Darcy sosem volt népszerű a lányok körében, és ez nagyon zavarta is. Nem arról volt szó, hogy nem volt szép, hanem arról, hogy a szeme villanása valahogy rideg külsőt kölcsönzött neki. Ahányszor egy lány belenézett a szemébe, Darcy sosem látta többet.
Ráeszmélt, hogy mérgező a szeme, ezért egy idő után csak napszemüvegben jelent meg nyilvános helyen. Hiszen, ha belenéz valakinek a szemébe, azzal nagy baj történik. Nemcsak a lányok rohantak el hanyatt-homlok egy-egy szemkontaktus után, hanem a srácok is. Ezért Darcy magányát egyetlen szó sem fejezte ki pontosan. Illetve, ahogy idősödött, a szeme egyre veszélyesebb lett: már nemcsak rettegést okozott, hanem halált is.
Egy felhős napon meglátott egy lányt, aki egy éve a szemébe nézett. (Akkor még nem viselt szemüveget, habár emlékezett rá, hogy a lányon volt.) A lány a földön feküdt. Darcy odarohant hozzá, látta, hogy a lány lélegzik, de amint a fiú hozzáért, a lánynak többé már nem emelkedett fel-le a mellkasa. Darcy a lány szívére tette a kezét, és érezte, hogy már nem dobog. A srác nagyon megijedt: ahelyett, hogy jelentette volna az esetet a rendőröknek, hazafutott, és elhatározta, hogy többet ki sem dugja az orrát otthonról, azon kívül, hogy lemegy a sarki kisboltba.
A nyomozók felderítették a terepet, de nem bukkantak Darcy nyomára, mivel a fiú alig lépett ki a lakásából. Viszont egy év múlva megelégelte a tétlenséget, és újból elkezdett kijárni. Bár a napszemüvegét télen-nyáron viselte.
Hetente egyszer elment egy szórakozóhelyre, ahol szédítette a lányokat. Habár továbbra sem voltak nagyon oda érte, néhanapján akadt egy-egy „fogás”. Ilyenkor felvitte őket egy hotelbe, és szeretkezett velük, ám a lányok erősködtek, hogy vegye le a napszemüvegét. Az első lányt véletlen ölte meg (lecsúszott a szemüvege), de ez olyan nagy traumát okozott neki, hogy elveszítette az akarata fölött az irányítást. Többé már nem volt önmaga. Úgyhogy a következő lány kérését már elfogadta…
– Majd szex után leveszem. Ez lesz az ajándékom neked – mondta Darcy, miközben az éppen soron következő lány fejét cirógatta. – Na, végeztünk is – nevetett kárörvendően, pontosan hatvan perc eltelte után. (Darcy az óráját mindig nézte, nehogy túllépjék a hatvan percet.) A lányok általában ilyenkor elundorodtak a sráctól, mert már sejtették, hogy egy pszichopatával bújtak ágyba. Akinek volt esze, menekülni akart, ám a fiú lenyomta őket.
– Még nem adtam neked oda, drága, a meglepetésemet – suttogta, és valamennyire letolta a napszemüvegét. Ha csak kicsit látszott ki a hideg, csillámló kék szeme, akkor a szerencsétlen lány annyival megúszta, hogy egész életében rettegett – különösen a férfiaktól. Ezek a lányok annyira féltek, hogy nem mertek többé sehova sem menni, így senki sem jelentette fel a sorozatgyilkost. A nyomozók pedig pusztán találgattak, hogyan nézhet ki a pszichopata. Mindössze annyit nyomoztak ki róla, hogy szőke hajú.
Darcy egy-két lélegzetelállítóan gyönyörű lány esetében teljesen levette a szemüvegét, ők amint meglátták a fiú szemét, soha többé nem vettek levegőt. Mégis mámoros arccal haltak meg. Darcy őket összevissza döfködte késsel is, hogy azt higgyék a zsaruk, leszúrta a lányokat. (Nem akarta, hogy rájöjjenek a furcsa képességére, habár nem tartotta valószínűnek, hogy ehhez lett volna elég képzelőerejük.) A késszúrások segítségével általában azt is ráírta az áldozataira, hogy Jack Medusa. Azt gondolta, ő Hasfelmetsző Jack és Medusa leszármazottja. Úgy hitte, arra hivatott, hogy ennek a két alaknak a nyomdokaiba lépjen.
Darcy a jegyzettömbjén jelölte, hogy hány lányt ölt és hányat ijesztett meg. Miután meggyilkolt valakit, egy fekete rovátkát húzott, mikor pedig megfélemlített valakit, egy pirosat firkantott le. Íratlan szabály volt nála, hogy egy hónapban egy lányt ölhetett meg. Csakis a legszebb életét vette el. Ha meglátott az éppen aktuális diszkóban egy lányt, aki szebb volt az áldozatánál, akkor ahhoz már nem nyúlt az adott hónapban. A másik szabálya az volt, hogy szemüveges lányokkal nem kezdhetett ki, mert úgy vélte, azokat csak akkor ölheti meg egyből, ha nemcsak a saját szemüvegét veszi le.
Így telt el három hónap és két hét, majd meglátott egy különös szemüveges lányt az utcán. Nem volt túl szép, de a kisugárzásában volt valami vonzó. Amikor Darcy észrevette őt, kivételesen nem azt az érzést váltotta ki belőle, mint amit érezni szokott. Ez az érzelem nem csupán holmi vad fellángolás volt.
A lány éppen egy almát csúsztatott a túlméretezett, szakadt nadrágja zsebébe, aztán el akart futni. Darcy megfogta a lány pólóját, és napszemüvegén keresztül belenézett a lány szemébe.
– Mit akarsz? Lopsz? – vádolta az elkeseredett lányt. Érdekes módon ő nem ijedt meg a fiútól. Jól láthatóan jobban tartott a boltosnőtől, aki kijött, és ráripakodott, hogy azonnal tegye vissza, amit aljasan ellopott.
– Csak egy alma van a zsebemben. Éhes vagyok, asszonyom – motyogta halkan.
– Na persze, csak egy alma volt! Én ezt nem hiszem, hadd tapogassalak meg! – közölte az eladónő magából kikelve. – És még van bőr a képén ellentmondani nekem – sziszegte maga elé.
– Pedig tényleg csak egy darab alma volt – kerekedett felül Darcy-n az érző énje. – És maga is láthatja, milyen sovány. – Az eladó bólintott, majd visszament a kasszához, a lány pedig hálálkodva nézett a furcsa fiúra. Így még sosem pillantott rá senki sem.
– Mivel köszönhetem meg, hogy segítettél nekem? – kérdezte félénken a lány, Darcy pedig enyhén elmosolyodott.
– A fürt szőlővel, ami ott lapul a zsebedben. Kidudorodik.
Elkezdték csipkedni a gyümölcsöt, és közben sétáltak. Be is mutatkoztak egymásnak, Darcy Dorian Grayként. Nem akarta a szokásos álnevét használni, bár utólag átkozta magát, hogy egyedül ez a kamuszagú név jutott eszébe. A lányt Sylviának hívták, ezt jól az eszébe véste.
Gondolkozott rajta, hogy Sylviát is ágyba vigye, de mivel ő húszéves volt, Sylvia meg még csak tizenhét – úgy döntött, legalább egy évet vár, nem fog megölni egy kiskorút. Habár eddig még sosem kérdezte meg egy lánytól sem, hogy hány éves… Viszont ez a lány más volt: nagyon törékenynek tűnt. Szemüvegesként is tabu volt, nehezebb lenne megölni. Mindenesetre az őrült fiú elkérte a lány telefonszámát, de a sajátját nem adta meg, azt hazudta, hogy eltörte a telefonját.
*
Sylvia nevelőszülőknél nevelkedett fel. Évente mindig másoknál, mert vagy nem kedvelték őt és nem vállalták tovább, vagy megszerették, ám a szerződésüket nem tudták meghosszabbítani.
A lány tizennégy éves korában megelégelte ezt, és elszökött az éppen aktuális otthonából. Ha mindenkit elveszít, aki kedves hozzá, ő nem akar soha többé senkihez sem tartozni.
Három éve úgy élt, hogy összevissza lopott. Mindig csak annyit, amennyiből éppenhogy megélt, ezért meglehetősen sovány volt. Gyakran buszmegállókban aludt, télen pedig aluljárókban. A ruhája mindig szakadt és koszos volt. Néha ő maga szakította ki a ruháját, mert ha hozzájutott egy ép ruhadarabhoz, úgy érezte, nem érdemli meg.
A születésnapja után pár héttel találkozott egy különös fiúval. Elsőre úgy tűnt, hogy Dorian nem érti meg őt, aztán kiderült, hogy a srác igenis együttérez vele. Az első találkozás után hetekig nem látta a fiút, de aztán egy szerencsés napon elvonult mellette a napszemüveges, szőke, kócos fiú. Viszont rá sem nézett. Sylvia nem tudta magát megfékezni: utánafutott, és a nevét kiáltotta. Dorian meglepetten fordult meg.
– Ez az első alkalom, hogy egy lány fut utánam – mondta vigyorogva, bár Sylvia a fiú hangnemét tartózkodónak érezte. – Gyere velem, veszek neked a boltban valamit. – Sylvia hálásan követte a fiút, aki sajnos végig szótlan volt, de vett neki egy kenyeret, ami a lánynak többet jelentett bármilyen szónál. Mégis csalódott volt, úgy érezte, a srác egyáltalán nem érdeklődik iránta. Ezen miért is lepődik meg? Ő csak egy szerencsétlen, rongyos árva lány.
– A közeli parkban egy hét múlva ilyenkor el fogok helyezni egy kosarat az egyik bokorban – mondta a fiú, amikor kiléptek a boltból. – Amíg errefelé jövök, minden héten fogsz benne találni ételt és vizet. De többet sosem fogunk beszélni, arról ne is álmodozz. – Meg sem várta Sylvia válaszát, azonnal sarkon fordult.
Ettől fogva minden héten ott volt a parkban a kosár – tele élelemmel. A lány nem tudta mire vélni a fiú viselkedését. Csak a tizennyolcadik születésnapján eszmélt rá az okára. Aznap ugyanis egy levelet is kapott Doriantől, miszerint éjfélkor várja őt a parkban. Sylvia azon az éjjelen szeretett volna egy kicsit szebben kinézni, ezért egy közeli optikából ellopott egy pár körülbelül neki megfelelő kontaktlencsét. Nem szerette a kis vacak szemüvegét, mert úgy gondolta, nem áll jól neki, de mindenképp élesen szerette volna látni Doriant, így arról szó sem lehetett, hogy egyszerűen csak levegye. A közeli drogériából meg szájfényt szerzett.
*
Darcy minden erejével igyekezett, hogy ne kerüljön közel Sylviához. Mert annak csak rossz vége lehet. De valószínűleg az is pocsék döntés volt, hogy minden héten ételt hagyott a lánynak. Így folyamatosan rá gondolt, és azt nem lett volna szabad. Ám mi mást tehetett volna, hiszen látta, hogy a lány szenved. Azóta, hogy találkozott vele, nem járt el szórakozóhelyekre, és nem ölt meg senkit. Senki sem szeretne egy gyilkost a barátjának.
Ámde őrülten dühös volt, hogy ez a futottak-még kategóriájú lány nem megy ki a fejéből, ezért elhatározta, hogy mégis meggyilkolja. Akkor talán elfelejti.
Elérkezett Sylvia születésnapja. Arra nincs kifejezés, hogy mennyire ideges volt a nap során, de végre eljött az éjfél. Mire odaért a parkba, a lány már ott volt. Naivabb, mint gondolta. Darcy kajánul elvigyorodott.
Miután felvitte a lányt a hotelbe, mégsem akart egyből nekiesni, inkább beszélgetni szeretett volna vele. Idejét sem tudta már, mikor beszélgetett valakivel kötetlenül. Sylvia pedig olyan esetlen volt, hogy megsajnálta. És amikor ránézett, ugyanazt a magányt látta megcsillani a lány szemében, mint amelyet a sajátjában szokott, amikor egy-egy szörnyű nap után esténként belenéz a tükörbe. Ilyenkor a szemében nem düh, és nem is vágy lakozik, hanem keserves bánat, megbánás és rettegés. Ezeken az estéken úgy érezte, azt sem tudja, hogy ő kicsoda.
Aztán valamiért mégis odahúzta a lányt az ágyhoz.
– Még mindig nem veszed le a napszemüveged? Úgy megnézném a szemedet, biztos gyönyörű – mondta gyengéden Sylvia Darcy-nak.
– Nem akarod te látni a szemem, hidd el nekem! Lehet, soha többé nem veszem le a szemüvegem más társaságában. A tiédben főleg nem.
– Na, ne bolondozz, annyira nem lehet szörnyű! – A lány a fiú szemüvege után nyúlt, de Darcy rácsapott a kezére. Sylvia izgett-mozgott, próbált a fiú alól kikerülni. Ha nem bízik meg benne, akkor biztosan el akar menni, ám olyan vele még sosem fordult elő, hogy egy csajt futni hagyott.
– Ha ennyire akarod, akkor tessék, vedd csak le! – mondta dühösen és erőteljesen gesztikulálva.
Sylvia le is rántotta róla a szemüveget, de Darcy előtte becsukta a szemét. – Akármennyire akarod, így sem fogod látni a szemem!
– Kezdem azt hinni, hogy ez egy tréfa. Nagyon vicces fiú vagy – kuncogott a lány. – Nyisd már ki a szemed! Különben elmegyek – váltott komolyabb hangnemre. A srác megelégelte a helyzetet, és végig sem gondolta, csupán teljesítette a lány kérését. Amint Sylvia megérezte a Darcy szeméből sugárzó erőt – vagyis a sugárzó kétségbeesést –, ijedten az arca elé kapta a kezét.
– Vedd vissza a szemüvegedet, te átokfajzat! – ordította. – Sosem gondoltam volna, hogy emberi lény ilyesmire képes – mondta zihálva, miközben félrelökte a fiút, és kifelé rohant. – Nem tudom, mi vagy te, de azt tudom, hogy többé látni sem akarlak!
– Várj, gyere vissza! – kérlelte Darcy, ám a lány egy szót sem szólt. Nem értette, hogy Sylvia miért nem halt meg, de nagyon hálás volt érte. Ő volt az egyetlen ember, akit szeretett. És most őt is elveszítette.
*
Sylvia titokban néha még kijárt abba a parkba, ahol Dorian az ételt szokta neki hagyni. De már nem talált ott semmit. Egészen a tizenkilencedik születésnapjáig. Akkor egy levél árválkodott az elhagyott kosár alatt:
Drága Sylvia!
Tudom, nehezményezted, hogy nem voltam veled bizalmas. Ezt meg is értem, hiszen valószínűleg a bizalom a legfontosabb egy kapcsolatban. De én sosem tudtam senkiben sem megbízni, mivel magamban sem vagyok képes. Ezért viselkedtem így veled.
Most mindent leírok neked, bár ez lehet az életembe kerül. Engem is elhagytak a szüleim, de engem azért, mert beteg a szemem. Én gazdag szülők gyermeke vagyok, engem a lakásunkban hagytak, ők pedig elköltöztek máshova. Havonta küldenek nekem pénzt, egyébként rettegnek tőlem. De tőlem világéletemben mindenki csak félt.
Nem szerettelek volna bajba keverni téged, ezért nem meséltem magamról semmit. Én is vágyom a szexre, de ilyenkor mindig heves érzelmek törnek rám – és mintha már nem is én lennék, megölöm a lányokat szex után. Három lányt megöltem, de ígérem neked, hogy soha többet nem fogok senkit sem megölni.
Nagyon szeretlek téged (csakis téged), és ígérem, vigyázni fogok rád. Feleségül szeretnélek venni, de tudnod kell, hogy ha hozzám jössz, gondoskodni fogok rólad, de nem fogok hozzád nyúlni. Nem tehetem.
Remélem, jól vagy… mert egyszer egy lány úgyis meghalt miattam, hogy szemüvegben volt. De ne aggódj, szerintem te nagyon erős lány vagy!
Minden este ebben a parkban fogok rád várni.
Darcy
Ui.: Az igazi nevem Darcy, ne haragudj!
Ahogy Sylvia a levelet olvasta, egyre dühösebb lett. Mégis mit képzel ez a hülye?! Hogy feleségül megy egy gyilkoshoz?! Aztán mégis arra gondolt, hogy talán így neki is lenne egy otthona. Hogy Dorian… Darcy talán tényleg szereti őt. Már nagyon unta, hogy az utcán kell aludnia, ráadásul tél volt, és dermesztő hideg. Sőt, az is előfordulhat, hogy Darcy csak képzelődik, talán elszakadt a valóságtól…
A kézíráson azt látta, hogy mintha gyakran megremegett volna a fiú keze, elmosódott volt valamennyire a tinta, és könnycseppek nyomát is felfedezte. Azt nem tudhatta, hogy Darcy rafináltan lecsöpögtette a levelet vízzel. Kedve lett volna sírni, de amióta az első lányt meggyilkolta, egyszer sem tudott.
Sylvia, mivel reménytelenül szeretett volna valakihez tartozni, mégis megvárta a fiút. A lánynak eszébe sem jutott, hogy nem is említette Darcy-nak, hogy mikor van a születésnapja.
*
A házasságuk nem volt egy jó ötlet. Darcy ugyan viszonylag gondoskodó típus volt – néha főzött vacsorát a feleségének, és ápolta őt, ha beteg volt, de Sylvia nem tudott rájönni, hogy vajon a férje tényleg szereti-e. Vagy hogy egyáltalán tudja-e, hogy mi az a szeretet?!
A férfi mindig külön ágyban aludt, sőt, külön szobában, és Sylvia gyakran hallotta hajnalban, hogy a férje csak akkor jön haza. Illetve, különösen viselkedett: hiába ígérte a lánynak annak idején, hogy mindent el fog mondani, egy ideje már sosem mondott el semmit. Sylvia rettegett, hogy a férje megcsalja, de attól még jobban, hogy folytatja a gyilkolást.
Habár a lány azzal áltatta magát, hogy Darcy csak alkoholista, mégis tudta, hogy muszáj tennie valamit. Így történt, hogy egyszer, amikor a férfi nem volt otthon, elment a rendőrségre, hogy feljelentse a saját férjét. Ez a házasságuk harmadik évében történt, júniusban. Darcy-t azonnal be is vitték a börtönbe.
Kiderült, hogy a férje négy évig nem ölt meg senkit, de ebben az évben hat lányt is meggyilkolt. Minden egyes hónapban elvette egy lány életét. Sylvia magát is felelősnek érezte, ugyanis nem tudott pozitívan hatni a férfira. Már amikor megkapta azt a levelet, el kellett volna mondania mindent a rendőröknek. Naiv feltételezés volt, hogy bárki megváltozhat.
Sylvia nem kapott börtönbüntetést, mivel jól játszotta az ártatlan feleséget, aki csupán azt sejtette, hogy a férje megcsalja. Viszont nem tudott nyugodni a saját lelkifurdalása miatt. Egy év leforgása alatt négyszer próbált öngyilkos lenni, de még erre is képtelen volt.
Minden egyes éjjel azt álmodta, hogy a férje megszökik a börtönből, és beoson a szobájába, majd leszúrja. Ez egészen addig kísértette, amíg meg nem érezte a döfés fájdalmát. Darcy levette a szemüvegét, de a lány már bele tudott nézni a szemébe. Már nem érzett semmit. Ki akarta mondani, hogy köszöni, amit Darcy érte tett, ám egy hang sem jött ki a torkán. Még látta, ahogy a férje szomorúan ránéz; még hallotta, hogy azt mondta:
– Már nagyon régen megöltelek. Ahogy magamat is – kicsit megakadt. – Én csak egy feleséget akartam, akiben megbízhatok.
Sylvia többé nem hallott és nem látott semmit sem. Nem látta, hogy a férfi elsírja magát, és azt sem, hogy szíven szúrja magát. Sőt, Darcy utolsó szavait sem hallotta. – Ez nem volt elég, mert neked is meg kellett volna bíznod bennem… Viszont…te… csak egy férjet akartál, akinek lakása van – lihegte szaggatottan az utolsó percében.
(Fotó: John-Mark Smith, kép forrása: Pexels)