részlet
– Te mennyire érezted a pállott, szürke késő Kádár-kort?
– Apám mindig vitt magával a városba. Amikor nem volt ovi meg iskola, akkor mindig együtt mentünk az Arany Csillagba, ott kávézott. Jó futballistaként nagy köztiszteletben állt a városban. Apám igazi nagymenő volt. Ausztriából behozott egy piros automata Ford Mustangot. KA 07-34. Ez volt a rendszáma. Milyen érdekes, hogy gyerekkorunk autóinak rendszámát megjegyezzük. Rá két-három évre eladtuk Budapesten. Ott sírtam, amikor megvették. De nem csak a foci miatt volt neve Dunaújvárosban, kisiparosként hegesztett különböző dolgokat, a legelső butikokat például az én apukám csinálta a városban, és jó lóvét keresett. Hivatalosan a 26-os építőipari vállalatban dolgozott, de közben már fél lábbal kikacsingatott a maszekba.
– Igen, a ’80-as évek közepétől már jött ez a GMK-világ.
– Apám kisiparosként indult, ez volt az első hullám a szocializmusban a vállalkozói világ felé, ezekből lettek később a GMK-k, majd a rendszerváltás után a cégek. Az apám szeretett engem. Én voltam az elsőszülött fia. Kiskrampusz, így hívott egész életemben. Mai napig Krampusz vagyok, a Kiskrampusz, és mehettem mindig vele, mint az öreg Karakkal a kis Vuk az erdőben. Vitt magával a városba, amerre járt, mentünk az Arany Csillagba, ahol elképesztő alakokkal ismerkedtem meg. Oda járt az összes késő kádári, félig-meddig a rendszerből kilógó fura arc: volt, aki ékszerekkel foglalkozott, a másik lecsúszott párttitkár, a harmadik egy nőgyógyász, meg volt urológus, orvosok, ügyvédek, zugügyvédek, pénzváltók. Aztán itt voltak a Hangulat bárból a kidobófiúk, a birkózók, a sportolók, a volt sportolók, olimpikonok meg mindenféle kétes egzisztenciájú alak, akiket összefújt oda a szél, meg ott volt a Medzsit, a szíriai pénzváltó. Kicsit kopaszodó, állandóan vigyorgó, tenyérbemászó csávó, aki állandóan susogósban járt, és végtelenül lassan mozgott, mint a reumás csiga.
Az országban még sehol nem volt hivatalos pénzváltó, de neki már az volt. Az Arany Csillag portáján kapott egy Change-Geldwechsel-Cambio-fülkét, és soha nem dolgozott egy métert sem, állandóan ott ült és cigizett. Tudta, hogy kinél van a lóvé, ki az, aki gazdag, és azt is, hogy mivel foglalkozik, miből van az a pénz, és szépen mindig leadta a drótot a közegeknek. Ezek az emberek itt verték a blattot, pénzben kártyáztak, és sakkoztak, reggelire már megvolt a szalonspicc.
Nagyon emlékszem a dülledt szemű bácsira, aki egész nap azt énekelgette, miközben handolt a römivel, hogy „öcsi boci, kapaszkodj, csak hozzám ragaszkodj, mert az valami jó…” – 45 évig nem tudtam, hogy honnan van ez a sor, amíg meg nem hallottam Kiss Tibi tolmácsolásában a Budapest Bár Tiroli bocik című számát.
Ez volt az Arany Csillag, Dunaújváros egyetlen szállodája, aminek volt egy kávézórésze. Én csak ezt a részét ismertem a hotelnek, és emlékszem, hogy ilyen régi, nagy, virágokkal díszített porcelánkaros kávégép volt. Az apám imád kávézni a mai napig. Én is nagyon szeretem a kávét, biztosan azért, mert apukám mindig meghagyta a cukrot a végén, és azt a sűrű kávés-tejes cukormasszát megehettem. Az rituálisan mindig az enyém volt. Azért iszom tejeskávét a mai napig, mert ezzel az ízzel nőttem fel.
Ugyan kávézó volt, de akadt néhány ványadt sütemény is, de azokból általában nem ettem, inkább mindig Coca-Colát kértem. Üveges kólát. Ez volt a maximum luxuscikk, ami akkoriban kapható volt, de akkor ez egy nagy dolog volt, hogy Coca-Colát iszom.
A május elsejei felvonuláson az ünnepre való tekintettel jaffát kaptunk, volt ez a sztár, narancssztár, meg volt kóla, meg egy pogácsa a végén. Erre úgy emlékszem, hogy ez mennyire finom így együtt. Azóta is megvan ez a teljes proli tempó bennem, hogy sajtos pogácsa Coca-Colával, meg pláne a tepertős! Tepertős pogácsa Coca-Colával, az volt a mennyország. Kevés finomabb dolog van annál. És az utasellátós időből megmaradt még a rántott húsos szendó-Coca-Cola kombó íze. Amikor jöttem haza a távolsági busszal Budapestről, mindig ezt ettem.
A részlet Péterfy Gergely Nagy Ervin – A király, a gróf és a tanár című könyvéből származik. A kötet megrendelhető a kiadó honlapján: https://felhocafe.hu/product/nagy-ervin/
