Ebben a fejezetben találkozunk Brigivel, akit a szülei – nagypapája ajándékaként – egy ötnapos, bejárós lovastáborba küldenek a nyári szünetben.
– Anyúúúúúú, nem… akarok… lovastáborba… menni! – hallatszott a gyerekszobából. Miután válasz nem érkezett, Brigi kimászott az ágyból és dühében kedvenc maciját, II. Cammogó Dömötört bevágta a sarokba, pont oda, ahova egy hete az iskolatáskáját is. Pedig, hogy fogadkozott, amikor másodikba ment és megkapta ezt a mackót, hogy nagyon fog rá vigyázni. I. Cammogó Dömötör egy családi kiránduláson kicsúszott a hátizsákjából és feltehetően lebucskázhatott valami szakadékba, mert hiába járták be a meredek hegyi utat háromszor egészen sötétedésig, nem találtak rá. A mérhetetlen fájdalom és önsajnálat most úgy vette birtokba Brigi egész testét, mint ahogy a bolyból kiszabadult hangyák egy kidobott kenyérszeletet lepnek el. Visszarogyott az ágyra, majd gyorsan felállt, odaszaladt a sarokba és felkapta Dömit.
– Csak te vagy nekem, csak te értesz meg – suttogta a kajla fülecskébe és olyan szorosan ölelte, mintha kapaszkodna belé. A szemét lehunyta, így nem láthatta, hogy édesanyja mellette áll, de érezte, valaki simogatja a buksiját.
– Brigikém! Együtt választottuk ezt a tábort, tegnap össze is pakoltunk, apa korábban elvitte a lovardába a bringád, mennetek kell, utána rohan dolgozni és nekem is indulnom kell. Ráadásul ez nagyapa szülinapi ajándéka, mit szólna, ha megtudná, hogy nem örülsz neki? Ősztől felső tagozatba fogsz járni, vedd észre, hogy ezek a hisztik egy nagylányhoz nem illenek. Nézz rá Dömötörre, ő is megvan rökönyödve. A tizenegyévesek már nem viselkednek így!
– De nem ismerek ott senkit! Kicsit tartok is a lovaktól… – próbálkozott érvekkel meggyőzni az anyját, aki azonban hajthatatlan maradt. Szótlanul rámutatott a kikészített ruhákra, az összepakolt hátizsákra és annyit mondott:
– Szeptembertől ötödikes leszel, és új osztályba kerülsz, ahol nem feltétlenül fogsz másokat ismerni, majd ott is sírsz-rísz, mint egy kisbaba első nap a bölcsiben vagy oviban? Fogadjunk, hogy találsz majd új barátokat?
– Nem, nem fogok. Fogadjunk!
– Hát jó, akkor legyen egy kis üveg Nutella a fogadás tárgya, azt te is meg tudod venni a zsebpénzedből, vigyázz, nem olcsó, van tétje a dolognak! – nevetett rá Brigire az anyukája.
– Áll az alku! – vágta rá kuncogva, aztán magabiztos léptekkel, leendő győzelme biztos tudatában kiment a fürdőszobába, hogy mielőbb összekészüljön.
A lovarda parkolójában több autó is állt. Egyikből éppen egy kerékpárt emeltek ki, a másik kiállt a parkolóból. A tornác előtt, a hűvösben több csoportban álldogáltak gyerkőcök és felnőttek. Volt, aki szorosan maga elé állította a gyerekét és mindkét kezét védelmezően a mellkasára tette. Más ősök könnyedén a csemete vállát ölelték át egyik karjukat, így mutatták, lazaságukat, vagy ezzel leplezték saját félelmeiket. Az is lehet, hogy bátorítani akarták csemetéjüket. Láthatóan lemondtak óvó-védő szerepükről, talán azért, mert ismeretlen terepre tévedtek. Lábuknál kisebb-nagyobb táska, karjukon bicajos sisak vagy lovas kobak. Egyikük-másikuk csomagjából lovaspálca kandikált ki, mintha egy tengeralattjáró periszkópja lenne. Néhányan otthagyták kísérőjüket, és a lovakhoz szaladtak.
Nyolc óra előtt néhány perccel a kezükben papírokkal, tollakkal álldogáló, három nő közül az idősebb éles hangon megszólalt:
– Szeretettel köszöntünk benneteket az idei első, júniusi lovastáborunkban! Mi hárman vezetjük a tábort, bemutatom két kollégámat, Dalmát és Imolát, engem pedig szólítsatok Erzsi néninek vagy Erzsikének, kinek, mi áll a szájára. A heti programot előzetesen megküldtük, ahogy a tudnivalókat is. Megkaptátok, ugye? Keressetek helyet a cuccaitoknak ott, ahol mutattuk. Ha következetesen oda pakoltok, nem kell majd keresgélni a pálcát, meg a többi dolgot. Aztán megbeszéljük ugyanitt, mire kell a lovak közelében figyelnetek, majd lóra pattan a csapat! Van-e valakinek kérdése?
…
Dalma azzal folytatta, hogy felsorolta, mik vannak egy lovardában, akár egy térképet rajzolna, aztán a leírás testet öltött, elindultak és bejárták a terepet. Brigi is csatlakozott, de kínosan ügyelt arra, hogy egy-két lépéssel lemaradjon a többiektől.
…
– Te, hogy lehet ezeket megkülönböztetni? – szaladt ki a száján, és a mellette álló Petihez fordult.
– Fogalmam sincs. Mindegyiknek négy lába van, sörénye, farka, talán a színük más – válaszolta bizonytalanul a Brigi-korabeli kisfiú.
– Te se voltál még itt! – vidult föl Brigi.
– Nem, dehogy. Apám akart mindig lovagolni, aztán most nekem kell, ezek a szülők rettenetesek! – nézett rá pozitív megerősítésért Peti.
Briginek eszébe jutott a fogadás, gyorsan összeszorította a száját és hűvösen bólintott, majd igyekezett más mellé állni.
A kötet megrendelhető a kiadó honlapján: