A hatvanas-hetvenes években, az EMKE oldalában volt egy – eléggé vegyes gasztronómiai szolgáltatásokat nyújtó vendéglátóipari egység – kocsma, a nevére már senki nem emlékszik, de néhány hozzá kapcsolódó történet ma is szájról-szájra jár. A korán munkába igyekvők itt pihentek meg a délelőtti műszak előtt, itt töltődtek fel – a szó minden értelmében. Az ivó – művésznevén reggeliző – törzsközönségéhez tartoztak az éjszakát éppen csak befejező bohémek – színészek, rendezők, táncosok, muzsikusok – is. A kora reggeli nyitást békés sorban állás előzte meg, mindenki türelmesen várta, hogy kitáruljon az üvegezett ajtó. Sokan cigarettára gyújtottak, hogy elüssék az időt, és enyhítsék valamivel a szomjúság érzetét. Egy ilyen hajnali sorállás közben nyilatkozott úgy az egyik ismert borissza színész a körülötte állóknak, hogy bizony, ha újra kezdhetné, nagy lófaszt lenne ő színész, sokkal inkább lenne muslinca!
Az a reggel sem volt különb a többinél, talán a kabátot mindenki kicsit fázósabban húzta össze a nyakánál, a hajnal hűvösen csipkedte a várakozókat. Az ajtó a szokott időben, mint a mennyország kapuja tárult ki a csillogó szemű, izgatott törzsvendégek előtt, a tekintetek máris a söntésre és a dúskeblű Icára szegeződtek, és az eddig türelmesen várakozók hirtelen finom lökdösődésbe kezdtek, hogy minél jobb pozícióhoz jussanak a pultnál. A rendelések gördülékenyen, a megszokott tempóban folytak, minden fennakadás nélkül, az első vendégek már ki is fizették reggeli italukat.
Már majdnem a híres, Nemzetit is megjárt epizodista következett, de az előtte álló barna ballonkabátos úr feltartotta a sort.
– Kérek három deci tejet és egy brióst! – közölte határozottan.
A dúskeblű Ica kis mosolyra húzta erősen rúzsozott ajkait – Lady Camea ajakrúzs! –, s kedvesen válaszolt az ősz hajú vendégnek:
– A tej sajnos még nem jött meg, a briós meg tegnapi.
A ballonkabátos megigazította szemüvegét, megköszörülte a torkát, s láthatóan gondolkodóba esett. A híres epizodista ezt a pillanatot érezte a legalkalmasabbnak arra, hogy felgyorsítsa az eseményeket.
– Látja, barátom, van isteni gondviselés! Itt az ideje, hogy életmódot váltson. A szervezetet amúgy sem lehet becsapni!
A ballonkabátos felnézett a nála egy fejjel magasabb színészre – aki valahonnan ismerősnek tűnt a számára –, elismerően bólintott, és a türelmesen várakozó Ica felé fordult.
– Akkor kérek egy deci vodkát és egy korsó sört – mondta megkönnyebbült sóhajjal.
Az epizodista büszkén rendelte a „szokásost”, a sor ismét megindult, hogy ez a nap is jól kezdődjön.
Csak a briós nem fogyott el aznap, a dúskeblű Ica műszak végén a moslékba dobta.
(Fotó: ELEVATE, kép forrása: Pexels)