Gerencsér Mária: Az ember, aki csak élni nem felejtett el
Mesélt ő szerelemről, barátságról, utazásról, mesélt, míg bírta hanggal, mesélt bárkinek és mindenkinek. És úgy élt, ahogyan sohasem hitte volna, hogy még valaha fog.
Category: novella
Máté Zsani: A boldogság ára
Az ötven körüli kopasz, testes férfi belefolyik a konyhaszék réseibe, mint egy meztelencsiga. A golyóstollával babrál éppen, amikor belépek a konyhába.
Kiricza Diána: Rekviem egy szőke kontyért
Ha még egyszer találkoznánk, akkor azt válaszolnám, hogy ünnepeljük meg a barátságunkat, ami negyedszázados, és megint hülye lennék, egy szemérmes vénasszony, aki szavakkal nem tudná elmondani, hogy mennyire szeret téged,
Spenger Kincső: Beethoven Kelenföldön
Für Elise. De hát azt öt perc alatt csaptam össze udvarlási céllal! Az egy bagatell, egy ujjgyakorlat, mégis hogy terjedhetett el ez a legjobban?
Várkonyi András: Varjúháború
A Köztemetőben láncfűrészes közmunkások jelentek meg. A Kiserdőt lezárták a kirándulók elől, hogy a sétautakat csőre töltött fegyverrel, fejükbe szállt vegyes pálinkával, férfiasságuk és társadalmi hasznosságuk fölényes tudatában ellepjék a vadásztársaság tagjai.
Papp Eszter: Beleolvasok
Az ember mindig retteg, ha saját magával szembesül. Akkor számot kell adnia. Neked sok titkod volt, mindig is ez volt az érzésem. És nekem is.
H. Rajk Tünde: Én vagyok a remete
Ő egyszerűen csak egyedül akart lenni. Csöndre vágyott. Elmélkedni, gondolkodni, és a magányban keresni az Istent.
Erdődi-Juhász Ágnes: Csaknem tökéletes
Egyszer azt mondtad, tíz méterrel a víz alatt csaknem tökéletes a csend. De az is lehet, csak képtelen vagy bármit is meghallani, gyerekkorodban túl sokszor szúrták fel a füledet.
Darvas Orsi: Éjjeli pacsirta
A telihold fényében egy kecses, barna bőrű, ébenfekete hajú nőt pillantott meg. Majdnem lebukott, ahogy elnevette magát, mert Hófehérke jutott eszébe róla, buja kiadásban.
Susánszky Éva: Féltékenység
A járdán fekvőt eltakarták a körülállók, alig tudott a lábak közt hozzáférni. Bambán nyalogatni kezdte, először a kezét, aztán az arcát. Szegényke, mondták, de nem tudta, hogy ez a sajnálkozás kit illet, őt, aki magára maradt, vagy azt, aki őt magára hagyta.
Petres Kincső: Akik már kirepültek
A Bartókon sétálok haza. Itt költöztünk először össze a volt férjemmel, egy gangos bérház negyedik emeletén. Talán, ha időben ismertem volna azt a másik nőt, elköltöztünk volna egy másik ország másik városába, hogy soha ne találjon ránk.
Papp József: A tanító néni
A szegények olcsóbban vásárolhatnának a Penny-ben, de ott nincs hitel. A kisboltban van. Ha meg felgyűlt sok hitel, lehetett önkormányzati segélyt kapni, amit csak aláírtak, és már ment is a pénz a boltba. Semmi kockázat.
Bankó-Erdősi Viktória: Kicsik és szépek
Parányi voltál, én mégis minden kórházi látogatásomkor elmondtam, hogy gyönyörű vagy. Sosem hitted el. Pedig nem hazudtam, sem kegyeset, sem kiterveltet.
Mármarosi András: Látomás
A hang azt mondta, hogy Kovács András. Azóta sem hallottam Istent megszólalni. Ez ugye valamikor novemberben lehetett? – nézett Andrásra, és látszott rajta, hogy megerősítést vár.
Salánki Anikó: Zserbó néni
Nagyapám felállt, ez egy kicsit nehezen ment, mert mondjuk az ünnepvárás örömére minden nap bedűtött vagy fél literrel a jobbikból, majd derékban meghajolva bemutatkozott.
Gerencsér Mária: Roli bá’
Ja, meg mondta, hogy majd küldjek még táncos videókat, és hogy szerinte ebből meg is lehetne élni” – ezen a ponton Vikinek muszáj volt félbeszakítania a monológot, egyrészt, mert alig bírta követni, másrészt, mert kirázta a hideg.
Osváth Zita: A szőke herceg nem létezik
Három éve úgy élt, hogy összevissza lopott. Mindig csak annyit, amennyiből éppenhogy megélt, ezért meglehetősen sovány volt. Gyakran buszmegállókban aludt, télen pedig aluljárókban. A ruhája mindig szakadt és koszos volt.
Cselőteiné Álló Borbála: Áramlás
Előveszem az ambuláns lapot, az áll rajta, hogy IUGR gyanúja miatt a területileg illetékes kórházba irányítjuk kontroll ultrahang céljából.
H. Rajk Tünde: Tarzíciusz katonája
– Boldog volt attól, hogy az életét áldozta egy darab kenyérért? – gúnyolódott Cornelius.
Marcus a fejét ingatta.
– Az a kenyér a keresztények számára felbecsülhetetlen kincs. Eucharisztiának hívják.