– Na, mi van, Vercsike? Mindenszépmindenjó? – zengte tele Zoli a körfolyosót, miközben fénylő fekete hajába túrt. Veronika a férfi homlokán gyöngyöző izzadságot nézte, és megköszörülte a torkát.
– A Réka… itthon van?
– Réka, Réka… – csóválta a fejét Zoli mosolyogva, miközben a kulcsot a zárba nyomta. – Csak a kávécigi meg a pletyi… az nagyon megy, mi? – incselkedett, és Veronikára kacsintott.
– Kölcsön akartam kérni a… – Veronika hangja egyre fogyott, ahogy a férfi közelebb hajolt, és erős kölnije belülről kikente a nő szájüregét – a körömlakkot…
– Réka nincs itthon! – Csattant fel Zoli, majd sietve elforgatta a kulcsot a zárban, és elviharzott. A válla fölött még visszadobott egy na sziát.
Veronika a kotyogós hangjára lépett vissza a lakásba. Épp időben, gondolta, és kivett egy bögrét a konyhaszekrényből. Kis kávé, sok tej, cukor nélkül, mondta fel magának félig hangosan a szokásos mondatot, Edlington hangját utánozva. Mire a Macskafogó kávés jelenete lejátszódott a fejében, már újra kint volt, a gangra biggyesztett ikeás bisztrószéken. TÄRNÖ kis helyet foglalt, és még asztalka is tartozott hozzá, pont kijött a szülinapi borítékból, amit a nagyszüleitől kapott. Kerek szám, nagy ajándék. Dohányzacskót, filtert és papírt vett elő, majd sodorni kezdett. Míg ujjai közt görgette a cigit, sehogy se tudta kiverni fejéből a szomszédból átszűrődő reggeli veszekedést. Ahogy az egyik azt bömböli, hogy tedd el azt a szart!, és ahogy a másik rimánkodik, ne csináld, kérlek, aztán a hülye ribanc, a mit képzelsz és a ne a gyerekek előtt, meg a könyörgöm, hagyd abba után következő zokogva sikoltozás, valami törik, talán egy tányér, aztán csönd. Így utólag visszagondolva, elég gagyi ötlet volt a körömlakkos kifogás, amivel az előbb Zolit próbálta átverni. Itta a kávét, szívta a cigit, és újra meg újra lejátszotta magában a jelenetet. Nem tudott rájönni, hogy Réka az események melyik pontján mehetett volna el otthonról. Elnyomta a cigit a hamutálban tornyosuló csikkdombon, és bement. A gangon halk nyöszörgés törte meg a csendet, ami mellé erőtlen kaparászás társult. A hangok a 4/B-ből jöttek.
Éppen felfele tartott a vacsorára rendelt pad thai-os dobozzal, amikor hangos veszekedés rázta fel a félálomban bóbiskoló budai bérházat. Duplán vette a lépcsőfokokat, de óvatosan, nehogy kicsússzon a papucsából. Mire a negyedikre ért, biztos volt benne, hogy megint ők azok. Abban a pillanatban, ahogy ökölbe szorított kezét az ajtóhoz emelte, belülről tompa koppanást hallott, aztán rövid csönd után szipogás szűrődött ki a lakásból. Olyan volt, mintha egy kutya nyüszítene, egészen magas hang, mégis alig hallható. Veronika tétován bámulta a 4/B jelzést, de az ajtó lapjára csavarozott réz felirat helyett csak elmosódott, fénylő pacákat látott. Leengedte erőtlenné vált karját, és szőrös papucsában visszacsoszogott a 4/A-hoz, de még mielőtt belépett volna a garzonba, éles sikoly szúrta hátba. Minden olyan gyorsan történt. Fel sem fogta, hogy letette a pad thait az ikeás asztalkára, mikor termett a szomszéd ajtóban újra, honnan jött az erő, amivel püfölni kezdte, ahogyan azt sem vette észre, csak másnap, hogy a kopogástól megfájdult a keze.
– Vercsike – lihegte Zoli, amikor végre kinyílt a 4/B ajtaja. – Most nem igazán alkalmas… – és már csukta is vissza, de Veronika szőrös papucsát az ajtó és a küszöb közé csúsztatta.
– Beszélnem kell Rékával, nagyon fontos!
– A kis barátnőd elment.
– Ne csináld már, hallottam, hogy…
– Na, mi van, Vercsi, már hallgatózol is? – Zoli egészen közel hajolt a nő arcához. Veronika úgy érezte, minden belső szerve egy nagy izom, ami most tiszta erőből megfeszül. Nyelt egyet, mély levegőt vett, mégis mikor megszólalt, hangja megremegett.
– Kérlek, szólj neki!
– Majd mondom, hogy kerested – morogta Zoli, és Veronika lábát az ajtó és a küszöb közé szorította. A nő bekukucskált a férfi széles válla mellett a lakásba. Szeme átfutott a folyosó falán függő antik kereszten, az olaszországi tájkép repedt üvegén, végig az afgán szőnyeg szélén sorakozó rojtokon, keresztül a kétszárnyú ajtó nyílásán, végül megállt a bőr kanapé lábánál heverő női kézen.
– Ha nem beszélhetek Rékával most, hívom a rendőrséget.
– És mit mondasz nekik?
– Azt, hogy vered a feleséged – mondta Veronika összeszorított fogakkal, miközben még mindig a nappaliban fekvő nőt bámulta, amikor a padlón heverő kéz megmozdult. – Réka! Réka! – kiáltotta.
– Pofádat befogod, hülye kurva! – ordította Zoli. Veronika dermedten állt a férfival szemben, aki a szájából lávaként kifröccsenő nyálcsóvákkal olyan volt, mint egy vulkán.
– Réka, ott vagy?
Zoli elkapta Veronika csuklóját, és erősen megszorította.
– Semmi közöd hozzá, hallod?! – förmedt rá a reszkető nőre, és kilökte az ajtón. Veronika a gang korlátjának esett, majd a folyosó kövére rogyott. Mire felnézett, az ajtó csukva volt.
A térde köré kulcsolta karját, és a körfolyosó padlóját bámulta. A járólap hézagjaiból szaggatott sávokban hiányzott a fúga. Hogy percek vagy órák teltek el, nem tudta volna megmondani.
– Jól van, kedves? – Ősz hajú férfi állt meg mellette. Egyik kezében egy zacskó narancsot tartott, a másikat Veronika felé nyújtotta, aki még mindig remegett, alig tudott lábra állni.
– A szomszédom… – szipogta, és a 4/B feliratra mutatott.
– Nem bír magával a Művész úr, ha iszik – csóválta a fejét az öreg, és bekopogott.
– Megint mi van? – tépte fel az ajtót Zoli, aztán azzal a lendülettel megtorpant és mosolyt erőltetett magára. – Hát te? – kérdezte, és puszit nyomott az öreg simára borotvált arcára.
– A Zsombika hívott, hogy nem mernek kijönni a fürdőből. Megint mi volt? Nekik hoztam – nyújtotta oda a narancsot, és széles tenyerét a férfi hátára fektette. – Na, jól van, gyere! – mondta, és megveregette Zoli tarkóját, aki mint egy megszelídült bivaly, kullogott be a lakásba.
Veronika aznap hideg pad thait vacsorázott. Még másnap is fájt tőle a gyomra, amikor összefutott szomszédaival a folyosón. Réka napszemüveget viselt, arcán a vastag alapozóréteg a ráncoknál megrepedt. Zoli kezében tele bevásárlókosár, a tetején koriander és egy csokor virág. Ebbe a karjába kapaszkodott Réka, amikor köszönt.
– Szió! Holnap egy kávécigi?
– Sziasztok – vetette oda Veronika.
– Zoli pad thait főz vacsira, jó, mi? – lelkendezett Réka, és a korianderre mutatott.
– Nem tudom, honnan jutott eszembe – mondta Zoli derűsen. – Na, Vercsike? Mindenszépmindenjó?
(Fotó: Kevin Menajang, kép forrása: Pexels)