Eleinte szégyellte magát miatta. Később, ahogy álmatlansága túlcsordult a késő esti órákon és torz formába öntötte hajnalait, kialudt a szégyen. Ennyi idős korára megtanulta, hogy a makacs érzelmekért ne vádolja magát, de elfogadni is nehezen tudta, hogy ekkora erővel tör rá a féltékenység. Honnan jön? Mit akar tőle?
Férje három éve halott. Az utolsó években csiszolódtak össze igazán. Túl voltak már a hatvanon, amikor örököltek egy kis vagyont, amiből nyitottak az utcájukban egy vegyeskereskedést. A szűkös nyugdíj mellé a kisbolt éppen annyit hozott, hogy végre el tudtak utazni néhány helyre. Első generációs értelmiségiek, tanárok voltak, aktív éveikben csak belföldi nyaralásra futotta pénzükből. Ámulva látták, hogy tényleg kicsit másként élnek az emberek Spanyolországban, mint Finnországban, Ausztriában, mint Magyarországon, és hogy ez nem csak a pénzen vagy a kulturális különbségeken múlik. Máshol vannak a hangsúlyok, és ettől megváltozik a hangulat. Olaszország lett a kedvenc, minden évben kétszer is visszatértek, egyszer a hegyekbe vagy a tengerpartra, egyszer a városokat újranézni. Padova, a kis ékszerdoboz volt az a hely, ahova Márti mindig visszavágyott, Gyuri pedig Firenzéért rajongott. Az utazások közti időket szépen kitapasztották az ünnepek, amikor felnőtt gyerekeik kerültek újra a középpontba, és a mindennapok, a kisbolt törzsgárdájával való pletykálkodás.
Márti megélte a boldogságot, sokszor mondogatta, főleg elalvás előtt, mikor szerette számba venni az aznapi érzéseit, hogy irigylésre méltó életet élnek. Kettejük közül Gyuri volt a hiúbb, és a zárkózottabb is. A férfi jelenét mindig fűszerezte valamilyen érzés a múltból, egy kis elégedetlenség a dolgok kimenetelével, aminek a hátterében az asszony tudomása szerint be nem váltott írói ambíciói álltak. Gyuri irodalomtanárként egyszerűen nem merte komolyan venni tehetségét, mert attól félt, úgysem lesz olyan jó, mint a legjobbak.
Mindig figyeltek arra, hogy lemondható szállásokat foglaljanak, arra az esetre, ha közbejönne valami, csupán egyszer tettek kivételt, és persze pont akkor jött közbe egy nem várt esemény, Márti legjobb barátnőjének a temetése. A nő rábeszélte férjét, hogy utazzon el nélküle.
– Firenze a kedvenc városod. Átgondolod a dolgokat. És én is szívesebben lennék most egyedül.
– Biztos?
– Ismersz.
Így hát szabadságot adtak egymásnak, élje meg ki-ki aktuális dolgait, és Márti úgy érezte, a viszontlátás öröméért is megérte a két hét különlét. A nyugdíjas házaspárok túlságosan egymás nyakába vannak varrva, gondolta. Aztán szokás szerint ő pakolta ki Gyuri bőröndjét, és talált benne egy szív alakú követ. Közönséges kő volt, épphogy szív alakú, de azért jól kivehetően az.
– Örültem a sálnak is, de valamit elfelejtettél odaadni.
– Mi?
– Hát ezt.
Márti kinyitotta tenyerét, markában ott volt a kavics, mosolyogva tolta Gyuri orra alá. A férfi azonban ahelyett, hogy felderült volna, zavarba jött. Nagyon.
– Igen – mondta végül, és „főzök egy kávét” felkiáltással ki is ment a szobából.
Márti nagyon furcsának találta ezt a jelenetet, de múltak a napok és a hetek, és az élmény elhalványodott. Annyira bízott a férjében, hogy nem gondolta tovább azt, amit lehetetlennek talált.
Gyuri autóbalesetben halt meg, egy évvel a firenzei nyaralás után. A kocsi szakadékba zuhant és kigyulladt, majd porig égett.
Három év kellett, hogy Márti esze már ne minden pillanatban férje halálán járjon.
Ahogy azonban az egyik kín enyhült, úgy kapott lángra szívében a másik. Valamelyik este, miközben a könyveket válogatta a polcon, kezébe került az a bizonyos kő. Elmerengve szorította tenyerébe. Még mindig nem gondolt semmire, ám az éjszaka közepén arra ébredt, hogy valami nagyon nincs rendben, és ezúttal nem az, hogy Gyuri elégett az autóban, vagy hogy egyedül van és hiányzik a párja. Valami, valaki, talán egy másik nő.
– Féltékeny vagyok – mondta ki hangosan, mert gondolatnak túl hihetetlen volt.
Vajon kitől kapta vagy kinek szánta ezt a követ Gyuri? Merthogy nem neki, az egészen biztos. És jött az álmatlanság, azzal együtt a kimerültség, az ingerültség, és a többi velejáró. Tíz kilót fogyott diéta nélkül, és súlyos hajhullástól szenvedett. Nem vette fel a gyerekeinek a telefont, mert nem volt kedve beszélni velük. Ez így ment egészen addig, míg kihagyta a lánya szülését, mert elfelejtette, hogy mindenórás terhes, és két hónapos korában látta először az unokáját, mikor egy délelőtt nagy nehezen rászánta magát, hogy visszahívja gyermekét.
Nem volt nehéz kinyomozni, hova is foglaltak szállást annak idején. Márti beült az autójába, és egyhuzamban elvezetett Firenzéig. Kivett egy szobát abban a szállodában, ahol férje is egyedül lakott, ágyba dőlt, és tizenkét órát álmatlanul aludt. Másnap reggel vidáman ébredt, mint aki csak kirándulni jött. Hatalmasat reggelizett, és nyakába vette a várost. A nyomozással ráér másnap is foglalkozni – gondolta. Ám úgy alakult, hogy nem volt rá szükség. A kis pizzériában, amit ebédhez kinézett, mint mágnes vonzotta a tekintetét egy idősebb pár. A nő harsány, de igazi olasz szépség, kortalanul ragyogó. Minden mozdulatából, hangsúlyából érezni lehetett, nincs kétsége afelől, hogy a világ a lába előtt hever. A férfi pedig Gyuri volt. Márti megszédült, tényleg majdnem eljárult, de végül sikerült feltűnés nélkül kihátrálnia. Lihegve, zokogva, remegve szaladt vissza a szállodába, de mindeközben valahol legbelül azt érezte, hogy nem érez semmit. Ez volt a legfurcsább az egészben. És ez a semmi lassan, miközben vörösbort kortyolt szobája csendjében, megkönnyebbüléssé vált. Ezen az éjszakán is kialudta magát. Majd autóba ült, és meg sem állt Padováig. Maradt még egy hetet.
(Fotó: Toni Reed, kép forrása: Unsplash)