Orsi meséi 8.
A férfi bánatosan sétált az elhagyatott tengerparton. Halászni, búvárkodni és felejteni jött ide. Egy dologra nem számított, és ez eszébe sem jutott egészen addig, amíg be nem ért a reptérről a szállodába.
A partmenti, egyszerű, de a maga nemében mégis luxusszálló szerelmesektől hemzsegett. Akármerre fordította a fejét, párokat látott, akik ölelkeztek, egymás kezét fogták, sőt, nem ritkán nyilvánosan csókolóztak is. Mindenki boldognak látszott, aztán ki tudja, így volt-e. Ha megpillantott egy-egy idősebb párt, még ők is úgy andalogtak, mintha a mézesheteiket élnék.
Először csak furcsállotta, és azt hitte, hogy a saját vesztesége miatt okoz ez neki különösen nagy fájdalmat, de miután az első reggel fül- és szemtanúja volt a portás és az egyik idegenvezető beszélgetésének, akik éppen azon viccelődtek, mennyire elegük van már abból, hogy a sziget meghirdette ezt a Friss Házasok Gyűljünk Össze programot, megvilágosodott előtte minden.
Csak azért nem hagyta el azonnal a szigetet, mert reggeltől estig a hajón volt, ahol a két rajongásig szeretett hobbijának élhetett, és feltöltődhetett a szürke irodai hétköznapokra.
Vacsora után, a csendes sétája közben is épp azon morfondírozott, hogy miért is nem fordult sarkon az első este. Csodaszép volt az égbolt felette, tele fényesen tündöklő csillagokkal, a szikrázó teliholddal, odalent pedig az óceán a lágy hullámaival. Pokolba is! Mikor ölelhetek újra magamhoz valakit? Hogyan is találhatnám meg azt újra, akit elragadott tőlem a csúnya kór? Villámsebességgel cikáztak fejében a kérdések, mind-mind megválaszolatlanul.
Szótlanul baktatott tovább a fövenyen, amikor halk neszt hallott a sziklás part felől.
Először figyelmen kívül hagyta – a fejében lévő zűrzavar sok mindent elnyomott –, de amikor az egyre intenzívebb lett, már nem tudta nem észrevenni. Valaki mély, búgó hangon egy finom, lágy dallamot énekelt.
A férfin úrrá lett a kíváncsiság, és egyre közelebb sétált a hang forrásához. Csak utólag vallotta be magának, hogy egész életében bánta volna, ha elszalasztja a pillanatot.
A hosszú, már-már sétányszerű partot egy pici öböl törte meg, amit óriási sziklák szegélyeztek. A férfi jól ismerte ezt a partszakaszt, mert reggelente mindig megcsodálta a hajóról. A kapitány említette is, hogy csak a helyiek használják, mert viszonylag nehéz megközelíteni, és így el tudnak bújni a turisták elől. Akkor mutatta meg neki azt a szűk átjárót is, ahonnan be tud surranni az öbölhöz. A férfi mezítláb nesztelenül haladt a sötétben, anélkül, hogy a másik felfigyelt volna rá.
Gyönyörű volt a dal, amit a nő énekelt. Mintha egy angyalt küldtek volna hozzá a Mennyből. Lágy, puha, selymes és mély, érzéki. És ez az érzés csak erősödött benne, amikor meglátta a hang tulajdonosát.
A telihold fényében egy kecses, barna bőrű, ébenfekete hajú nőt pillantott meg. Majdnem lebukott, ahogy elnevette magát, mert Hófehérke jutott eszébe róla, buja kiadásban.
A nő a parton guggolt, lábfeje nedvesen csillogott, az óceán hullámai a térdét cirógatták, két karjával pedig lágyan öntözte magára a langyos vizet. Csak fürdőruha alsót viselt, és úgy tűnt, arra készül, hogy megmártózzon a vízben. Gyönyörű, formás teste volt, icipici melle úgy ágaskodott, mintha mutatná neki az utat.
A férfinak földbe gyökerezett a lába, kitágultak a pupillái, szaporábban vette a levegőt. Érezte, ahogyan vér tolul a lába közé, és tudta, hogy meg kell érintenie a nőt. Egyre jobban kívánta, testét vágyakozás öntötte el. Hirtelen ötlettől vezérelve előrelépett a kis átjáróból, és zúgó baritonján elkezdett dúdolni egy mélabús slágert.
A nő abbahagyta a dalt, és a háta mögött lévő ruhakupac felé kapott. Szégyenlősen maga elé vett egy pólót, de nem szaladt el. Kíváncsian figyelte a férfit, hallgatta az énekét, és hagyta, hogy közelebb lépjen.
A férfi végig a nő szemébe nézett, és a nő állta a tekintetét, érezte a bizalmat a férfi pillantásából, és abból, ahogy finoman, puhán közeledik felé. Tudta, hogy ma este rábízhatja magát.
A férfi az arcát érintette meg először. Végigsimította mindkét orcáját, körkörösen, vágykeltően. Már mindketten némák voltak, a férfi is végére ért a melódiának, a testük vitte tovább a dallamot. Egyik érintést követte a másik, az egyik apró sóhajtást egy következő pici nyögés, az egyik finom mosolyt egy aprócska gurgulázás.
Órákig simogatták, becézték egymás testét. A hajnal első derengő sugarai választották el őket egymástól. Mindketten megkapták, amire vágytak, a gyógyító, cirógató érintést. Azt, hogy valaki végre szívből, lélekből figyeljen rájuk.
(Fotó: Asad Photo Maldives, kép forrása: Pexels)