Na jó, nem ők voltak a két Lotti, de nagyon jól hangzott, amikor egy-egy ismeretlen társaságban bemutatkoztak.
– Vörös Karolina – nyújtotta a kezét egyikük, majd ugyanezt tette a másik, és megismételte a nevet:
– Vörös Karolina.
Egyszer valaki azt mondta egyiküknek:
– El tetszett téveszteni a nevét.
Ezen napokig kuncogtak.
Barátságuk az óvodában kezdődött, abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy ugyanazt a nevet viselik. Az óvónők hamar megszokták, hogy ketten vannak, ettől különlegesebbnek érezték a Maci csoportot. Az iskolában először furcsállkodtak, majd úgy gondolták, a két Vörös Karolina csak emeli az osztály értékét.
A két lány életre szóló barátságot kötött, mindent együtt csináltak, mindenhova együtt mentek, annak ellenére, hogy alkatra, jellemben és természetben jobban nem is különbözhettek volna. Az egyik Karolina nyúlánk, vékony kislány volt, vörös hajjal, szeplős arccal, gyönyörű zöld szemekkel. A másik alacsony és duci, kreol bőrrel, szénfekete hajjal és szemmel. A szeplős Karolina simulékony volt, bájos és kedves, de az utolsó szót mindig ő mondta ki. A kreol bőrűnek idő kellett, amíg valakivel megbarátkozott, és mindent ráhagyott a többi gyerekre, soha nem vitatkozott, nem ellenkezett.
A gimnáziumban kezdték el őket a két Lottinak hívni, amit az egyetem is átvett, és már csak Lotti egynek és Lotti kettőnek szólították őket. Jó tanulók voltak, a kis fekete egyiptológus lett, a szeplős politológus.
Férfiak terén nem egyezett az ízlésük. Ki tudja, mekkora harc lett volna abból, ha mindkettőjüknek ugyanaz a zsánere. A kis fekete Karolina hozzáment egy magas, szőke építészmérnökhöz, és szült két gyönyörű fiút. A szeplős Karolina férje egy sebész lett, csendes, nyugodt, gondolkodó és gondoskodó. Sokáig nem született gyerekük, végül a sokadik lombikprogram eredményeként egy kislány aranyozta be a napjaikat.
A két család, ha tehette, egymás társaságában töltötte az idejét, a két Karolina támogatta egymást, amikor a szüleik meghaltak, és akkor is, amikor a gyerekeik kirepültek a fészekből. Büszkék voltak a barátságukra, arra, hogy soha nem veszekedtek, és mindig megtalálták az arany középutat. Persze a kis fekete Karolinának ebben nagy szerepe volt, az ő csendes, belenyugvó természete sok bajon átsegítette a barátságukat.
Nyár elején szeplős Karolina elújságolta fekete Karolinának, hogy a lányuknak udvarlója van, és hamarosan megismerkedhet vele, mert velük jön Mallorcára nyaralni. A másik vele örült, és sajnálkozva vallotta be, hogy a fiúknak még nincs senkijük.
Két autóval mentek, szeplős Karolináék értek előbb a szigetre.
Amikor fekete Karolina kiszállt a kocsiból és meglátta szeplős Karolina lányát, ahogy egy jóképű, sármos férfi kezét szorongatja, egy pillanatra úgy érezte, kiszippantották a levegőt a világból.
– Rosszul vagy? – lépett oda hozzá aggódva a barátnője.
– Csak a hosszú út – nyögte, és végre újra kapott levegőt.
Azonnal ráismert a fiúra.
Pedig csak egyetlenegyszer jelentkezett fel arra a társkereső oldalra. Pusztán kíváncsiságból, a fiai gyakran bóklásztak ilyen oldalakon, gondolta megnézi, hogyan lehet ismerkedni a huszonegyedik században.
Ez a fiú volt az első, aki megkísértette, és most, a beszélgetéseik emléktől egyszerre verte ki a víz, és öntötte el a forróság. A férfi csaknem húsz évvel fiatalabb nála, kisportolt testű, elegáns, sármos és kedves. Ő meg arra gondolt, ha csak egy éjszakára is… Aztán persze győzött a józan ész.
A barátnőjének sem vallotta be, hogy micsoda kalandba keveredett volna, ha hagyja. Egyrész szégyellte, hogy ennyi idősen egy fiatal fiú után ácsingózik, másrészt életében először úgy érezte, magának akarja megtartani az érzést, hogy ő még kell valakinek.
Most meg azért nem szólt, mert ezek után mit mondhatott volna? Hé, figyelj, a lányod pasija rám hajtott? Már a gondolattól is majdnem elájult.
Az első sokkhatás ellenére a nyaralás jól telt, nagyokat sétáltak, jókat ettek, esténként sokszínű koktélokat ittak, üvegfenekű hajóval járták be a tengert, és rácsodálkoztak a különleges formájú halakra. Úgy tűnt, a fiatalember nem emlékszik rá, ő meg igyekezett megfeledkezni az ügyről.
Miután hazaértek, a fiú újból megkereste, és olyanokat írt neki, hogy most még jobban imádja, mint azelőtt, hogy megőrül a lágy domborulataiért, hogy a megfontoltsága, a bölcsessége egyszerűen leveszi őt a lábáról.
Megadta magát.
Nem tudott nemet mondani az izmos férfitestre, a csillogó szemekre, arra, ahogy a fiú vágytól remegő orrcimpákkal ránézett. Azt sem bánta, hogy bujkálniuk kell, a férfi olyan kéjjel ajándékozta meg, amiről eddig csak álmodott.
Hetek teltek el így.
Közben hallgatta szeplős Karolina áradozását a lányáról és annak fiújáról, és majd’ megfulladt attól, hogy boldogságát nem oszthatja meg barátnőjével. Annyira szerette volna elmondani neki, hogy milyen jó megbújni az erős karok között, hogy milyen jó hallgatni a fiú áradozását a vitorlázásról, amit annyira szeret.
Ugyanakkor a szíve szakadt meg a gondolattól, hogy mit művel a barátnőjével, azzal a Karolinával, aki mindig mellette állt, mindig támogatta, és akit ő most elárul, megbánt, megsért, földbe tapos. És most ezzel a kalanddal mindent kockára tesz.
Egyik délután a fiúhoz indult, ám alig voltak túl az első csókon, amikor valaki rátenyerelt a csengőre, majd kiabálni kezdett:
– Tudom, hogy itt vagytok! Engedjetek be!
Rémülten ismerte fel barátnője hangját, egy pillanat alatt elöntötte az izzadság és a szégyen.
– Ne engedd be! – suttogta a fiúnak könyörögve.
De a kiabálás nem maradt abba. Végül a fiú ajtót nyitott, s ők ott álltak szemtől szemben egymással.
– Hogy teheted ezt velem? A lányommal? – A két Karolina farkasszemet nézett, miközben a fiú kioldalgott a lakásból
– Honnan…
– Sehonnan. Véletlenül láttalak meg benneteket a buszból. Leszálltam, és jöttem utánatok.
Leírhatatlan érzések futottak át rajta, a szégyen, a düh, a megaláztatás, a másik iránti sajnálat, a büszkeség, hogy kellett a fiúnak, és végül a gyötrelmes felismerés, hogy örökre elvesztett valami fontosat.
– Sajnálom – kezdett bele, de még csak be sem tudta fejezni a mondatot, amikor elcsattant a pofon.
– Te kurva! – sziszegte szeplős Karolina, és büszke fejtartással levonult a lépcsőn.
(Fotó: Asad Photo Maldives, kép forrása: Pexels)