Zavartan röhögcsél, és újra elolvassa az egymondatos kérdést. Visszagörget, mintha a cset korábbi párbeszédében bármi utalást, előzményt találhatna erre a semmiből jövő üzenetre. De ott csak olyanokat talál, mint „Köszi, most nem kell három hordó, elég a kettő. Pilseni típusúból viszont jöhet a három.” “Akkor pénteken reggel kilenckor viszem. Átküldtem a számlát.” És így tovább. Lehúzza a hüvelykujját a képernyő aljára, és bal kezével megvakarja sörtehaját. Hát, én ezt nem értem, mormolja. Mit? Hajol a mellkasára a felesége, és mielőtt bármit tehetne, az már el is olvasta a kék alapon fekvő kérdést. Ki írta ezt? – ugrik fel a nő, megreccsen az ágy, már évek óta recseg, egyre nehezebben viseli a súlyukat. A Reni küldte. Milyen Reni? Az Ajtóssy, a szentiváni kocsmás. Az asszony levegőért kapkod, aztán összehúzza a szemét, Zoli tudja, mit jelent ez, ismerős neki az égkékből sötétre váltó szembogár színe. Kényelmes fekhelyét elhagyva, feltartott kézzel áll fel, egyik kezében, mintha fegyver volna, tartja a Samsungot. Állnak az ágy jobb és bal oldalán, köztük huszonkét év közös élet, a levélmintás ágytakaróval borított IKEA bútor.
Ajtóssy Reni? Sose beszéltél róla. Mi közöd neked hozzá?!
Az égvilágon semmi, hebegi Zoli, egyáltalán nem érti, hogy kerültek ebbe a helyzetbe. A lusta szombat estén, a sporthírek olvasása közben miként fordulhatott akkorát a világ, hogy neki most valami megmagyarázhatatlant kell megmagyaráznia? Én viszem neki a sört, minden pénteken, veszi sorra az ártatlan eseményeket, Reni és az ő teljesen jelentéktelen közös történelmét.
Valamiért mégis ezt írta neked! Magyarázd meg! A felesége megkerüli az ágyat, egészen közelről akarja látni a reakcióját, észre akarja venni, ha megrándul a szemhéja, ha elvörösödik a füle, vagy ha egyetlen izzadságcsepp is megjelenik a homlokán. Zoli farkasszemet néz haragos nejével, és sose bocsátja meg magának, hogy nem bírja állni a vádló tekintetét, földre szegezi a magáét, és ezzel végzetes hibát vét.
Na, mi az? Nem tudod megmagyarázni? Hiába Zoli a magasabb, száznyolcvankettő, a nő meg csak százhatvannyolc, ezen a megfurcsult szombat estén most mégis ő a kisebb.
Nincs mit megmagyarázni, dadogja, utoljára az érettségin dadogott, négyszer is neki kellett futnia a negyedik Bélának, valaki fel is nevetett a fehér inges diákok közül a háta mögött, az érettségi elnök pisszegett, és türelmetlen, körkörös csuklómozdulatot tett felé, mint a közlekedési rendőr az egysávosra szűkített forgalom irányításakor. Nagy levegő, tagolt beszéd, jut eszébe Zolinak, de valamiért csak bután nevetgélve tudja folytatni: Talán csak tévedés.
Te ezen most röhögsz?
Persze, hogy röhögök, hát tök abszurd az egész. Semmi közöm ehhez a nőhöz. Én csak a sört szállítom neki.
Ez is olyan, mint az a másik, a Vivike, akinek meg csak a kocsiját bikáztad be?
Nem, nem olyan.
Mert?
Most tényleg vissza akarsz menni húsz évvel ezelőttre?
Ne terelj, ne terelj, nem vagyok olyan hülye, mint tizenhét évesen.
Hát, én se.
Tudod, mit mondanak? Aki egyszer megbotlik…
Basszus, hülye kamasz voltam. Nem hagytam ki egy kínálkozó lehetőséget. Két hete se ismertelek, nem tudtam, hogy mi lesz belőlünk, mármint honnan tudtam volna akkor, hogy veled élem le az életem.
Hát, én meg tudtam, mert olyan hülye voltam, hogy megláttalak a Vaskapu diszkóban, és rögtön tudtam, hogy te vagy a nagy ő.
Mert a nők mindig bölcsebbek.
Ne hízelegj! Mióta ismered?
Mit tudom én? Pár éve.
És? Hogy van ez? Cipelted a büdös hordókat, ő meg kikezdett veled? Vagy te vele?
Nem kezdett ki senki senkivel!
Olvasd csak fel még egyszer, mit írt!
Zoli megint vizsgahelyzetben érzi magát, próbálja tagoltan és érzelemmentesen olvasni:
„Miért nem vettél feleségül?”
Van ennek a Reninek gyereke?
Honnan tudjam? Nem is érdekel!
Gondolkozz csak! Van?
Zoli összpontosít. Nem érti, miért fontos ez. De ha a felesége Sherlockot akar játszani, neki muszáj Watson doktornak lennie. Biztos van logika abban, amit most abban az okos kis fejében futtat, csak ő még nem érti. Ahogy általában.
Asszem két lánya van.
A felesége váratlanul az ágyra roskad, és sírva fakad.
Ez azért van, mert nem lett gyerekünk, ugye? Mellettem sose lehettél apa. Nem lehetek neked már életed szerelme, mikor csak állunk itt magunkban, csak vagyunk, mint a lakótársak, nem anya, apa, nem szülők, csak együttélők, akiknek közös a jelzáloghitele.
Zoli most zavarodik össze igazán. Történetesen tök elégedett a nyugodt kis életükkel, minden olyan simán csúszik, mint kés a vajban, erre most egy hülye üzenet avassá teszi azt a vajat.
Hogy lehet ezt visszafordítani? Fogalma sincs.
De hát nekem jó így, nyögi ki nagy nehezen.
Hogyan? Hogy félrelépsz, ha úgy hozza az élet?
Nem. Mondom, hogy semmi ilyesmi nem történt. Kérdezd meg tőle, ha gondolod. Tényleg! Nyugodtan, hívd fel, vagy amit akarsz.
Zoli most elégedett magával, úgy gondolja, jól válaszolt.
Majd pont velem lesz őszinte ez a nő! Ez a Reni! Tudod, mit? Én nem értem, mi ez köztetek, de ha el akarsz válni, mondd azt, ne játssz velem!
Nem akarok válni.
Mondd ki, ne légy gyáva!
Nem vagyok gyáva.
Akkor mondd, hogy nem bírod már! Mondd, hogy nem valósult meg az álmod, az apaság. Mondd, hogy csalódott vagy, mondd, hogy hiányérzeted van. Csak mondd ki, az Isten szerelmére!
Zoli az ablak felé fordul, görcs húzza a gyomrát, visszafojtott sírás görcse, amit az apaság szó váltott ki.
Szeretlek, mondja ki csukladozva, de…
Deeee?
…szomorú vagyok, hogy nem lettem apa.
Na, látod, sóhajt a felesége, és különös módon épp most hagyja abba a sírást, három éve várom, hogy végre kimondd.
Zoli leül a felesége mellé, megfogja a kezét. A nő vállára hajtja a fejét, az meg gyengéden, mintha kisfiát vigasztalná, simogatni kezdi a sörtéket a fején.
***
Mit húztál, anya?
„Írd meg az ismerőseid listájában található harmadik személynek, hogy Miért nem vettél feleségül?”
Hú, ez izgi! Na, mered vagy nem mered?
Reni nem akar boomer lenni a kamaszlányai mellett, egyszer élünk, gondolja, majd később megmagyarázza az illetőnek, hogy csak egy társasjáték volt.
Merem!
És ki a harmadik?
Belép a Facebook-profiljába, kikeresi a nyolcszázhetvenhárom ismerőse közül elölről a harmadikat.
Bacsó Zoli.
Ki az?
A sörös ember.
A tinilányok viháncolva kuncognak, de jó móka lesz ez, és tenyerüket dörzsölgetik, míg Reni bepötyögi az üzenetet, aztán megmutatja nekik a bizonyítékot. „Miért nem vettél feleségül?” Elküldve. Kézbesítve.
(Fotó: MART PRODUCTION, kép forrása: Pexels)