– Én ezt nem akarom!
– Ha már elkezdted, fejezd be!
Fekszel az ágyon meztelenül, fekete szőr borítja testedet, két tenyereddel a tarkódat támasztod, a könyököd a párnán, én melletted ülök törökülésben, jobb kezem a farkadat masszírozza. A lepedő gyűrött, a világosszürke nadrágom kigombolva, sliccem lehúzva, pólóm alatt a kikapcsolt melltartóm kornyadozik. Ha már nem dugunk, legalább ezt csináljam, közölted hidegen. De én ezt sem akarom. Elveszem a kezem, és kifordulok az ágy szélére. Leteszem a csupasz talpam a hűvös padlóra. Azon gondolkodom, mit csináljak, hogy ne a szex legyen a téma. Bármit teszek, szerinted felhívás keringőre. Iszok az ágy melletti borosüvegből. Kajánul felnevetsz, hogy ezzel is csak hergellek. Zavarba jövök. Minden mozdulatomra figyelek, hogy ne legyen erotikus. Kiszáradt a szám, mikor megnyalom, vigyorogsz, hogy csak játszadozom veled. Olyan jó lenne sírni, akkor talán átölelnél és megvigasztalnál, de csak ülök mozdulatlanul és némán. Abból csak nem lehet baj. Számomra idegen ez a világ. Nem értem, mit kezdtem el, és mit jelent az, hogy befejezni.
Hogy jutottunk ide? Éjszaka a pubba lépve egyből kiszúrtam a magas, sportos alakodat, és megörültem neked. Előző nyáron láttalak utoljára, mikor abban az utazási irodában töltöttem a kéthetes nyári gyakorlatot, ahol dolgoztál. Tetszett a mindig mosolygós arcod, a kiugró ádámcsutkád, és örömmel jártam dolgozni. Miattad. Ittam a szavaidat, ahogy tanítottál és magyaráztál az utazásszervezésről. A kocsmában néhány vodkanarancstól felbátorodva odamentem hozzád – már nem középiskolás diákként, hanem mint érettségizett felnőtt. A nyolc év korkülönbség ellenére úgy éreztem, egyenrangúak vagyunk. Táncoltunk. Nevettünk. Csókolóztunk. Szúrt a borostád, de nem foglalkoztam vele. Végre észrevettél. Figyeltél rám. És most itt ülök az ágyad szélén, és az jár a fejemben, hogy ez biztos valami tévedés. Hova lett a sármos, kedves, okos, vicces pasi? Felkelsz az ágyról. Reménykedem, hogy végre elfogadtad a nemeket, felöltözöl és beszélgetünk, elnézést kérsz, és minden jó lesz. Tévedek. Megállsz előttem, a péniszed fenyegetően rám mered, körülötte a szőr rövidre van nyírva.
– Ezt akkor is be fogod fejezni! – parancsolsz rám, és mielőtt megszólalnék, már a számban van a farkad. Menekülni nem tudok, mert a kezeddel satuként tartod a fejemet, a csípőd diktálja a tempót. Rám förmedsz, hogy legyek gyengédebb, ezért az ajkamat a fogamra húzom. Becsukom a szemem. Egyre erősebben tolod előre a fejemet. Magamban mantrázom, hogy ki kell bírnom. Feladtam a hiábavaló ellenállást. Egyszer véget kell érnie ennek a rémálomnak. Koncentrálok, hogy ne öklendezzek. Rohadt ribancnak érzem magam. Folyik az orrom. Alig kapok levegőt. A tenyerem izzad, karom élettelenül lóg mellettem. Ez nem velem történik, ez nem én vagyok. Egyre gyorsabban mozogsz. Az ajkamat már egyáltalán nem érzem. Nincs testem, csak egy száj vagyok. Te is megszűntél, csak egy fasz vagy. Nem emberek vagyunk, csak testrészek. Egy mélyről jövő, rövid kiáltás és a keserű íz a számban jelzi a lidércnyomás végét. Lenyelem. Kirohanok a fürdőbe, és elsírom magam. Hideg vízzel megmosom az arcom, kiöblítem a szám, majd belenézek a tükörbe. Egy mocskos kurva néz vissza rám. Arcom fakó, mint az aszály sújtotta talaj, duzzadt ajkam eleven sebként piroslik. Leköpöm a tükröt. Ekkor veszem észre, hogy az ajtóban állsz, és röhögsz.
– Jaj, minek ez a jelenet!? Ne játszd az ártatlan kislányt!
Szavaid belém mártott kések, megsemmisítenek. Jobban fájnak, mint ami előttük történt. Rágyújtok, hogy elnyomja valami a keserű ízt.
Pár órával ezelőtt vidáman, boldogan, szeretetre éhesen léptem be a legénylakásod ajtaján, és megalázott, kiüresedett, lelketlen picsaként távozom.
Nem tudom, te hogy emlékszel arra a fülledt nyári éjszakára. Egyáltalán emlékszel-e rá. Én próbáltam elfelejteni, meg nem történtté tenni, kiradírozni, bagatellizálni – sikertelenül. Hogyan felejthettem volna el? Téged szoptalak le először. A te farkad volt elsőként a számban. A keserű íz beleette magát minden sejtembe, és belülről rohasztott. Szavaid, melyek szerint be kell fejeznem, amit elkezdtem, kijelölték az utamat. Magamat okoltam minden egyes erekcióért, és szó nélkül térdeltem le bárkinek. Ennek ellenére sosem gondoltam, hogy vonzó lennék, inkább azt, hogy egy eszköz vagyok. Arra is megtanítottál, hogy semmit sem ér, ha nemet mondok, ha elhúzódom, ha ellenállok, mert a férfiak vágya mindennél fontosabb. Ráadásul az a vágy független tőlem, a tetteimtől, a testemtől, nekem csak a kielégítés a feladatom. Másnak az orális szex a felszabadult szexualitás része. Nekem egy menekülési út lett, amin keresztül elkerülhettem a behatolást.
Nem az érettségitől lettem felnőtt, hanem azon a kibaszott éjszakán.
(Fotó: Yoann Boyer, kép forrása: Unsplash)