a hajamat összefogod hátul hogy ne hulljon az arcomba az utcán
a mellettünk elhaladó emberek szerelmespárnak hisznek bennünket
a fejemet simogatod lágyan
úgy mint ő az első átszeretkezett éjszakán
lábunk egymásba gabalyodva pihent az összegyűrt lepedőn
ruháink szétdobálva a szálloda szobájának steril padlóján
egy gyűrű elgurult az öltönyzsebből
körbe-körbe forgott és eldőlt a falnál
koppant
nem néztem rá viszkit ittam jéggel
egyre több viszkit egyre kevesebb jéggel
összeszedtem a csipkés bugyimat a melltartómat a szoknyámat a selyemblúzt
a harisnyanadrágomat otthagytam
szakadtan hevert
eldobva a padlón
amikor kiérek az utcára öklendezni kezdek
a viszki íze a koppanás a falnál a tekintete
hánytam
te odajöttél hozzám és összefogtad a hajamat hátul
minden rendben mondtad és tartottál
mint apám amikor leestem a bicikliről óvodáskoromban
leporolta a szoknyámat
a harisnyám kilyukadt a térdemen
felültem a biciklire és vérző sebbel is tekertem tovább
csak állsz mellettem
a kukánál az utcán
hosszú hajamat összefogod hátul
én jobb karodat szorítom mindkét kezemmel
a viszki sugárban távozik belőlem
a nyelőcsövemet marja a sav
őt akarom kirakni a testemből
te nem szólsz semmit
ismeretlenül is közelebb állsz hozzám mint ő
akinek az arany karikagyűrűje koppant a luxus lakosztály falánál
(Fotó:Nima Izadi, kép forrása: Unsplash)