Unja. A LUA-t is, a Spiritet is. Öt csillag ide vagy oda, dögunalom mindkét hely. Füreden a múlt hónapban járt, egy hetet töltött ott, majd megpusztult az egyhangúságtól. Sárvár, jóságos ég, most mondjam meg, mit lehet csinálni egy ilyen sivár helyen? Hét napot lesznek itt is, ugyanazzal a barátjával jött, akivel a LUA-ba, még öt nap van hátra, de nem is tudja, hogy mivel fogja elütni a rászakadt végtelen időt. Hogy sportoljon? Ezzel a testtel nem megy edzőterembe, mondja, miközben szétbontja a fürdőköpenye övét és feltárja hatalmasra dagadt hasát, ahogy fújtatva elhelyezkedik mellettem a pihenőágyon, a medence mellett.
Egyébként is eseménytelen az élete. Hatvanéves, elvált, a volt felesége régóta mással él. Nem szép történet, egy vastag pénztárcáért hagyta ott, pedig az övé sem vékony, elhihetem. Nem perelte ki belőle a rengeteg szilikon árát, pedig egy BMW-t tudna belőle venni, de van már neki kettő. A lányával szorosabban tartja a kapcsolatot, már ha a heti egy telefon annak mondható, de őt is kizárólag a pénze érdekli. Karácsonykor csak az anyjáékat hívta meg magukhoz, ő meg ezzel a barátjával járta végig a szenteste is nyitva tartó helyeket Budapesten, az ötcsillagos hotelek bárjaitól kezdve a talponállókig. Egyikből a másikba evickéltek, de azt is unta, még csak be sem rúgott, már az sem sikerül, lélegzetvételnyi időre sem tud kilépni ebből az örökké tartó, szürke taposómalomból, ami az élete.
Hogy tartson kutyát? Van neki rengeteg állata, mutat végig végtelen mellkasán, ami tele van tetoválva, itt hordja magán az összeset, nézzem meg, bika, oroszlán, medve, mi kell még. Barátnő? Minek. A barátjának van most egy huszonkilenc éves csaja, a múltkor összetörte az Audiját, amikor a barátnőivel a Balaton-felvidéken viháncolt, részegen az árokba hajtott vele. Ő már rég felpofozta volna azt a kis ribancot, hogy helyre tegye, ővele nem lehetett soha szórakozni, csak a zűr van ezzel a hisztérikus, ocelot mintás kis szukával. Minden nővel csak a gond van. Kiszámíthatatlanok, hálátlanok, anyagiasak, szuszogja, már ne haragudjak, bár én egyébként nem tűnök ilyennek, inkább úgy fogalmaz akkor, hogy a legtöbb nő ilyen, neki nincs kedve keresgélni.
A lánya is, kanyarodik vissza, még karácsonyra se hívta át, a volt feleségétől tudta meg, hogy milyen összejövetel volt náluk, onnan rendelték a rántott halat meg a halászlét, ahonnan régen is, amikor még együtt éltek. Ott volt mindenki, a lánya fiújának a családja is. Hirtelen felindulásában elsírja magát, ezen nem tud túllépni, mondja, hogy még karácsonyra se, pedig mi marad az embernek, ha nem a gyereke, a saját vére. Most mondjam meg, mit kezdjen magával ebben a magányos létbe vetettségben, ebben a sehova sem tartozásban. Hiába megy egyik hotelből a másikba, mindenhol ugyanaz a zene, ugyanazok az ételek, ugyanaz a joviális visszafogottság, ugyanolyanok az emberek, és ő meg csak vergődik, mint egy partra vetett hal. Jobban mondva bálna, ő is látja, amit más is. A medencébe is azért nem megy be, mert akkor kiszorulna az összes víz, az ő élete medencéjéből is így szorult ki mindenki, de nem érti, hogy hogyan és miért, ezt már zokogva mondja, hogy magyarázzam meg neki, ha tudom, mert ő nem érti, hogy ez hogyan történhetett.
(Kép forrása: Pexels)