Futás, gyorsabban, gyorsabban, zakatolt a fejében, már a teljes Heathrow reptér az ő nevétől visszhangzik. Harmadszor kiabálja a hangosbemondó, Miss Herczeg, Miss Herczeg, last call.
Végre odaért a pulthoz, lecsapta rá az útlevelét, benne a beszállókártyával, közben elhadarta az ott álló basszus, de jóképű pasinak, hogy New Yorkba megy, és már szólítják. A férfi gyorsan átfutotta a beszállókártyát, felemelte a telefont, ékes brit angolsággal vázolta a helyzetet, majd közölte, hogy huszonhármas kapu, megvárják, ne aggódjon, és szívdöglesztő mosollyal visszaadta az útlevelét beszállókártyástól.
Megköszönte, és futott tovább, majdnem hasra esett valaki bőröndjében, a nagy lendülettől kicsúszott a kezéből az útlevele, egy jó darabon szánkázott a szürke kövön, majd egyre lassulva megállt.
Hát ez nem az ő napja.
Felkapta az útlevelét, amiből kihullott egy névjegy. Tom Taylor, Flight supervisor, olvasta a kis szürkéskék téglalapon. Önkéntelenül is elvigyorodott, a basszus, de jóképű belecsempészte a névjegyét az útlevelébe?
A válla felett visszanézett, a férfi a pultra támaszkodott és őt nézte, sőt, ha jól látta, még rá is kacsintott. Hű, de magabiztosak vagyunk, gondolta.
Rohant tovább, közben ezen a hirtelen jött állásajánlaton morfondírozott. Amikor felhívták New Yorkból, az első reakciója, amit közölt is a vonal másik végén lévővel, hogy szórakozz valaki mással, és lecsapta a telefont. Na persze! Majd pont az egyik legnagyobb amerikai jogász cég nyújtja ki utána a kezét. Egy budapesti semmi kis bírónő után… Hát hogyne!
Mi az, hogy semmi kis bírónő? – feddte meg magát azonnal. Olyan perek vannak mögötte, amiről mások csak álmodozhatnak. A híre, hogy szigorú, ámde a végletekig igazságos, már messze megelőzi.
22C, állt meg az üléssor előtt.
Ó, a kurva életbe! Hát nem! Ez tényleg nem az ő napja! Nem fog majd’ hét órát ülni e mellett a fasz mellett. Végignézett a gépen, minden ülésről őt bámulták. A későt. A vállára egy kéz nehezedett:
– Kérem, Hölgyem, foglalja el a helyét! Azonnal indulunk – ahogy a légiutaskísérő kimondta ezt, már érezte is lába alatt az óriási géptest mozgását. Feldobta a csomagját a feje fölé, majd vonakodva, de leült a helyére.
– Örülök, hogy látlak – szólalt meg mellette a férfi.
– Legalább az egyikőnk örül – válaszolta, és nem nézett rá.
Nem fog vele beszélgetni. Nem. Még ha az élete múlik rajta, akkor sem! Olvasni próbált, de két sor után feladta. Ölébe ejtette a klasszikust. Bőgni tudott volna. De ezt most nem engedheti meg magának. Főleg nem Erik előtt.
Erik. Szó szerint összefutottak az utcán, ő akkor is rohant, tele volt a keze a Sarlós kontra Kaszás per anyagával. Ahogy rohant ki a bíróság épületéből, valamiben megbotlott, és egyenesen belezuhant a férfi karjába.
Csodák csodájára egyetlen papír sem landolt a földön. Erik remegő orrcimpákkal, tüzes vággyal a szemében, erősen tartotta. Ellenállhatatlan volt. Már aznap este ágyba bújtak, és aztán mindig mindenhol, ahol csak lehetett, eszelősen szeretkeztek: mosógép tetején, erdő szélén, autóban, a bírósági szobájában, a folyosó vécéjében…
Később kiderült, hogy Erik ugyanolyan szerelmes, mint ő, viszont nem csak belé.
– Nem tetszik? – hallotta meg a férfi hangját.
Értetlenül nézett rá.
– A könyv – mutatott Erik az ölében pihenő kötetre.
– Közöd? — sziszegte vissza.
– Jól van már, Katka! – Erik bizalmaskodva hajolt közelebb hozzá. – Meg ne egyél, de mégiscsak itt ülünk egymás mellett, közel hét órát! És amúgy is tisztázhatnánk, hogy miért hagytál el – mondta, és közben úgy vigyorgott, hogy neki megfordult a fejében, le kéne húzni a pasinak egy pofont.
– Neked soha többé nem vagyok Katka!
– Dehogynem. Nem is tudnálak másképp szólítani.
– Azért csak próbáld meg! A hivatalos megszólításom doktornő, vagy esetleg bírónő. Maximum szólíthatsz Katalinnak – mondta, és a tőle telhető legjegesebb pillantást vetette a mellette ülőre.
– Mindig imádtam, amikor mérges vagy – mondta a férfi, és vágyakozva nézett rá.
Lehunyta a szemét. Miért pont ide szólt a jegye? Mi van, vagy mi volt ebben a kapcsolatban, amit neki meg kellett ebből tanulnia?
Amikor először döbbent rá, hogy nem csak ő van Erik életében, olyan patáliát csapott a Westend előtt, hogy fél Budapest zengett tőle. Aztán amikor kiadta a dühét és sarkon fordult, ott állt előtte egy koldus, kezében egy kókadt vörös rózsával, amit felé nyújtott, és azt mondta, ez a férfi szereti. Higgye el! Hát persze, gondolta akkor, és a rózsát az első kukába hajította. Mintha az tehetett volna bármiről.
Két hétig nem találkoztak, aztán összefutottak egy partin a Komjádi uszoda tetején. A férfi nem magyarázkodott, de olyan természetességgel fogta meg a kezét, mutatta be az ismerőseinek, hogy nem tudott ellenállni neki. Erik ismét elhitette vele, hogy ő a legfontosabb, az egyedüli, a kiválasztott.
Amikor másodszor is rájött, hogy Erik megcsalja, telefont és zárat cserélt. És szenvedett, mint egy kivert kutya. Mentségeket keresett a férfinak, és indokokat magának, hogy miért hívja fel.
Legközelebb a MOM Parkban futottak össze, Erik ment utána, észre sem vette a férfit, csak akkor, amikor az hátulról megfogta a kezét, megpördítette, magához húzta, és tett vele két tánclépést. A szeme sarkából látta, ahogy néhány vásárló irigykedve nézi őket. Ha tudnátok! – gondolta, mégis belesimult a férfi karjába.
Abban az évben nyaralni is elmentek, a Kanári-szigetekre. A férfi kérés nélkül hozta a koktélokat, terítette le a fürdőlepedőt a napozóágyra, kente be naptejjel a hátát, a lábát, felpattant, ha valamire szüksége volt, le sem vette a szemét róla, és Katka megint úgy érezte, ő az egyetlen, a legfontosabb, a pótolhatatlan. Két hét után jöttek haza lesülve, boldogan.
Nem sokkal később élete legnehezebb perén volt túl, és boldog volt, mert mind a sajtó, mind a pro- és kontra résztvevők elégedettek voltak az ítélettel.
Katkával madarat lehetett volna fogatni, és rögtön arra gondolt, elmehetnének valahova vacsorázni. Erik már biztosan otthon van, nézett az órájára, és felautózott Mártonhegyre.
Azonnal meglátta őket, kéz a kézben jöttek ki Erik lakásából. Katka csak ült az autóban, bámulta az összefonódott kezeket, a boldogságtól ragyogó arcokat, és úgy érezte, ráomlott az egész világ.
Ekkor jött New York.
És most itt van. És Erik is itt van.
– Te mit keresel ezen a gépen? – fordult a férfi felé.
– Mégiscsak szóba állsz velem?
– Ne baszakodj velem! Mondd meg, miért vagy a gépen!
– Utazom – vigyorgott a férfi.
Katka felpattant:
– Le akarok szállni! – kiabálta. – Azonnal le akarok szállni! – és futott előre a pilótafülke felé, de hiába rángatta az ajtaját, az nem nyílott.
Mögötte Erik hangját hallotta:
– Úgysem szabadulsz tőlem!
Az ágyneműbe tekeredve ébredt, az egész teste úszott az izzadtságban, keze, lába remegett. A szíve olyan tam-tamot járt, hogy a ritmust bármelyik afrikai törzs sámánja megirigyelhette volna. Végre kikecmergett az ágyból. Kibotorkált a konyhába, ivott egy nagy pohár hideg vizet, majd azzal a mozdulattal a falhoz csapta a poharat.
– Bassza meg! Jól van, nem bánom! Elfogadom az állást. Irány New York!
(Fotó: Tim Gouw, kép forrása: Pexels)