A málna keserű,
mint a sár, eltaposták.
Sosem erőszakoltak meg.
Sétálni vittek
egy távoli tisztásra, fehér ruhákkal
álcázva az ösztönök elkorcsosodását,
lila és kék foltokat aggatva
az ismeretlenre.
Akár egy vágóhíd,
akár egy marhacsorda,
akár 2555 eltelt nap,
akár 61 320 órakattogás,
ott és akkor se gyász,
se bűnbocsánat,
csak könyörgés, templomok faláról
lekapart vigasztalanság,
hogy azóta nincs
se én,
se anyám,
se nyár.
Egy szimfonikus koncertre
képzeltem magam, ahol minden hangszer
az én sikolyom,
miközben a nézőtér,
akár egy tökéletesen elénekelt apodipnát,
tisztára mosták a karmestert.
Elhúzzák a függönyt,
és ez kegyelem.
(Fotó: Kelly Sikkema, kép forrása: Unsplash)