Hangácsi Zsuzsanna: Végre megtalálom a nőgyógyászat nyugati szárnyát
Szüljél te! Hármat. Sünt. Barom.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Szüljél te! Hármat. Sünt. Barom.
És amikor azt mondom neki, hogy de mama, akkor most nem lennének fiaid, és nem lennénk mi, unokáid sem, erre egy könnyed vállrándítással és nevető szemekkel csak annyit mond, hát lennének akkor más gyerekeim meg más unokáim, aranyos.
– Csak semmi békülgetés! Mondtam már, hogy még csak a kihallgatás stádiumában járunk – figyelmeztetett. Hangjában visszafojtott düh bujkált.
A tizennyolcas még kint marad, hosszan beszélgetünk, elmondja, elpanaszolja, elbüszkélkedik, megkérdezi, megvitatjuk, közben csörög, kinyomok két hívást, ez a legfontosabb most nekem, ez a beszélgetés, bár nem mondom neki, észreveszi, érti, elmosolyodik.
Elképzeltem, ahogy jön a szerelem az utcán, néz jobbra, néz balra, majd lenéz, és meglát engem. Aztán illedelmesen bemutatkozunk egymásnak.
Gábornak fogalma sem volt, merre járnak, pedig a híres-hírhedt piroslámpás negyed csatornái mellett kacskaringózva érték el a takaros motelt.
A klausztrofóbiám porszemnyire zsugorodik a találkozástól való félelem mellett. A tenyerem nyirkos, a torkom kiszárad, a szívem szaporán ver. Anya hangját hallom a fejemben: Az első nagyok nyomot hagynak. Évek múlva is kizökkentenek és felültetnek a nosztalgiavonatra.
– Addig próbálj magadnak szerezni egy fejet, mert anélkül még enni sem tudsz!
– Jó, megkeresem a sajátomat, ha meg nem találom, akkor kölcsönkérek egyet valakitől.
Nézd meg azt is. Csórikám, nem tud beállni két vonal közé azzal a szakadt kis Suzkával.
A legtöbb ember akkor kezdi el használni a különböző gyógyszerek tárolására kialakított dobozokat, amikor már annyit kell szednie, hogy azt se tudja, hol áll a feje, vagy mikor már elfelejti bevenni a napi adagot.
Szarnak rá, hogy szakadtál, vágtak, hogy nem hagytak abban a pozícióban, akkor és ott, hogy mi van a lelki életeddel, egyáltalán az életeddel, ennél tényleg minden fontosabb, még neked is, és észre sem veszed.
– Kihúzta, hogy alkoholista – folytatta Vivien –, hogy egy elvonó központban élt itt, Baselben.
– Olyan más vagy az elmúlt pár napban. Ha valami baj van, mondd el! – morogta, miközben a szemét dörzsölte. – Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy van valakid.
A nyugdíjas házaspárok túlságosan egymás nyakába vannak varrva, gondolta. Aztán szokás szerint ő pakolta ki Gyuri bőröndjét, és talált benne egy szív alakú követ.
A hivatalos megszólításom doktornő, vagy esetleg bírónő. Maximum szólíthatsz Katalinnak – mondta, és a tőle telhető legjegesebb pillantást vetette a mellette ülőre.
Tudta, hogy minden egyes nap közelebb kerül ahhoz a célhoz, amit már egészen kis gyerekként megálmodott, hogy ő lesz az, aki élettel tölti majd meg a bolygókat, és ő lesz a legnagyobb művészetpártoló mecénás.
A fiatal férfi kezében megáll a toll, és felemeli a tekintetét. Egyenesen a kollégája szemébe néz.
– Ebben a faluban nincs iskola.
Zsanett maga sem szívesen gondolkodott ezen, érezte, hogy a férfi nem veszi komolyan őt. Ezt végül is logikusnak találta: a tanár jóval idősebb nála, okosabb, tapasztaltabb tekintélyszemély.
A hála lekötelez, mondják, és milyen igaz lehet. Lekerül a ruha, felkerül az alárendelés. Alárendelő magánrendelő.