Húspiac – gondolod. – Engem aztán ne húzogasson jobbra, különösen balra senki! Mustrálgatnak ott kedvükre, aztán meg küldik a fotókat a csupasz… jobb esetben mellkasukról, ugyan már! Majd az utcán, boltban, vonaton, benzinkúton szembejön, rád néz, megtorpan, és érzitek mindketten… A ding! Mint a Hotel Transylvaniában.
De hiába mész utcán, hiába vásárolsz, utazol, tankolsz, nem jön. Ding sehol.
Igazából bizalmatlan is vagy. Körül sem nézel. Olvasol útközben, az biztonságos. Azt mondod, jobb is, hogy most nem jön, amilyen lelkiállapotban vagy, aki ehhez tudna kapcsolódni, ahhoz te nem akarnál.
És ezzel elvagy két-három évig.
Dolgozol magadon – ahogy mondják. Igazán komolyan veszed, szeretnéd a változást, terápiára jársz, egyénibe még nem, de csak arra vársz, hogy legyen hely. Csoportosra elmész többször, meditálsz, és olykor kártyákat húzol a napodra. A meditáció valóban segít, megnyugtat.
Beleengeded magad a spirituális világba, jársz női csoportokba is, amik jók, mert csomók bogozódnak ki, nyitottabb leszel, és elkezded szeretni magad. A testedből kitáncolsz, kiordítasz és kibőgsz évek során betokosodott, megkövesedett mondatokat, érintéseket, hiányokat. Kapsz ölelést, meleget, és körben összekapaszkodva ringtok együtt, sírsz, mert érzed, hogy őszinték a tekintetek, jó együtt. Nők, együtt. Egymást gyógyítják.
De reggel nem írnak neked kedves üzenetet, hogy szeretnék újra érezni a hajad illatát, és nem simítják meleg tenyerüket a derekadra.
Aztán egy elvonuláson eleged lesz. Földelsz – mondanák korábbi társaid. Lekvárt főzöl, fermentálsz, veteményest és sziklakertet alakítasz ki, palántázol, ültetsz. Gyertyát, füstölőt, kártyát, hosszú szoknyát látni sem akarsz, a fény, korlátlan szeretet és áramlás szavak hallatán befogod a füled.
Majd ez is kisimul, a ló egyik és másik oldala után nehezen felülsz a hátára, ott egyensúlyozol. A saját tempód és igényed szerint fogadsz be újat, és engedsz el régit. Teszed a dolgod, szaladozol ide, elintézed ezt, megszervezed azt. Néha beülsz egy moziba, kávéra a barátnőiddel, vagy a gyerekekkel mész hétvégi kirándulásra.
Hogy hogyan vagy, milyen az életed? Nem rossz – mondod. Végül is.
De nem is jó.
Veszel egy nagy levegőt, és a szembeszomszéd rábeszél: legfeljebb-törlöm-magam felkiáltással regisztrálsz az oldalra. A képpel nem bíbelődsz sokat, magadnak is megmagyarázod, hogy csak játék az egész. Két képet teszel fel, egyiken némi sminkkel nézel a kamerába, elég morcosan, a másik nyaraláson készült. Ezen meg a hajad is milyen, mert fésűt megint elfelejtettél vinni arra az öt napra, különben is, biciklizés közben lőtte rólad a lányod. A lemenő nap viszont megszínezi az arcodat, ez jól áll, és annyit azért csalsz, hogy azt a verziót teszed ki, amelyiken a barátnőd utólag letompította a ráncaidat.
Kicsit hülyén érzed magad, amikor rányomsz az enterre. Persze, előfizetést nem választasz, annyit nem ér az egész, az ingyenes verzió épp elég.
És vársz.
Vacsorát készítesz, a gyerekeiddel megbeszélitek a napot. Szó kerül másról is, kamasz gondolataikat mesélik, üldögéltek. A vajat a pulton hagyod, hogy a holnapi uzsonnába puha legyen, kihúzod a fiókot, van-e még alufólia.
Amikor már a szobájukba mentek, előveszed a telefont, elájulsz. 99+ a jelöléseid száma. Nocsak – jegyzed meg.
És most te játszod a vásárlót. A csupasz, domborodó izmaikkal villogók azonnal bal. Akinél nagyobb a kocsi vagy a motor képe, mint ő maga, vagy homályos a kép, vagy kanterpeszben (ezt a szót nemrég hallottad) teli söröskorsót szorongat, az is. Nem is érted ezeket a koncepciókat. Annyira belejössz a balra húzásba, hogy lendületből kitörölsz néhány olyat is, aki amúgy oké. Aztán jön néhány szimpi. A túl jóképűeket megnézed, de hagyod őket, úgysem… miért épp téged… A fekete pólós egy kerti asztalnál, na, ő megy jobbra. A félmosollyal egy, a nők számára ajándékként (muhaha) egykor megénekelt tisztes, őszes halánték is. Aztán a zsebre tett kézzel erdei ösvényen álló, jófej apukának tűnő is, a szemüveges-megnyerő, és még néhány. Náluk elolvasod a bemutatkozást, kuncogsz, ha vicces – külön jó pont –, hümmögsz a Coelhós stílusún, de bevállalod, végül is, egy szavad ne legyen, te még bemutatkozót sem írtál. Óvatosan húzod hát jobbra őket, és nem is tudod, örülj vagy megijedj, amikor kiderül, összematchelt benneteket az algoritmus. Hogy ők is jobbra téged.
Mi lesz ebből?!
És megint vársz.
És rád írnak. Ki így, ki úgy. Legtöbben csak sziával kezdenek, óvatosan ők is. Döcögős a levélváltás az egyikkel, gördülékenyebb a másikkal. Aki a leszt lessznek írja háromszor egymás után, annak csak egy-egy szóval válaszolsz, számonkér. Írsz neki egy fullgáz bocs-nem-téged-keresleket, mert nem akarsz bunkó lenni, és törlöd. De azért egy kicsit annak érzed magad. Nyilván ő is. Aki szívet, rózsát küld, és csókos szájat, azt is.
Kevesen maradnak.
Beszélgetsz az egyikkel, kérdez, mesél a fiáról, szimpatikus. A másik szinte lehülyéz, hogy nem nézted a Forma-1-et. A foci vb-ről szerencsédre tudod, hogy Katarban lesz, és azt is sejted, hogy mi nem jutottunk ki, szóval – érzed – vonalban maradhatsz. Arról viszont már fogalmad sincs, hogy kik az esélyesek, és az sem érdekel különösebben, hogy kitaláld, neki ki a kedvenc focistája. Ez meglepi. Tudod, hogy holnap már nem akarsz vele beszélgetni.
És van egy. Aki jókat kérdez, és tetszik, amit válaszol. Helyesen ír (!), vicces, nevet a poénjaidon, és viseli a szarkazmusodat. Olvasott is. Épp elég az önbizalma, és őszintének érzed. Beszél a gyerekeiről, a velük való kapcsolatáról, a tépelődéseiről, de nem nyafog, csak emberi.
Uhh.
Kiderül, heti többször edzésre jár, ezen befeszülsz, biztos jobban néz ki, mert te csak heti kétszer. Gondolsz rá, hogy kéne.
Nézed a képét. Megnyerő, jóképű.
De mi van, ha majd találkoztok, és nem lesz kémia? Na, és ha lesz?
Mi van, ha lesz kémia, de a szex meg nem jó? Na, és ha igen?
Melyiktől félsz jobban?
Ha – szaladsz hülyén előre – nem passzol a gyerekeiddel, te meg az övéivel? Akkor? Na, és ha igen?
Ha hónapok múlva kiderül, hogy nárcisztikus-pszichopata-és-minden-is, csak vetített, utálja a barátaidat, mégis rossz a humora… Na, és ha nem?
Ha… És ha… Na, és ha nem…
És…
Zizz. Újabb üzenet érkezik tőle…
(Fotó: Tofros.com, kép forrása: Pexels)