novella

London Katalin: Kovácsné sarkon fordul

A téglalap alakú fényképekre tagolt lap magába foglalta az összes nyarat, amit piros teraszos háromemeletes SZOT üdülőkben töltöttek, nyurga siheder nyárfák árnyékában vagy vízparton kockás pokrócon hasalva, a látképen kék víz és az égbolt határán vitorlás hajók.

novella

Papp József: Tábori posta száma 217/68

Erdélytől Sztorozsevoje-ig akárhányszor kinézett az őket szállító vasúti vagon ablakán, úgy érezte, a pokol egyre mélyebb bugyrai felé haladnak. A házak többsége romokban állt, utak mellé döntött vagy vonszolt autóroncsok, kilőtt harckocsik mellett haladtak el.

novella

Hetényi Csaba: Apák karácsonya

Bátyáim szerint alapos műgonddal választotta ki a fenyőt, megvette a halászlevelet, elkészítette a kocsonyát – ezekből mi, fiúk, sosem ettünk –, megírta a képeslapokat és anyával forintra pontosan kiszámolva egyforma értékű ajándékot tettek nekünk a fa alá.

novella

Kaiser Vivien: A rozmár bejglije

Megérinti a szája feletti apró sebhelyet. Azt a tizennegyedik karácsonyán szerezte. Akkor tanulta meg, mikor kell távol maradnia az apjától: akkor, mikor a tokája izzadni kezdett, a mélyen ülő szemek vörösbe fordultak, a hatalmas bajusz pedig bizonytalanul megremegett.

novella

Salánki Anikó: Dísz a karácsonyfára

Talán nem is tűnne olyan ijesztően magányosnak, de már hetekkel hamarabb csak azt harsogja az összes reklám, hogy vegyen mindenki ajándékot, mert jön a család, meg mindenféle extra finomságot kell főzni-sütni az unokáknak. – Ha lenne kinek! – sóhajtott fel ilyenkor.

novella

Nagy Annamária: Anyámnak

Rendeltük Ámerikából a milliós gyógyszereket, tömtük bele a gyógyteát, hozattuk a varázsgombát, sőt, még látót is hívtunk hozzá, aki lehúzatta velünk a redőnyöket és sámáni üvöltéssel űzte ki belőle a rákot.

novella

Németh-Nagy Nóra: Várakozás

Öregek vagyunk mi már a meglepetéshez, fiam! – mordult fel az apja, és bekapott egy szelet kolbászt. 90 éves is elmúlt már, és kicsattant az egészségtől, annak ellenére, hogy hentesinas kora óta minden reggelt kolbásszal indított.

novella

Hetényi Csaba: Perzsa

A bunda alatt a szekrényben Nóra egy bőrkötéses könyvet talált, melynek gerincére a dédipapa nevét nyomtatták arany betűkkel. Ismerős volt ez a felirat. A könyv lapjait valaki tőből kitépte.

Exit mobile version
%%footer%%