Elkések? – emelte fejét a sötétítőfüggönyön átszűrődő fénypászma felé. Szúrós állát tétován megdörzsölte, közben úgy érezte, még mindig forog vele az ágy. Ez az állapot nem sokban tért el az éjszakaitól, csupán sebességben különbözött. A lomha forgás már csak a lecsengés. Lassan leáll végre.
Idén egy tucatszor megfogadta már, hogy minden másképp lesz, de a nő kitartott. Bár még csak a februári fagyok felett győzedelmeskedtek a szárba szökő hóvirághajtások, így volt még esélye bizonyítani.
Céljai voltak, de akadályokat is görgetett eléjük. Néha összejött egy józan este, már-már el is bízta magát, amikor hetekig biztosnak érezte a lába alatt a talajt. Ezt a tegnap estéről ismét nem mondhatta volna el.
Ivópajti, még egy kör? – jutott eszébe, amikor a mosolyra húzódó ajak kimondta a hívogató szavakat. Az a vörös rúzs. Nem tudott neki ellenállni. Csábító ajkak, kedves szavak, gyönyörű nő. Pedig annyira vágyott a nyugodt, magányos éjszakákra és a józan reggelekre. Szüneteltetni akarta a kalandot, hogy végre tiszta fejű biccentésekkel üdvözölje a reggeliző vendégeket. Kellemesebb, ha nem kínozza a másnapos fejfájás, miközben elkészíti a szemet gyönyörködtető caffe crémáit. Ki nem állhatta, ha mosott képével találta magát szembe a tükrös felületeken. Hogyan hitesse el így a főnökével, hogy benne jóval több van, mint amit mutat?
– Lássuk! – motyogta, miközben fellökte magát az ágyról. – Menni fog ez! – bukdácsolt át a földre hajigált ruhákon. – Áúú! – szisszent fel a fejébe hasító fájdalomtól.
Egy rántással elhúzta a nehéz, sűrű szövésű sötétítőfüggönyt.
Megint ugyanaz! – ostorozta magát, amikor a szikrázó napsütésben kinézett az ablakon. Mérge rögtön alábbhagyott, ahogy visszatekintett az ágyra. Csábította a gyűrött ágyneműbe burkolózó nő látványa. Szívesen dobta be vele a rövideket, egyre inkább bejött neki a csaj, mindent akart tőle.
Határozottan előrelépett. majd egy pillanatra megtorpant.
És a céljaim? – ötlött fel benne, mikor az ágyon fekvő nő arcán megjelent az első mosoly.
Megint késni fog a melóból, megrovásban lesz része, megvonják a plusz százalékot, aztán egyszer csak el is bocsátják. Esélye sincs ebből kikeveredni.
Időt kérve mutatta fel mutatóujját a nőnek, majd hátat fordított neki, hogy elinduljon a fürdő felé.
A szálloda vonzotta a nőt. Gyakran megfordult itt. Megtehette. Bár szerinte neki is akadt némi szerepe abban, hogy visszatérő vendég lett. Mióta itt dolgozik, ő is rájött, hogy neki is jobban esik a frissen húzott, selymesen hűvös, ötcsillagos huzatok között rátalálni a szerelemre egy borgőzös éjszaka homályában, mintha egy gyors numerát nyomna le valakivel, valahol. Itt minőséget kapott. Más nem fért most bele az életébe. A körülmények nagyszerűen klappoltak: az élére állított rendben, a meghittség látszatát keltő lilás-szürkés-vöröses-fekete dizájnnal a háttérben, a makulátlan tisztasággal eltelve. Részeg, alkalmi éjszakákkal. Kótyagos reggelekkel. Késéssel. Bizonytalansággal.
Mielőtt belépett volna a fürdőbe, az előszobafalon lévő órára pillantott.
Tíz perc! – csukta magára az ajtót komoran.
Belépett a tus alá, fejére eresztette a forró vizet, amitől kiengedett a fejfájása. Könnyebb volt lélegezni, végre járt az agya. Megszabadult a tompaságtól.
Tíz perc a nőre, vagy tíz perc a jövőmre? – tette fel magának a kérdést.
Lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a caffe crémáit. Örömmel rejtett mindegyikbe titkos mosolyokat. Kiugrott a tus alól, törülközőt csavart magára, kiviharzott a fürdőből, felkapta a földről a ruháit, és kimenekült a szobából. Az ágy felé egy pillantást sem vetett.
Napközben csodálatos caffe crémákat alkotott, és gondolni sem mert a tökéletes döntés tökéletlen kimenetelére. Ahogy a szálloda vendégei a vacsorához terített asztalokhoz ültek, a bárpultnál felkészült a koktélrendelések fogadására. A tükrös fal felé fordulva, háttal állt a vendégtérnek, amikor egy ismerős női parfüm illata tolakodott az orrába. Próbálta figyelmen kívül hagyni az érkezőt. Nagy odafigyeléssel tejet habosított, és mivel a vendégek este is megkívánták a kávékölteményeit, immár koffeinmentes kávéból elkészítve, ezért elkezdett előkészülni.
– Ivópajti! Mit tervezel ma estére? – hallotta meg az ismerős női hangot.
Meg akart fordulni, de mintha földbe gyökerezett volna a lába.
Ez nem fog menni! – döbbent meg a reakcióján. Szíve hevesen dobogott, kezének nem tudott parancsolni, az automatikusan tette a dolgát. Aztán azon kapta magát, hogy a koktélpoharakba adagolja a caffe crémát.
– Mit szólsz még egy körhöz? – folytatta a zsigerekig hatoló intonáció.
Cselekedni akart, kilépni a pultból, a nőre vetni magát, csókkal elhalmozni a csábítóan vörös ajkát, és kézen fogva rohanni vele az első szabad szobáig, hogy újra megkaphassa őt. Meg sem lepődött rajta, amikor a heves szívdobogás közepette megállapította, hogy beleszeretett.
Egész nap lappangott benne a vágy, amiért reggel magára hagyta őt, és nem késett el a munkából. A caffe crémákba erőltetett mosolyokkal próbálta elfojtani a keserűségét.
– Tíz perc nem a világ! – érkezett a következő mondat a háta mögül.
Ekkor megfordult, és a nőre meredt. Arcizmai megfeszültek:
– Tíz perc a jövőm! Veled vagy nélküled?
(Fotó: Guto Macedo, kép forrása: Pexels)