbit választotta.
Fáradtan, kiábrándultan, összetörve folytatta útját, és beletörődve hagyta, hogy Lotti hazanavigálja. A kütyüt a kocsiban hagyta, nem akart vele tovább egy légtérben lenni. Ahhoz meg túlságosan erőtlen és csalódott volt, hogy ebben az állapotában leszámoljon vele és kidobja. Nehezére esett beismernie, hogy amit vett, aminek az elegáns doboza azt sejtette, hogy egy finom parfüm utánozhatatlanságával felérő csúcsterméket szerzett be, csupán egy vacak tömegtermék.
Forgolódva aludt el, nehéz éjszakája volt. Reggelre tisztán látott. Tudta, mi a teendő: gondosan lepucolja majd a műszerfalat, hogy jobban tapadhasson a tartó, vagy vesz egy jobbat. Végül is, egy új autónál, amiben már beépített navigációs rendszer van, összehasonlíthatatlanul olcsóbb ez a kütyümegoldás.
(Fotó: Takahiro Taguchi, kép forrása: Unsplash)