Fáradt vagyok, mondod, s miközben a csészéd aljáról a tejhabot kanalazod, hátad mögött rostlapra szorítva tányérnyi fogaskerekek vonszolják az időt. Mintha rozsdamentes lábast olvasztottak volna a fejemre, érzem a nyomást a halántékomon, kongnak rajta az apróra őrölt másodpercek. Várom, hogy megkérdezd, én hogy érzem magam,
(mint kondenzcsík az égen, ami épp most foszlik szét
mint a balkonládába fagyott, bálnaszárnyformájú kaktuszok
mint a bakancs talpában rekedt E hang elnémuló zöngéje, ami sosem koppant el igazán a macskaköveken)
de azt hiszem, téged a szomszéd asztalnál ülő lány jobban érdekel. Két térde közé szorítva próbálja megtartani a méteres Osram csövet, amíg belefacsar az ásványvizébe egy félmaréknyi citromdarabot.
A víz univerzális oldószer, meghatározza a sejtek fizikai tulajdonságait.
Két százalékban oldott Ketodex, háromban koffein vagyok. Reggel kiszámoltam, de nem merem mondani, már a víz alatti hányástól való szorongásomnál azt mondtad, fura vagyok. Meg mikor arról meséltem, hogy Amerikában 72 ezer katicát engedtek szabadon egy bevásárlóközpontban, mert a növényeken elszaporodtak a kártevők. Azt mondtad, szép, én meg aggódtam, hogy ha elfogy a levéltetű, vajon lesz-e nekik elég lisztharmatgomba.
A biztonsági őr az ajtóban szikkadt kekszet rágcsál. Nézi, ahogy a maradék 55 százalék víz szublimálódik a szomszéd lány és köztem feszülő szűk öt méteren.
(mint bolyhos zseníliával kettémetszett ég
mint atavisztikus úszóval született bálna, gyomrát feszítik fagyott kaktuszok
mint a bakancs, amire zoknit húztak, hogy ne csússzon a járdára fagyott jéglemezeken)
A lány búcsút int, talán várja már egy fiú, aki melegfényű izzással szeretné szobáját megtölteni. Otthon veszik csak észre, hogy a fényszín nem állítható, növények számára készült, írja a mellékelt tájékoztató. Holnap majd elmennek az Obiba, hogy a várható 13 ezer órányi élettartamnak megfelelően válasszanak hozzá pozsgásokat és rezgőpázsitot.
Csak miután a lány kilép a forgóajtón, kapom a hogyvagyot, a kávédaráló monoton zúgásától alig hallom, inkább csak a szádról olvasom, hogy nehogy megint valami suta hasonlattal felelj.
(mint zsenília dróttal fojtogatott bálna
mint az égbolt, amire kaktusztüskékkel szúrják fel a csillagot
mint a felesleges zokni egy ócska hasonlatban)
A kávét pontosan öt kortyra iszom meg, mutatja a csésze falát körbefutó, öt szabályos vonal. Nézem a férfit, ahogy biztonságom morzsára rágott maradványai zubbonya mellrészére hullanak, és azon gondolkodom, attól, hogy fél napon keresztül bámultam az ágyneműn a nyugtató zöld bukszusokat, stresszmentes lettem-e vagy életképtelen. Most nem tudom, vissza, vagy épp fel kellene szomorodnom ahhoz, hogy konszenzuális formában tudjam folytatni a szenvedést.
Megőszültem tíz óra alatt, mondom végül.
Azt kérded, bánom-e, de fogalmam sincs, hogy az őszülésre vagy az elhagyásra gondolsz. A választ a szemedben keresem – látom, mennél is már, türelmetlenül csavargatod a sáladat –, de nem nézel rám, tekinteted molasszá kövült a lány elhűlő helyén.
Nem, nem vagyok döntésképtelen, csak megrémít az igen és nem közt feszülő, feloldhatatlan diszkrepancia.
Eszembe jut a teknős, amit a Fényes Tanösvényen láttunk, páncélján algát és úszómohát egyensúlyozott. Meg a hitlerbajszos férfi, aki szénkefementes polírozóval akarta megtisztítani.
Egyszer azt mondtad, tíz méterrel a víz alatt csaknem tökéletes a csend. De az is lehet, csak képtelen vagy bármit is meghallani, gyerekkorodban túl sokszor szúrták fel a füledet.
A katicák télre a növények tövéhez és a kavicsok alá vackolják be magukat, a teknősök öt hónapig szenderegnek a föld alatt. Bár, sokan azt mondják, a hirtelen felmelegedés sem kevésbé halálos, mint a talajmenti fagy.
A kávéfőző még kattan egyet, aztán elnémul a berregés. A légzéssel elrontott abszolút csendben hallom, hogy valaki más bakancsa kopog a párkányon kókadozó jégsapkás kaktuszok alatt.
Másodközlés; a novella eredeti megjelenési helye a Kalligram folyóirat.
(Fotó: Eclipse Chasers, kép forrása: Pexels)