Orsi meséi 4.
– Ki a fene az a Dikonos? És ezt nekem honnan kellene tudnom? – szólt bele Lola egykedvűen a telefonba.
– Húgocskám, hihetetlen, hogy ennyire nincs memóriád! – torkolta le Pali azonnal.
– Nos? Mégis elárulod végre? – türelmetlenkedett Lola, és elégedetten nézegette a papucsából kikandikáló, frissen lakkozott lábujjait.
– Szantorinin nyaraltak a mellettünk lévő apartmanban. Mindig egy asztalnál ültünk, mert ők voltak az egyetlenek, akik elfogadhatóan tudtak angolul kommunikálni velünk.
– Ja, az a nyomott orrú, aki folyton rózsaszín pólóban feszített? Mindig elfogott a röhögőgörcs, ha ránéztem – kuncogott jókedvűen a lány.
– Naná, mert Te még a Jóistent is képes vagy a nézéseddel megsérteni, annyi diplomáciai érzéked van! – csattant fel újra Pali, egy percen belül immár másodszor.
– Elmondod végre, hogy miért hívtál fel, vagy csak nosztalgiázni támadt kedved, esetleg újra vérig akarsz sérteni?
– Dikonos sétált ma be a szállodába, amikor pont én voltam a recepción, és egy éjszakára vett ki szobát – adta elő Pali.
– Most tényleg ezért hívtál fel, hogy közöld, a tavalyi nyaraláson megismert görög srác egyéjszakás kalandot intézett pont a te munkahelyeden? Tesó! Én erre nem érek rá! Van még valami más is? – sietett lezárni Lola a beszélgetést.
– Várj, le ne tedd! Kaptam tőle ötven euró borravalót, és amikor csekkoltam, kiderült, hogy hamis. Ki kellett hívni a zsarukat, akik bilincsben vitték el, mert a szobájában nemcsak több ezer eurónyi hamis pénzt, hanem még egy kis cuccot is találtak – hadarta el egy szuszra Pali.
– Na, bumm, akkor a helyzet megoldódott, csak az egyéjszakás a fogdában telik majd – jegyezte meg cinikusan Lola.
Pali meg sem lepődött Lola reakcióján. A húga a legmeghökkentőbb híreket is képes volt a legnagyobb higgadtsággal tudomásul venni. Bárcsak ő is képes lenne erre, az élete más mederben folyna tovább.
Vajon el tudja valaha mondani neki, hogy mennyire irigyli ezt a tulajdonságát, és hogy mennyire szeretne ebben is rá hasonlítani?
Pali két évvel volt idősebb húgánál, de néha úgy érezte, mintha egy évszázad lenne köztük, a lány javára. Lola vidám természetű, problémamegoldó, karakán, belevaló csaj volt, Pali pedig inkább megfontolt, komótos, mérlegelőbb alkat. Lola többször meg is jegyezte, hogy fel nem foghatja, hogyan vehették fel Palit az ötcsillagos szálloda recepciójára. Pedig Pali nemcsak a nyelvtudásával remekelt a felvételi interjún – folyékonyan beszélt négy nyelven, és ha kellett, elboldogult még további három másikon –, hanem azt is bebizonyította, hogy fantasztikus szervező, és remekül osztja be az idejét.
– Lola, szeretnék még mondani valamit – kezdett bele Pali félénken.
– Úgy érted, tudod überelni ezt a fenomenális hírt? – ugratta a lány, és egy másodpercig elmélázott azon, hogy Pali vajon mitől olyan feszült.
– Szeretnék neked bemutatni valakit holnap este. Eljönnél hozzám vacsorára? – tette fel a kérdést óvatosan Pali.
– Palika! Vacsorára? Te beteg vagy? – képedt el Lola, hisz bátyja köztudottan huszonöt éves kora ellenére eddig még csak kávét főzött, azt is kizárólag kapszulás kávégéppel.
– Na, vegyél vissza, jó? Ez most tényleg komoly, tudom, hogy hihetetlen – folytatta Pali komolyan.
– Oké, és dress code is van? – incselkedett tovább Lola.
– Hétre várlak, és hagyd otthon a cinizmusod felét, kérlek – felelte Pali, és azzal bontotta a vonalat.
Lola csak állt a néma telefonnal a kezében. Percek teltek el így, míg végül arra kapta fel a fejét, hogy furcsa, csattogó hangot hall. A konyhából jött, folyamatosan kopogott a fedő a fazékon, amiben vizet tett fel forrni a tésztának. Ugyanis épp vacsorához készülődött, amikor a bátyja hívta.
Miközben gyorsan a konyhába lépett – kis lakásában pár lépésre volt minden egymástól –, és végig a vacsora alatt is Pali járt a fejében. A bátyja, akit imádott, és akiért az életét adta volna, de valójában fogalma sem volt arról, hogy Pali vajon érzi-e ezt.
Lola és Pali szülei két évvel ezelőtt, autóbalesetben vesztették életüket, amikor egy júliusi vasárnapon a horvátországi nyaralásukról hazafelé tartottak. Az autópályán egy kamiont előztek, aki nem látta őket, és kihajtott eléjük. Mindketten azonnal meghaltak a helyszínen.
Őket a rendőrség értesítette; akkoriban még mindketten a szülői házban laktak. Pali épp akkor fejezte be az alapképzést, és a lakásának a felújítása – amelyet szülei finanszíroztak – a finisben volt; már szervezte a lakásavató partit a még üres kéglibe. Lola is az egyetemisták vidám és látszólag gondtalan életét élte, és pont a nyaralásával volt elfoglalva: legnagyobb gondja éppen az volt, hogy barátnőivel a horvát vagy a montenegrói tengerpartra ruccanjanak le egy hétre.
A haláleset teljesen felborította az életüket, és újra kellett gondolniuk a mindennapokat. Pali dolgozni kezdett, és megszakította tanulmányait. A két fiatal úgy döntött, hogy eladja a pesterzsébeti szülői házat, mert azt akarták, hogy számukra csak a sok kedves emléket jelentse, és így is könnyíteni szerették volna a továbblépést. A pénz egy részéből vettek egy lakást Lolának Pali közelében, a fennmaradó összeget pedig testvériesen – de tényleg forintra pontosan – kettéosztották.
Lola és Pali – talán a kis korkülönbség miatt is – mindig nagyon szoros és jó kapcsolatban volt egymással, de ekkortól csak még bensőségesebb és különlegesebb lett a kapcsolatuk. Ez volt az oka annak is, hogy ha számukra fontos ember került be az életükbe, akkor azt legelőször egymásnak mutatták be.
– Ez rendben is van – morfondírozott hangosan Lola. – De hogyhogy vacsorát főz? Az Úristent várja? Eddig mindig egy étteremben mutatta be a barátnőjét. – Mindig – ezen azért elmosolyodott, hiszen az utóbbi két évben csak egy ilyen alkalom volt. Igaz, előtte – annak ellenére, hogy Pali volt a zárkózottabb és félénkebb – félévente váltogatta partnereit. Félszegsége a barátnőszerzésben valahogy soha nem akadályozta. – Lehet, hogy a nők erre jobban buknak? Holnap erre is fény derül – zárta le magában a témát a lány, és befalta az elkészült paradicsomos spagettit.
Másnap alig tudta kivárni, hogy hét óra legyen. Még szerencse, hogy a munkája kellőképpen lefoglalta, bár teljesen ez sem akadályozta abban, hogy Pali és titkos vacsoravendége be-bekússzon a gondolataiba.
Lola alig ismert magára. Remegő léptekkel ment fel a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn. Az egyetemi vizsgaidőszak sem okozott neki ennyi izgalmat. Vajon tényleg az Úristennel is találkozik percek múlva?!
A bátyja a kopogásra azonnal ajtót nyitott, és egy nagy öleléssel üdvözölte. Lolának arra sem volt ideje, hogy végigmérje öccsét, de az rögtön feltűnt neki, hogy Pali túlságosan elegáns az alkalomhoz. Ing és szövetnadrág? Lola elképedt. Palinak a legtrendibb ruhája a melóban viselt márkás, világoskék ing és sötétkék mellény volt. Legalábbis Lola eddig úgy tudta.
Aztán pár perccel később kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen dolog, amiről lövése sem volt Palival kapcsolatban. Még a finoman és ízlésesen megterített ebédlőasztalt bámulta, amikor Pali kiszólt a nappaliból:
– Lola, gyere, hadd mutassam be neked Istit, a partneremet!
(Fotó: MESSALA CIULLA, kép forrása: Pexels)