Sötétkék volt a haragom, mint a tenger, mikor készül valami félelmetes.
Péntek este békésen készültünk egy szép eseményre, Márton-napi lámpás séta várt minket a tó partján, fény a sötétségben. Helga kicsit később érkezett, kapkodva vette a levegőt, jött vele barátnője is, Amália, magas, karcsú, szőke lány, igéző zöld szemekkel. Megígértem, hogy együtt viszem el őket autóval az ünnepre. Ettek még egy kicsit, rántott sajttal, rizzsel vártam őket, közben befutott Helga nővére, Sári is. Hozta a ruháit, mert elutazik messzire, addig is, tároljam ezeket, persze, persze, jó az az öt gyerek, jó sok a cucc.
Helga már lassan húszéves lesz, Amália tizenhat. Egykor osztálytársak voltak a Waldorf iskolában. Helgát azért írattam be oda, hogy fejlődjön szociálisan, s úgy beszéltük meg a tanáraival, ha már nem tartható, mert túlságosan lemarad, elviszem gyógypedagógiai osztályba. Így is tettem, és Amália így is megmaradt barátnőnek, aminek nagyon örültem.
Ültünk az autóban, és én tele voltam fénnyel, egyik kedvenc ünnepem volt a Márton-napi lámpás séta, éveken át jártam a saját gyerekeimmel ködben, fényben, erdőben ezt a kis túrát. Most is csodálatos volt, ezerötszáz befőttesüvegben elhelyezett mécses mutatta az utat. S az út végén állt a manófa, három szülő készítette. Barátsággal, fénnyel, szeretettel teli csodát láttam, kis manók üldögéltek a fán, kedves kis szobákban. Nehezen szakadtam el a látványtól, rengeteg finom részlet, szépség, úgy beköltöztem volna kis manónak az egyikbe.
Amáliára vártunk kicsit, elkérte Helga telefonját, hogy világítson neki a sötétben, míg elmegy pisilni. Miután hazamentünk, a lányok még beszélgettek kicsit, aztán Amália elköszönt. A bomba vasárnap robbant. Helgával beszélgettünk kicsit a pénzről, örültem, hogy a munkabérével és a nagy nehezen elintézett járadékkal együtt már önfenntartó, ki tudja fizetni a támogatott lakhatását, ételét, sőt, talán egyszer eljutunk odáig, hogy a telefonszámláját is. Boldogság, hogy ezt elérte, elértük, egy évvel ezelőtt még nem tudtam, mi az út. Nagyon nem vágytam anyám sorsának ismétlésére, aki fogyatékos húgommal élt együtt öregségében, én meg eltartottam őket. Féltem attól, hogy mit csinálok egy értelmi fogyatékos felnőtt nővel, s lám, megadatott. Helga a húgom lánya, én nevelem őt meg a nővérét 2011 óta a három saját gyermekem mellett.
Helga mutatta telefonján a bankszámláját, mert kértem az utalást, hogy továbbíthassam a támogatott lakhatásra. Döbbenten láttam, hogy háromszor tízezer forintot Amália átutalt magának a saját bankszámlájára. Sötétkék volt a haragom, hullámzott bennem a düh, fogyatékos barátnőjét kirabolta. Amália nem dolgozik, estire jár suliba, ez az ő dolga. Hívtam az édesanyját, ismerem, segítettem neki állást találni, elmondtam az esetet, és hogy azonnal kérem vissza a pénzt, különben rendőrségi feljelentést teszek. Többet nem vette fel nekem a telefont, maradtak a Messenger üzenetek. Amália is védekezett, hogy tudna ő utalni magának Helga számlájáról. Egyszerű a bizonyítási eljárás, Helga nem tud írni, olvasni, számolni, utalni is csak segítséggel. Helga pontosan tisztában volt azzal is, hogy csak nekem utalhat, mert én fizetem a díját.
Csalódott voltam, és keserűség ébredt bennem, a keselyűk megjelentek. Kiszolgáltatott embertől lopni nagyon könnyű, húgomat is számtalanszor átverték, úgy adtak el neki házat, hogy rajta hagyták a haszonélvezetet, nincs védelem, nincs eljárás, aláírta. Vannak, akik kifejezetten erre szakosodnak, hogy lehet átverni azokat, akik nehezen tudnak írni-olvasni.
Amália édesanyja rágalmazásnak tartotta az esetet, mindenesetre visszautaltak 29500 forintot, így jártam, írta. Valóban így jártam. Szégyelljem magam, hogyan beszéltem velük… Nem szégyelltem, egyébként is féken tartottam magam, csak a rendőrséggel fenyegetőztem, akkor még nem tudtam, hogy ha valaki fogyatékos ember kárára követ el bűncselekményt, az minősített bűneset. Nem írtam azt, hogy patkány ez a viselkedés, fogyatékos barátnőjétől lop, az anya meg védelmezi.
Ha az én gyerekem követett volna el ilyet, egy hét rabszolgamunka, az biztos. Ez egy határátlépés… sötétkék volt a haragom, hullámzott bennem a tenger…
(Fotó: Matheus Bertelli, kép forrása: Pexels)