Teréz dédanyám Isten háta mögötti falujának legvégén élt Kócos Kata. Senki nem tudta, hány éves. Csak annyit tudtak róla, hogy bolond. Dédanyám szerint, aki a szomszéd Horhós Karcsitól hallotta, gyerekkorában fejre ejtették, és azóta ilyen. Ha rosszul viselkedtem, mindig azt mondták, hogy vigyázz, mert elvisz a Kócos Kata!
Egy augusztusi, tikkasztó nap délutánja volt. Dédanyám aludt. Nem szerette, ha ilyenkor zavarják.
– Tedd magad hasznossá! Fésüld meg Kati babád haját. Olyan kócos szegény! Vidd ezt a fésűt! Ez segít.
Odaadta a hiányos fogú csontfésűjét, aminek egyik oldalát kék búzavirág díszítette. Azt mesélte, hogy ez még Mária ükanyámé volt, aki vajákos asszonyként élt az erdő szélén, egy takaros házban. Ismerte a mező összes gyógynövényének titkát, és semmitől sem félt. Nem úgy, mint én, aki még a baglyok huhogásától is bebújtam a takaró alá.
A kis sámlimon ücsörögtem, a diófánk árnyékában. Kezemben a fésű, ölemben a baba. Ekkor jelent meg Kócos Kata. A sarkon fordult be. Hosszú, fekete haja csimbókokban lógott, a dereka alját verdeste. Bőre kísértetiesnek tűnt. Élénk színű, búzavirág mintás hosszú ruháját palástként húzta maga után. Mezítláb, lassan poroszkált a poros földúton. Bal lábára sántított.
Teréz dédanyám úgy hallotta, hogy ő csak úgy itt termett. Senki sem tudta, honnan jött. Horhós Karcsi szerint korábban egy elmegyógyintézetben élt, de jó magaviselete miatt kiengedték. Ám dédanyám biztos volt abban, hogy gonosz teremtés, aki megbabonázza az embereket. Elveszi a lelküket, így mondta.
A Magányosok erdeje mellett élt, és mindenféle varázsfőzetet kotyvasztott fekete üstjében. Mindenhová hófehér társa kísérte, most sem tágított a szoknyája mellől. Nyervogni kezdett, mire a boszorkány lehajolt hozzá, és a karjába vette. A macska elhallgatott, és dorombolt. Ő volt az egyetlen, aki nem félt tőle. Megfagyott körülöttem a levegő, amikor a kis sámlimhoz értek.
Már csak pár centire voltak tőlem, amikor Büdös banya, Kócos Kata rigmus hallatszott a szomszéd Pistitől, aki épp a kertjükben játszott. A boszorkány vijjogó torokhangot adott ki, és elindult felé. Pisti visítva menekült be a házba. Én meg csak ültem ott. Mozdulni sem mertem.
Kócos Kata megállt, és a kezével eltűrte arcából a haját. Félénken rám mosolygott, mintha csak egy korombeli kislány lenne, aki barátkozni akar. A következő pillanatban már el is tűnt a sarkon, mintha a föld nyelte volna el.
Felugrottam, kezemben a babámmal, és utána eredtem. Mit sem törődtem Teréz dédanyám intő szavával.
Az erdő széléhez értem. Előttem egy fehér, takaros kis vályogház állt. Kertjében színes büdöskék nyíltak és levendulabokrok illatoztak. Az ablakon virágmintás függöny. Az udvaron két ósdi fotel és egy kopott asztalka állt, rajta egy kis váza, benne mezei virágok. A fehér macska a napon sütkérezett. Azt hittem, álmodok, és egy mesébe csöppentem.
Kócos Kata kilépett az ajtón. Fejével intett, hogy menjek be. A nyikorgó kertkapu megrémített, de nagy levegőt vettem, és összeszedtem minden bátorságomat. Beléptem. Ő már az egyik fotelben ült. Mosolygott. Benyúlt ruhája zsebébe, és kihúzott belőle egy kócbabát, ami a szakasztott mása volt.
Felém nyújtotta. Elvettem és magamhoz szorítottam. Teréz dédanyám féltve őrzött csontfésűjével fésülni kezdtem a haját. Azt kívántam, hogy soha többé ne legyen kócos.