A nagynéni 3. emeleti lakását Laciék örökölték. Ugyan az épület a belváros egyik slumosodott negyedében állt, a fiatalok mégis nagyon örültek, hogy végre önálló otthonuk lett. Kicsit szokatlan volt számukra a ház nyüzsgő, zajos élete; a gangon rollerező gyerekek, a körfolyosó korlátjára könyöklő asszonyok hangos beszélgetése, a nyitott ablakokból kiáradó zene. Mindketten otthonról dolgoztak, így akaratlanul is részesei lettek a lakók lecsupaszított mindennapi életének. A szomszédok eleinte kíváncsi, sokszor zavarba ejtő közeledését a későbbiekben inkább a nyitottság, a befogadás jelének tekintették, mint tolakodásnak.
– Éjszaka furcsa hangokat hallottam – mondta Laci egyik reggel, a kávéját szürcsölve. Még alsógatyában volt, a napi híreket olvasgatta a számítógép képernyőjén.
– Én azóta hallom, amióta beköltöztünk – jegyezte meg Kata a nyitott szekrény előtt, azon mélázva, hogy milyen ruhát vegyen fel.
Délelőtt a szomszéd fiatalasszony megkérte Lacit, hogy segítsen biztosítékot cserélni, és mindketten felfigyeltek rá, hogy sötét szemüveget viselt. A nő telefonja napközben többször és hosszasan csengett, vedd már fel, motyogta Laci, fel sem nézve a munkájából. A délután eseménytelenül zajlott, a szieszta csendje megült a korlátokon. Már az esti sétájukból jöttek haza, mikor Katát majdnem elsodorta egy férfi, aki a folyosón a lépcsőház felé rohant. Kulcskeresés közben vették észre, hogy a mellettük lévő bejárati ajtó nyitva van.
– Hahó, minden rendben? – kiabált be Laci, de senki nem válaszolt.
– Hagyjuk, én már fáradt vagyok – nyafogott Kata.
– És ha valami baj van? Láttad azt az ismeretlen pasast…
– Lehet, hogy nem is tőlük jött ki… Na, menjünk, ne okoskodj már annyit!
Nehezen aludtak el, forgolódtak, készenléti üzemmódba kapcsoltak, hátha mégis történik valami. Másnap Laci nyugtalan volt, nem tudott a munkájára koncentrálni, a sötét szemüveg, az elrohanó idegen és a nyitott ajtó foglalkoztatta. Kiállt a folyosóra dohányozni, és fél szemmel a szomszéd bejárati ajtaját leste.
– Bejönnél egy pillanatra? – szólt ki a fiatalasszony, még mindig sötét szemüvegben, kezét maga mögé rejtve. Laci úgy érezte, hogy a nő zavarban van és szeretne valamit mondani neki, de nem tudta, hogy reagáljon a helyzetre, így tehát hallgattak mind a ketten.
– Ti jól megvagytok egymással, ugye? – törte meg a nő a csendet.
– Ja, vagyunk, persze. Tegnap este…
– Jaj, nehogy már azt hidd, hogy hallgatóztam! – vágott közbe a nő. – Nem figyellek én benneteket.
Laci ezen elcsodálkozott, hát akkor mennék, mondta, de továbbra is ott álldogált az előszobában, és zavarodottan törölgette a szemüvegét. Ezek szerint hallgatózik és figyel minket, gondolta, de vajon mivel kelthettük fel az érdeklődését? A beragadt helyzetből Kata mentette ki. Hol vagy már?, írt rá mobilon, gyere, mert mindjárt indulnom kell! Éjjel megint a kedvenc krimisorozatukat nézték a Netflixen, mikor Laci barátja telefonált Houstonból. Nagyokat röhögtek, Kata többször pisszegett, hogy csendesebben, aztán megunta, és maximális hangerőre állította a tévét.
A szomszéd nőt napokig nem látták, és már el is feledkeztek róla, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a férje vagy élettársa hosszan nyomja a csengőt, aztán kopog, majd rugdalni kezdi az ajtót. Már épp ki akartak nézni, de az ajtó csapódását követően meghallották a nő kicsit sírós, majd a férfi erőteljes, ugató hangját.
– Ezekkel valami nincs rendben – dörmögte Laci. – Múltkor a nő mondani akart nekem valamit, de aztán meggondolta magát, és rólunk kérdezősködött, hogy jól megvagyunk-e egymással. Aztán szabadkozni kezdett, hogy ő nem leskelődik, meg ilyesmi.
– Szerintem tetszel neki – vigyorgott Kata. – Csak vigyázz, mert a pasija elég kemény fickónak látszik!
– Hülye vagy, nem veszed észre, hogy ez a nő fél? Nem flörtölni akart, hanem segítséget kérni.
– Ja, segítséget. Cseréld ki a biztosítékot, aztán behív, és arról érdeklődik, hogy milyen a kapcsolatunk, majd úgy utal arra, hogy leskelődik utánunk, hogy tagadja.
Szó szót követett, mindketten megemelték a hangjukat, és ahogy Kata duzzogva hátat fordított, egy sértődött mozdulattal lesodorta Laci csészéjét az asztal széléről, ami hangos csörömpöléssel a földre zuhant.
– Hallod? – kérdezte a fiatalasszony. – Most már nemcsak éjjel, de nappal is veszekszenek, valami összetört, talán meg is ütötték egymást.
– Ne foglalkozz velük, menj, feküdj vissza! Hol van már megint a szemüveged, amit itthon is hordanod kéne?
Laci aggódott a fiatalasszonyért, az meg Katáért, de egyikük sem tett lépéseket annak érdekében, hogy gyanújukat beigazolják. Kata már nem viccelt a flörtöléssel, féltékenységének számtalan jelét adta, a szomszédban lakó férfihez hasonlóan, aki nem értette, hogy az asszony miért foglalkozik annyit az új lakókkal. A ház mikroklímája nemcsak a napi történések kiszivárgásának kedvezett az itt-ott málladozó falak mögül, de a nyitott terek alkalmasak voltak a köszönésen túl a pletykálkodásra is. Benéztek, kihallgattak, véleményt formáltak, megszóltak, dicsértek. Mindketten, de külön-külön, erre a kommunikációs folyamra ültek fel, hogy megerősítsék a bántalmazás fennállására vonatkozó feltevésüket. Hamarosan – anélkül, hogy ők észrevették volna – az egész ház leste, bizalmatlanul figyelte napi jövés-menésüket, a lakásaikból kiszűrődő zajokat, a hozzájuk csengető ételfutárt, az egyesével vagy csoportosan érkező látogatókat. Most, hogy a lappangó erőszak bűze az orrukba csapódott, a kíváncsiságon túl felelősnek érezték magukat az esetleg bekövetkező eseményekért. És egy szombat este az események bekövetkeztek. Laciéknál vendégek voltak, sokat ittak, néhányan táncoltak is.
– Hová lett a házigazda? – kérdezte valaki, kezében egy bontatlan üveg borral.
– Kiment cigizni. Gondolom, megint a szomszéd nő után leskelődik – sziszegte Kata.
– Na mi van, becsajoztál? – fogadták röhögve a folyosóról visszatérő Lacit, aki tudta, hogy Kata adta le a többieknek a hetek óta tartó vádaskodó dumáját.
– Ne kezdd megint! – ordította, és belerúgott az előtte álló székbe, amire valaki épp le akart ülni.
– Megőrültél? – sikított Kata, és fenyegetően felemelte a kezét, de gyorsan maga elé kapta, hogy védekezzen a felé sújtó ököltől.
És akkor megjelent az ajtóban a fiatalasszony fekete szemüvegben, mögötte a férje vagy élettársa, és a lakók a korlátokon kihajolva már tudták, hogy ki a bántalmazó ebben a házban.
(Fotó: Jorien Loman, kép forrása: Unsplash)